Javíthatatlan Kapocs (SzJG FF)

Szeptember 1., szerda

Szerda, első rész

Idegesen nyomtam ki az éjjeli szekrényemen álló ébresztőt, és komótosan felültem az ágyban. Még levegőt venni sem volt időm mikor hangosan kopogtak az ajtómon, mire én csak fáradtan hümmögtem egyet, jelezve hogy bejöhetnek. Reni idegesen nyitott be és nézett körül, majd megakadt rajtam a tekintete.

- Nem láttad a körkefémet? - kérdezte tőlem, mire én csak vissza huppantam az ágyra.
- Nincs a fürdőben? - kérdeztem vissza, habár nem gondoltam teljesen át, hogyha az eredeti helyén lenne egyáltalán miért keresné nálam korán reggel. Reni csak megrázta a fejét és ki ment, bezárva maga mögött az ajtót.  Rá néztem a szekrényemre aggatott naptáramra, majd mikor rájöttem, hogy ez az első napom a suliban, mint a bolha kipattantam az ágyból, és... és bele léptem a tegnap földön hagyott sajtosmakaróni maradványára, majd ezt követően undorodva ugráltam egy lábon a fürdő felé, csakhogy a kupiban akadt egy drága ceruza is, aminek épp a lábam alatt volt szép az élet, így amikor ráléptem fájdalmasan felordítottam. Aminek nagy eséllyel olyan hangja volt mint egy epilepsziás vízilónak, de ez így van rendjén. Ezt követően mivel makacsul ragaszkodtam ahhoz, hogy márpedig nem törlöm a makarónis talpam a szőnyegbe, elveszítettem az egyensúlyom és egy jó nagyot estem. De, nézzük a jó oldalát. A trutyis lábam az ég felé meredve állt, a szőnyegem pedig megtartotta a szép tiszta állapotát.
 Mi után megmostam a talpam úgy, hogy semmit nem kentem össze vele elégedetten mentem vissza a szobába felöltözni. Egy fekete, térdénél szakadt farmert vettem fel bakanccsal és egy egyszerű bő fazonú szürke kapucnis pulcsival. Pár percig a tükörnél vizslattam magam, és úgy pózoltam mint egy nagyravágyó három éves kislány, aztán mikor apu felkiáltott hogy indulunk le siettem a lépcsőn, és még gyorsan megigazítottam barna hajam, ami a derekamig ért. Sokan mondták már, hogy le kéne vágatnom, de nem látom okát. Az órás hajmosáson kívül nekem tökéletesen jó így.
 Reni már a kocsiban várt izgatottan arra hogy induljunk. Be ültem mellé, mire apa beindította az autót és elindultunk a suli felé.
- Izgulsz? Ez lesz az első napod - mosolygott rám a testvérem, aki ma lett tizenegyedikes. Válaszul csak megvontam a vállam, és próbáltam másfelé nézni. Konkrét bajom soha nem volt Renivel, próbál jó testvér lenni, viszont én mindig eltaszítom magamtól és ez nem is lesz másképp, ugyanis van rá okom.

Mikor elértük az épületet ki szálltunk a kocsiból, és apa szerencsére megkímélt mindkettőnket a dudától. Nyugodtan sétáltam Reni mellett a táskámat a hátamra vetve, mire ő idétlenül, csapkodva elkezdett rohanni Virág felé. Virág a legjobb barátnője kilencedik óta, sokszor jött át de ritkán beszéltünk. Nyugodtan sétáltam el a bejárat előtt álló banda mellett akikhez Reni rohant oda, és figyelmen kívül hagytam a sok fülem mellet elsuhanó kérdést, hogy én vagyok-e Reni testvére.
 Rögtön a portához igyekeztem, majd mikor megszereztem a belépő kártyám már épp indultam a lépcső felé, amikor megláttam egy szőke, laza srácot amint épp egy szobor előtt álló, idegeskedő idős hölgy felé indult.
- Hé, Emike! - kiáltott a nőnek, mire ő csodálkozva nézett a fiúra. - Mondja már meg, hogy hol lehet...
- Minek hívtál te, édes fiam?! - szakította félbe.
- Én csak... - zavarodott össze teljesen a srác , majd a háta mögé mutatott, Reniék bandájára - Azt mondták hogy nyugodtan tegezzem, mert... - inkább nem is mondta tovább, de ahogy az előtte álló vonalzóval hadonászó hölgy nézett, nem is csodálom.
- Sipirc fel a terembe! - rikácsolt tovább mire a fiú megkerülte és a lépcső felé indult mosolyogva. A 'közönségből' még pár bátrabb alak füttyentett és tapsolt, egész addig amíg nem lettek ők a sorosok egy jó kis leszidásra. Felhúztam a kapucnim a fejemre, és felsprinteltem a tizennyolcas termet keresve. Nemsokára meg is találtam, figyelmen kívül hagyva az ajtóra kiragasztott névsort. Beléptem és gyorsan körbenéztem. Hófehér falak voltak, sehol egy folt vagy firka. Üres parafatáblák voltak feltéve a falra. A padsorok három oszlopba voltak elrendezve, egyfős padokkal. Én rögtön a leghátsó padot céloztam meg, a kapucnim továbbra is makacsul az arcom takarására használva. Már épp ültem volna le, mikor le huppant elém az a fiú akit még az aulában láttam.
- Ez az én helyem - Horkantam fel azonnal, mire ő kihívó mosollyal nézett fel rám.
- Kleptomániás vagy? - kérdezte, és felvonta a szemöldökét
- Mi? - kérdeztem vissza felháborodva, továbbra is ragaszkodva a helyhez. A fiú elnevette magát és karba tett kézzel hátradőlt a széken, jelezve, hogy nem hajlandó felállni. Sóhajtottam egyet, majd mikor beláttam hogy nincs mit tenni levágtam magam a mellette lévő helyre. A következő pillanatban egy kéz rántotta le a kapucnim a fejemről, mire idegesen fordultam a fiú felé.
- Mégis mi a francot képzelsz magadról, mondd?! - akadtam ki teljesen a szőke fiúra meredve, akinek továbbra sem tudtam a nevét. Ő csak összehúzott szemöldökkel figyelt, majd egy rendkívül okos megjegyzést tett.
- Nem voltál gólyatáborban.
- Hű, ha nem mondod rá sem jövök - mondtam tettetett döbbenettel az arcomon, majd a csuklyám ismét az arcomba húzva fordultam vissza, és próbáltam figyelmen kívül hagyni a nem messze tőlem ülő két srác vihogását, akik a telefonjukon néztek valamit izgatottan. Az elkövetkezendő tíz percben a többiek is megérkeztek, páran kíváncsi pillantásokat is vetettek rám, de egy lányon kívül mindenki csendben leült a helyére és röhögött valamin, vagy két lány esetében sugdolózni kezdtek és magazinokat bújtak.
- Szia! - ült le mellém egy szőke, kontyba fogott hajú, mosolygó lány. Az öltözéke egyszerű volt, piros tornacipő, farmer, és egy fekete kardigán.
- Heló - köszöntem vissza egy erőltetett mosollyal a fejemen.
- Elvira vagyok. Hívj Virának. - Mutatkozott be, mire én csak bólintottam. Mikor észre vette, hogy nem próbálok beszélgetést kezdeményezni ismét felém fordult. - Hogy hívnak?
- Lana vagyok. - mosolyogtam rá ismét.
- Miért nem voltál gólyatáborban? - Erre csak megvontam a vállam.
- Nem volt kedvem - válaszoltam kurtán, majd előre fordultam, és a fejemet a padra hajtottam, jelezve hogy nincs kedvem tovább beszélgetni. Pár perccel később beért az osztályfőnök, Gondos is. Gyorsan bemutatkozott  majd bekapcsolta a tévét, hogy végig nézhessük az igazgató ömlengését arról hogy mennyire jó is ez a közösség és egyéb baromságok. Végül Gondos lediktálta a holnapi órarendet és kiment a teremből. Mindenki beszélgetni kezdett és átült a barátaihoz, míg én elővettem a zenelejátszómat és a fülembe dugtam. Épphogy egy Skillet szám lement, már meg is kocogtatta a vállam a mellettem ülő lány. Fantasztikus évnek nézek elébe, ha továbbra sem lesz képes békén hagyni.
- Mit hallgatsz? - kérdezte még mindig mosolyogva.
- Skillet - mondtam unottan, mire legnagyobb meglepetésemre még szélesebben kezdett vigyorogni (már ha ez egyáltalán még lehetséges).
- Hű, őket nagyon  bírom. - lelkesedett fel, mire érdeklődve néztem rá. - Sok hasonló együttest ismersz még?
- Ja, az más kérdés hogy hallgatom-e őket. - mondtam, mire felnevetett. Kissé megdöbbentett hogy nem sértődött meg, úgy mint a legtöbb ember akivel elkezdek beszélni. - Akarod hallgatni? - kérdeztem, átnyújtva a fél fülhallgatót, mire csak bólintva átvette és tovább hallgattuk a Skilletet. Egy pillanatra néztem a bal oldalamra, mikor összetalálkozott a tekintetem a szőke fiúval. Kihívóan felvontam a szemöldököm, habár magam sem tudom miért. Tátogott valamit, de nem értettem hogy micsodát és el is fordultam.
 A napom további része egészen normálisan telt, Virával címet cseréltünk msn-en, és megbeszéltük hogy délután átjön, megmutat egy albumot, amiért elmondása szerint "tutkó hogy oda leszek", az órák nagy részén pedig csak bemutatkoztak a tanárok és próbáltak bevágódni nálunk.