Hirannis - Egy tünde története

5. fejezet

Az a két nap gyorsan eltelt. Talán túl gyorsan is. Hirannis már a Nap első sugarai előtt felkelt. Kinézett az ablakon. Odakint a hajnal előtti sötétség uralkodott. Az égbolton a legfényesebb csillag az Elbereth árasztotta magából hideg fényét. Mellette a többi fénypont teljesen elhalványult. A Hold pedig mint egy óriási szem figyelte és óvta a még békésen szunnyadók álmát.
            Hirannis lesétált az istállókhoz, hogy megkeresse és felkészítse lovát a hosszú útra. A gyönyörű jószág álmosan nézett vissza gazdájára. A Hold fényével megvilágított istállóban a ló mintha halvány fényt sugárzott volna.
- Gyerünk Kaen fel kell kelned - noszogatja lovát a lány - Hosszú út áll még előttünk.
A jószág nevével ellentétben szelíd volt és békés. (Kaen jelentése: káosz, futótűz) Nyugodtan tűrte amíg gazdája felkantározta és most az egyszer kivételesen felrakja rá a nyerget is. Majd Hirannis kivezeti őt az istállóból és elmegy vele egy utolsó lovaglásra a Bakacsin erdőbe.
            Összeszorult a szíve. Lehet utoljára látja ezt az erdőt, ezeket a fákat és talán utoljára hallja az erdő hangjait. Hirannis Kaen hátán vágtatott. Úgy néztek ki mint egy sötét árny. A Nap már elkezdett feljönni. A horizontot már a sárga és vörös ezer árnyalatára festette. A közeli hegyek csúcsai mintha aranyból lettek volna. Majd végül az óriási napkorong is feltűnik a látóhatár alján. Hirannisék ekkor értek vissza a palotához. A hatalmas építmény előtti kőhídon egy kisebb csoport várta őket. Legolas, Elrond, Thanduil és még pár ismeretlen tünde.
- Indulhatunk? - kérdezi Elrond a lánytól.
- Persze mindjárt. - mondja Hirannis és leszáll Kaen hátáról és odamegy Legolashoz. Megáll előtte egy pillanatig majd szorosan átöleli. A fiú először ledöbben aztán visszaölel. Úgy tűnt soha nem akarják elengedni egymást. Majd Hirannis kiválik a tündeherceg karjaiból és búcsúként megpuszilja az arcát.
- Viszlát - suttogja Legolas fülébe, majd Elrondhoz fordul - Indulhatunk.
            Elindultak. A Bakacsin erdő határa egyre csak közeledett. Az út menti fákat csak egy-egy pillanatig lehetett látni a gyors tempó miatt. Elrond útközben mesélt Hirannisnak a szüleiről, Völgyzugolyról, a nemes tündék szokásairól és arról, hogy miért fontos az, hogy még sötétedés előtt túljussanak Beorn házánál.
- Mostanában elszaporodtak erre az orkok. Mozgolódnak. Készülnek valamire. Az anyád néha látta a jövőt, remélem ezt te is örökőlted tőle. Akkor talán megtudhatjuk mire készülődnek az árnyak.
- Hogy érted, hogy lehet, hogy látom a jövőt? - kérdezi a lány.
- Rengeteg olyan képességed van amik egy átlagos tündének nincs. És csak azért nem tudsz róluk mert varázslattal ezeket is elnyomtuk. - feleli Elrond
- Értem. Van még valami amiről tudnom kéne?
- Ha elérjük a palotát lesz egy ünnepség a tiszteletedre. És van egy ajándékom számodra. Még anyád  hagyta rád. - mondja végül a tünde és messze a távolból felsejlenek a Caradhas hóval borított hegycsúcsai. Ekkor a Nap már lefelé jött az égbolt közepéről és a hegyeket völgyeket betöltötte a délután álmosító fényével.