A Hold árnyéka

9.

Ez szép és jó... Van egy seregem, egy saját csillámskorpióm, meg egy verssel megidézendő lótaxim. Nos... Ki ne örülne ennek?

- Tsurara... Nem tudsz aludni, igaz? - suttogta Kiiro. Már hajnalodott, a csillagok eltűntek, én pedig török ülésben gubbasztottam az ágyamon.

- Miért, te tudsz? - suttogtam vissza és felemeltem a fejem.

- Mondjuk, hogy tudok. - biccentett - De szinte hallani lehet, ahogy a fogaskerekek kattognak a fejedben. - telepedett le mellém és a vállamra tette a kezét - Megoldjuk. De egyenlőre pihenj. Egy nap alatt történt veled annyi kaland, mint máskor egy év alatt. - mondta, és még a félhomályban is fel tudtam fedezni azt a kedves mosolyát.

- Tudom. De nem jön álom a szememre. - sóhajtottam.

- Birizgáljam a hajad? Tudom, hogy szereted. - kuncogott. Elhúztam a szám.

- Hagyd csak. Veled sem történt kevesebb, mint velem, igazságtalan lenne ilyesmire kérnek téged. - pöcköltem meg az orrát - Na sipirc aludni. - engedtem el egy félmosolyt, mire ő egy sóhaj kíséretében visszabattyogott az ágyához. Csend telepedett a szobára, egyedül Nikko békés hortyogása hallatszott. Megnyugodva hajtottam vissza a fejem a párnára és néztem a falat. Nem. Tudok. Aludni. Arra lettem figyelmes, hogy valami fura dolog a hajammal játszik - Kiiro, szerintem világos voltam. - morogtam. Nem változott. Ez... Lépked a fejemen? Mikor úgy éreztem, "elment" megfordultam. Skorpió csillogott halványan és a párnán elterülő tincseimet birizgálta. Elmosolyodtam majd finoman megsimítottam a páncélját - Köszönöm.

- Ugyan. - duruzsolta szokásos mély, érdes hangján, amit csak én értettem. Lassan leragadt a szemem, és végre kellemes álomba szenderültem...
❄❄❄
Csattogásra keltem.

- Skorpió... Ne már... - morogtam, mikor rájöttem, hogy ez a zaj tőle jön - Álmos vagyok... - motyogtam.

- Ne haragudj. - azonnal abbamaradt a csattogás, és kellemsen elhelyezkedett a fejemen - Csak éreztem valamit.

- Micsodát? - suttogtam.

- Egy ellenségünket.

- Tényleg... Pontosan ki, vagy kik azok? Mert persze, hozzám vágtak egy csillagsereget, de ki ellen kéne vezetnem őket...? - vontam fel a fél szemöldököm. Skorpió lazán birizgálta a hajam az egyik lábával.

- Ugyanolyan csillagok. Oroszlán például egyenesen ellened van, sőt, talán ő van élen. A két tábor a csillagképek fele-fele, tehát nyerhetünk. - ecsetelte. Juhú...

- De... Muszáj háborúzni? - suttogtam - Miért nem hat a szó? El lehetne kerülni a vérontást. - morogtam magam elé.

- Hidd el, ha a szó hatalma elég nagy lenne, ezek már rég lehiggadtak volna. - érkezett a válasz - Vagy leverjük őket, vagy levernek minket.

- Tetszik a többes szám. - mosolyodtam el, majd egyik kezemmel a fejem felé nyúltam, és megsimítottam Skorpió páncélját. Ő pedig leszállt a fejemről - Mi az? Nem szereted a simogatást? - kérdeztem, mikor az ablakba mászott.

- Eltértél a tárgytól. - ragyogta (mégis hogy nevezzem, mikor egy csillag beszél, de az átlag fülnek csak szimpla morgásnak/zakatolásnak/zajnak tetszik?) - Közel van.

- Jó, de ki? - szálltam ki az ágyamból, és magamra kaptam a pizsamára a farmert és a pulóveremet is - Mert ez így elég tág fogalom.

- Maga Gyík jött. De ahogy elnézem, csak felderíti a terepet.

- Gyíkból én is sokat ismerek. - pillantottam Nikkora, míg az ablakhoz sétáltam. Óvatosan pillantottam ki a függöny mögül, és valóban: a fűcsomók közt apró, csillogó csík kúszott - Az ott?

- Igen. De... Nézz a horizontra. - motyogta Skorpió, és a hangja először tűnt bizonytalannak. Tettem, amit mondott, és...

- Ez a Csillagsereg! - mosolyodtam el, majd az mégis lehervadt - Mit keresnek itt? - ráncoltam a szemöldököm.

- Valószínűleg a triótokat. Mivel ez az ellenséges Csillagtábor. - morogta - Hívd Pegazust! Megállítjuk őket, mielőtt veszélybe sodornák az itteni embereket! - adta ki az utasítást.

- Állj. - komorodtam el - Egy, az emberek engem marhára nem érdekelnek. Csak a csillagoknak ígértem békét, hiszen a vádjuk teljesen jogos. Másodszor, oké, hívjam Pegazust, ami úgy megy, hogy verset kell szavalnom. De melyiket?! Mégis melyikre hallgat egy pegazus a nem tudom hány millió versből?! Harmadszor: fogalmam sincs, mit tehetnék! Van egy seregem, oké, már az ellenség is kidugta az orrát, de én nem akarok irányítani senkit! Az erőm meg még néha nekem is meglepetést okoz... - számoltam az ujjamon idegesen. És még nem soroltam fel minden érvet. Skorpió csillogó szeme nehezen szúrható ki az amúgy is csillogó páncélja alatt, Meg úgy önmagában nehéz meghatározni, hol kezdődik és hol ér véget. De ezt a szúrós pillantást még én is éreztem.

- Szedd össze magad. Mondd el egy részletét a kedvenc versednek. És keltsd fel a többieket. Ha te nem vezetsz, majd én. - mondta komoran, ellentmondást nem tűrő hangon. Nagyon csúnya lenne, ha megemlítem, hogy azzal sem teljesen békülök ki, hogy egy skorpió parancsol nekem...?