Anime one-shotok

Akatsuki no Yona

Az eső cseppjei folyamatosan ostromolták a sátort. A monoton kopogás a többieket biztos nem zavarta, és valószínűleg már mind az igazak álmát aludta. Mindenki kivéve te. Az eső még inkább rákezdett, és te összerezzentél amikor a mennydörgés hangát is meghallottad.

A vihar úgy tűnt, hogy az este nem is fog elmúlni, és te reszketve feküdtél az ágyadban, és próbáltál az elalvásra koncentrálni, persze sikertelenül. Ahhoz képest, hogy este még mosolyogva kívántál jó éjszakát mindenkinek, mostmár egyre inkább a sírás határán álltál. Féltél. Harcos voltál, elég jó ahhoz, hogy a hercegnő bevegyen a szinte csak fiúkból álló csapatába. Nem igazán féltél az ellenségektől, mivel tudtad, hogy könnyű szerrel legyőzöd őket, ha pedig erősebbek lennének nálad ott volt a négy sárkányharcos és Hak is, és bíztál bennük annyira, hogy akár egy öngyilkosságnak tűnő akcióba is habozás nélkül belemennél ha veled vannak.

Azonban a vihar az teljesen más. Nem tudod irányítani, nem tudsz ellene harcolni, és csak annyit tehetsz, hogy meghúzod magad valahol remélve, hogy nem csap le rád. Ilyenkor az ellenség is könnyebben tudott volna egy rajtaütést véghezvinni, mivel ugye előnyükre fordíthatták a meglepetés erejét, és azt, hogy mindenki külön sátorba alszik, és nem tudnánk olyan gyorsan egymás segítségére sietni. Szóval jogos volt a félelmed. Egy időre mintha elhalkult volna az eső zaja, és ezt egy megkönnyebült sóhajjal nyugtáztad.

Ám ez a nyugalom nem sokáig tartott, mivel az eső újra elkezdte őrült módjára verdesni a sátor tetejét, és ekkor megláttad, hogy valami megmozdult a takaród alatt. Gyorsan lerántottad a leplet, csak hogy megpillantsd Aot, amint egy makkot átölelve nyugodtan szundikál melletted, rá se hederítve az esőre, vagy hogy te is ott vagy. Kicsit megnyugtatott a tudat, hogy nem vagy veszélyben egyelőre, de ugye azt szokták mondani, hogy ne igyunk előre a medve bőrére.

Ezt jobb lett volna észben tartani, de hát ki gondolta volna, hogy amikor villámlik egy alakot pillantasz meg a sátrad előtt? A mennydörgés elnyomta a sikolyod hangját, de Ao mivel melletted volt ugyebár meghallotta. Álmosan körbepillantott, majd a sátrad bejáratához szaladt. Az éppen kinyílt, és feltárta Shin-ah alakját. Megkönnyebülésedben észre sem vetted, hogy elkezdtél sírni, csak akkor eszméltél rá amikor Shin-ah az arcodhoz nyúlt, hogy letörölje a könnyeid. Döbbenten néztél rá, ő pedig elvette a kezét, és indult volna vissza a sátrához, de te szorosan átölelted és suttogva mondtad neki:

-Kérlek ne menj!
Shin-ah nem mozdult, te pedig még szorosabbra fontad a karod körülötte. Végül megfordult és ő is átkarolt, és simogatni kezdte a hajad. Annyira jó érzés volt a karjaiban lenni, és annyira biztonságban érezted magad, hogy mosolyogva aludtál el a karjaiban, a vihar ellenére.
Másnap arra ébredtél, hogy Ao a fejedre ugrott. Ahogy kinyitottad a szemed megpillantottad Shin-aht, ahogy a válladon alszik. Így aludtatok el tegnap, egymás karjában. Pár percig nem mertél mozdulni, és elpirulva néztél rá, majd lélegzetvisszafojtva óvatosan megpróbáltad leemelni az arcáról a maszkot, nem sejtve, hogy ő is ébren van. Hagyta, hogy levedd a maszkját, és úgy tett mintha aludna. Miután kicsodáltad magad, adtál egy puszit az arcára és visszahelyezted a maszkot a helyére.

Már mindenki fent volt mire kimásztatok a sátorból.
Jae ha volt az első aki meglátott titeket. Füttyentett egyet, majd egy perverz mosoly kíséretében megveregette Shin-ah vállát, aki értetlenül nézhetett Jae hára, csak ugyebár ez nem látszott a maszktól. Ezután elkezdte ecsetelni a női lélek rejtelmeit a mostmár teljesen reményveszett Shin-ahnak, de a mondandója közepén felordított, mivel Ao megharapta az ujját. Shin-ah így megszabadult Jae ha fogságából, és a többiekhez már ketten mentetek kézenfogva.