❤Miért szeretlek ennyire?❤[BEFEJEZETT]

17.fejezet"Nagy a boldogság"

1987. December 20., Péntek
Reggel hányingerrel ébredtem. Mindig is stresszes típus voltam, bármitől gyomorgörcseim lettek, sokszor előfordult. De ez más volt. Nem izgultam semmi miatt, stresszes sem voltam. A hátam közepére sem kívántam egy betegséget, pedig nagy valószínűséggel éppen belelábaltam egybe. A fejem is fájt kicsit, és a közérzetem sem volt az igazi. Michael még aludt mellettem, nem akartam felébreszteni, ezért amilyen csendesen csak tudtam magamra kaptam egy köntöst, és kimentem a fürdőszobába vizet inni. Mire visszamentem Michael már felébredt, de látszott hogy még nehezen nyitja ki a szemét, így hunyorogva figyelt engem.
-Szia.-mondtam neki
Nem válaszolt, csak kinyújtotta felém a kezét, úgyhogy visszafeküdtem. Még azután sem szólt semmit, egyszerűen magához magához húzott, és engem ölelve visszaaludt. Nem akartam mocorogni, hogy nyugodtan aludhasson, ennek következtében az egész bal felem elzsibbadt.
Nagyjából fél óra múlva Michael is mozgolódni kezdett.
-Felébredtél?

-Igen.-mondta-Baj van? Olyan sápadtnak tűnsz.
-Nincs baj, csak nem érzem jól magam.
-Fáj valamid?-éberült fel hirtelen
-Csak a hasam egy kicsit. Nem vészes.
-Nehogy lebetegedj, így karácsony előtt!
-Tényleg, nemsokára karácsony!
-Bizony! Én pedig el akartalak vinni egy tengerpartra.
-Hova?
-Még nem tudom. A lényeg, hogy tengerhez. De ha beteg leszel nem tudunk menni.

Hiába telt el több nap is ágyban fekve, forró teát iszogatva, én nem éreztem magam jobban. Hányingerem volt folyamatosan. Borzasztó napok voltak, mert egész nap feküdtem és unatkoztam.
-Na, jobban vagy?-kérdezte Michael az ajtón belépve
-Nem.-mondtam lemondóan
-Nem kéne orvost hívni? Nincs lázad, szóval nem influenza, a gyomorrontás meg már elmúlt volna.
-Jól van, akkor elmegyek orvoshoz.
-Dehogy mész! Az orvos jön ide. Te csak feküdj.
-Biztos nem vagyok halálos beteg, el tudnék menni.
-Akkor is jobbnak látom, ha maradsz.
Így hát még aznap megérkezett az orvos. Mosolygós, idős ember volt, áradt belőle a derű. Először a tüneteimet kérdezte, majd a hasamra tette a kezét, oda, ahol fájt, és különböző erősséggel nyomkodta.
-Kisasszony, én sejtem, hogy mi folyik itt, de a biztonság kedvéért el kéne jönni a rendelőbe egy ultrahangra, hogy belülről is lássam a dolgokat.
-Jaj, ne! Ennyire komoly? Én azt hittem gyomorrontás, esetleg valami vírus.
-Nem, semmi ok az aggodalomra, nem hinném, hogy olyan vészes, csak így nem olyan sok mindent tudtam megállapítani. Egyelőre semmit nem kiabálnék el, majd az ultrahangos vizsgálat után okosabb leszek, tudja, úgy jobban látszik, mi a gikszer.
- És mikor menjek?
-Bármikor. Itt a névjegyem, tessék, ezen rajta van a rendelő címe, de Mr. Jackson szerintem tudja. Akár még ma délután eljöhetnek, annál hamarabb derül ki mi a probléma.

Délután Johnny el is fuvarozott minket a kártyán feltüntetett címre. Az orvos azt mondta nem annyira komoly, de azért én nagyon izgultam miatta. Bent megtörtént az ultrahang, majd mikor végeztünk a doki hozzám fordult, és kérdezett:
-Nem gondolt arra, hogy babát vár?
-Eszembe sem jutott még.
-Pedig már biztosan kijelenthetem, hogy ez áll a rosszullétek hátterében.
-Komolyan?!-kérdeztem ledöbbenve, és rögtön kitörtek az örömkönnyeim
-Szóljak Mr. Jacksonnak, hogy befáradhat?-kérdezte mosolyogva, mire hevesen bólogattam
Magam mögött hallottan, ahogy nyílik az ajtó, az orvos kiszól, majd Michaellel tér vissza.
-Na, kisasszony, magán a sor. Mondja el szépen!
-Michael, kisbabánk lesz.-mondtam a szemébe nézve
-Kisbaba?!-kérdezte izgatottan, szélesen mosolyogva
-Bizony! Majdnem két hetes. Csodálkozom is, hogy eddig nem vették észre.-fűzte hozzá a doktor
-Annyira szeretlek!-suttogta Michael a fülembe, miközben átölelt, és mikor elhúzódott, láttam, hogy az ő szeme is könnyes.
-Nem tudom elhinni. Olyan boldog vagyok!
-Hát még én! Ez az álmom, tudod? És te vagy a legtökéletesebb nő erre a feladatra.-mondta az arcomat simogatva...

Táddámm!!! Remélem tetszik! Valamikor jön a kövirész! Lehet, hogy mèg ma! Addig is jó várakozást kedves Jacksonisták!
By: Roxy Jackson💋