2000 éve, még mindig... (AOT, Fem!Eren x Levi)

Azt akarom, hogy velem legyél...

A fekete hajú fiú némán baktatott hazafelé az esős januári időben.

Fáradt volt.

Elgyötört.

Elege volt mindenből.

Ő volt Levi Ackerman - egy egyszerű, 19 éves srác, akinek rohadtul elege volt az életből. Itt van a nyakán az érettségi, a tanulmányaival is foglalkoznia kellene, hiszen orvosnak készül, de egyszerűen nem fűlik hozzá a foga. Ma megkapta a félévi értesítőjét - jó tanuló lévén nem igen volt baja vele, csak az a nyomorult fizika...

Anyja igaz, pont nem foglalkozik azzal a tantárggyal, és szívből örül gyermeke sikerének. De Levi úgy érezte, nem érdekli semmi. Mindene megvan, amit egy ember kívánhat: szerető édesanya és kishúg, jól menő családi vállalkozás, az ország legjobb gimnáziumába jár, a lányok egytől-egyig epekednek érte, igazán megtehetné, hogy hetente vigyen mást haza... ő viszont ebből köszöni, nem kér.

Még kapcsolata sem igen volt, egyszer-kétszer ugyan belement ilyen ideig-óráig tartó kavarásba, de mindig rájött, hogy az összes lány egyforma. Mind csak értelmetlen dolgokról tudott beszélni vele, Levi pedig nem volt erre kíváncsi.

Barátai sem nagyon voltak. Persze, mindenki szeretett volna a közelébe férkőzni, de csupán két-három igaz barátja volt. A többi ember mind csak érdekből akart vele lenni.

Megállt a körúton, és felnézett az égre. Szürke, bánatos. Pont, mint ő... Nélküle, mindig is az lesz... Sose lesz egész.

Levi-nak volt egy nagy titka, amiről csak ő tudott: emlékezett az előző élete minden egyes pillanatára. Kétezer éve volt már, mégis, minden nap ezzel álmodik, ezzel él együtt. Ebben a világban volt, egy szigeten, ahol titánok törtek az emberek életére. Ő volt a Felderítő Egység különleges alakulatának hadnagya. Volt egy szerelme, aki nála 19 évvel fiatalabb volt, ráadásul fiú, de ez egyiküket sem érdekelte. Egy olyan világban, ahol az életed egy másodperc alatt megváltozhat, ez senkit sem igen érdekelt.

Eren Jäger-nek hívták a fiút. Gyönyörű, zöld szemei voltak, és dús, barna haja, mindig mosolyra álló szája. Talán Levi ebbe szeretett bele, ezt ő sem tudja. Azonban, sajnos nem lehetett szép vége a kapcsolatuknak. A Levi számára utolsó expedíció előtti este csúnyán veszekedtek, és egyikük sem akarta kimondani a bűvös „ne haragudj" szavakat.

Másnap szinte ugyanolyan hűvösen viselkedtek egymással. A férfi azonban az egyik titánnal való harc közben súlyosan megsérült, olyannyira, hogy pár percen belül elvérzett. Mikor Eren látta, hogy Levi zuhan a föld felé, és semmi jelét nem mutatja annak, hogy változtatna ezen, azonnal hozzá repült, és együtt értek földet. A fiú azonnal észrevette, hogy hatalmas baj van. Levi fél oldala hiányzott, ömlött belőle a vér, ő maga pedig már félig halott állapotban volt.

- Levi, tarts ki! - ordította Eren, nem törődve azzal, hogy titánok közelednek feléjük. - Nehogy meghalj! Nem hagyhatsz magamra... - hangja elcsuklott, szemeibe könnyek szöktek. Kétségbeesetten szorította kezét párja oldalához, de mindhiába.

- Kölyök... - Levi hangja alig volt több mint erőtlen suttogás. - Mit... művelsz...

- Ne beszélj! Mindjárt itt vannak a többiek, hogy elvigyenek... - zokogott Eren.

- Nekem... már mindegy... Eren... én... sajnálom...

- Ne... nem, nem, nem... Nem halhatsz meg! Te vagy az emberiség legerősebb katonája... Ne hagyj el... csak te maradtál nekem...

- Bocsáss meg... - mondta. Ez volt az utolsó mondata, ez után még Eren-t nézte, de már nem elhagyta testét az élet. Hiába érkezett meg a segítség, Levi már menthetetlen volt. Meghalt.