NOBODY LIKE YOU (z.m)

06

Reggel felébredve furcsán zúgott a fejem. Csak azt nem tudom miért. Hiszen egy kortyot sem ittam. Minden tegnap történtre emlékszem.

Basszus, smároltam Benjaminnal.

Kirohantam szobámból majd egyenesen a konyhába futottam. Anyáék még nem ébredtek fel ezért nem szólhattak szaladgálásom miatt.

Levettem egy üveg poharat és vízet töltöttem abba. A pohár egész tartalmát végül fejemre öntöttem.

-Kislányom te mit csinálsz? -jött meg anyukám.

-Csak nagyon melegem volt! -hazudtam.

-Igen, ez novemberben normális dolog. -méregetett.

-Jó. Elmondom. De ne akadj ki. -tettem le a poharat.

Anyukám leült velem szembe és teljes figyelmét rám szentelte. Elmondtam neki. Mindent. Elejétől a végéig.
Zárásnak az érzéseimről beszéltem Ben irányában és, ahogy én megélem az ő viselkedését.

-Angel. Apáddal ezt mi már tudtuk. -mondta.

-Mégis mit? -kérdeztem.

-Hogy szeretitek egymást. Sose felejtettétek el a múltat. -rázta fejét.

-Te most viccelsz velem? -nevettem fel.

-Anyád nem viccel. Ahogy én sem. -jelent meg apukám is.

-Mi van? Ti össze beszéltetek? -kapkodtam fejem szüleim között.

-Csillag, bízz az érzéseidben. -simította meg karom apa.

Felpattantam ülő helyemből majd szobámba rohantam szélsebes léptekkel. Mégis mi ez a nagy összhang köztük? Ilyenkor inkább egyetérthetnének velem. Nem?

Mi mást tehettem volna mint, hogy otthon üldögéljek egymagamban. Szépen elterveztem, hogy egy csomó kajával, szokásomhoz híven, bezárkózok a szobámba és ki se jövök onnét. Ez az elképzelés percre pontosan délután fél háromkor romba dőlt.

Benjamin Styles látógatójával.

Súlyos lépteit egyre közelebb hallottam ajtómhoz majd kopogás után bedugta egy kis résen fejét.

-Nem kell Batmankedned. Gyere be. -forgattam meg szemein.

-Baby! Baj van? -dőlt el ágyamon otthonosan.

-Baby? -néztem rá.

-Becézhetlek máshogy is. -rántott vállat.

-Nem akarom, hogy becézgess. -morogtam.

-Mi van veled? Baj van? -tette fel másodszorra a kérdést.

-Te vagy a bajom.

-Ne ölj meg a szemeiddel. -védekezően tartotta fel karjait.

-Minek jöttél egyáltalán? -húztam fel szemöldököm.

-Miattad. -vigyorgott.

-Én jól vagyok. Mehetsz. -intettem az ajtó felé.

Testtartásából itélve kezdett feszült lenni. Szemeit össze szűkítve néhány másodperc erelyéig csukva tartotta majd újra rám vezette mély zöld szempárját.
Ajkai szavakat próbáltak megformázni, viszont ahhoz hangok nem társultak. Tátogott nekem ott mint egy hal.

-Szia! -állt fel végül ágyamról és kilépett a folyósóra.

Hirtelen bűntudatom lett. Fogalmam sincs mitől. Nem okozhatta Ben. Ugyan, az valami vicc lenne.