Lélektelen

16. fejezet

(Isten elrejtette a lány emlékeit a Halálról. Lejárt a 48 óra.)

Beth gurult be a parkolóba a vadonatúj, csajos sport kocsijával a panel lakásom elé. Igen, kibékültünk, mert tisztáztunk minden egyes apró félre értést. Rájöttünk egymás nélkül nem megyünk semmire, nem hagytuk, hogy egy fiú az utunkba álljon.
Nem sokára itt az első vizsgánk ebben az évben. A nyakamban lévő nyakláncot markolásztam, amit nem tudtam kitől kaptam. Nem emlékeztem. Éreztem, hogy nagyon fontos számomra, olyan érzés mintha az életed szerelmétől kaptad volna. Pedig életem során csak egyszer voltam szerelmes még gimi második évében. Már ha az nevezhető szerelemnek.
- Mit ácsorogsz ott csajszi? Megfagysz még a végén! - Beth hangja zökkentett ki a gondolataim mögül. Összerezzentem a hideg decemberi csípős idő miatt majd felrántottam a kocsi ajtaját és beültem Beth mellé az anyósülére. Moorefield egyik kávézójába tartottunk a vizsga tételekkel együtt. Úgy gondoltuk, hogy még mielőtt hazautazunk az ünnepekre együtt töltünk egy napot csak mi ketten csajok. Szerencsére a vizsga csak jövendő évben kerül sorra, de annyi tételünk van, hogy Bethtel jobbnak láttuk már most elkezdeni átnézegetni.

*

Az úton amerre csak néztem mindenhol bolyongó lelkeket láttam akik az emberek körül nyüzsögtek. Már kezdtem hozzászokni, már majdnem úgy tekintettem rájuk mint az élő emberekre. 
- Jas, minden oké veled? - kérdezte a mellettem vezető Beth. 
Oldalra fordítottam a fejemet és biztatóan rámosolyogtam.
- Persze, csak semmit nem aludtam éjszaka. Fáradt vagyok és nyűgös - grimaszoltam. 
Beth felnevetett. 
- Hát azt nem csodálom, tényleg nem festesz valami túl bizalom gerjesztőnek.
Sértődötten fontam magam előtt össze a karomat. 
- Mondtam már, hogy néha utálom amikor ennyire őszinte vagy? - játszottam a sértődöttet. Ezt szerettem Beth-ben. Az életemet rábíznám és olyan őszinte mindenkivel, soha nem találkoztam hozzá hasonlóval.
Felnyerített.
- Tudom, hogy nagyon utálod. De milyen barát lennék ha nem az igazat mondanám?! - leállította a motort, ugyanis megérkeztünk a Caffeine Cafe Bar-ba. Ezzel teljesen egyetértettem vele. Válaszul rámosolyogtam.
Kiszálltunk a kocsiból ás azonnal megcsapott a hideg szellő. Védekezőn húztam magamon össze a kabátot.
Csing-csing hallatszott a csilingelés miután beléptünk a kávézóba. Szinte senkit nem zavart a csilingelés, itt már mindenki megszokta a ki-be mászkálás hangját. De a tömegben csak egy srác emelte ránk a tekintetét. Ahogy találkozott a tekintetünk éreztem, hogy ezt a szempárt már láttam. Zafír kék szemében valami nagyon furcsa csillogott, valami sötétség... Szőke tincsei csak úgy hanyagul lógtak homlokába. Ravasz mosolyt küldött felém. Rezzenéstelen arccal bámultam vissza rá.
- Jas! - hallottam Beth hangját két asztallal hátrébb. Megfordultam és leültem a barátnőmmel szembe. Pechemre pont ráláttam a srácra. Volt valami nyugtalanító a szemében, ami nem hagyott nyugodni. Újabb elkalandozásomat a pincérnő szakította félbe.
- Köszöntelek titeket a Caffeine Cafe Bar-ban!Választottak már esetleg italt? - köszöntött minket... Charlotte. A névcímkéje alapján. Nagyon elegáns, életvidám és látszott rajta, hogy imádja a munkáját. Alig várom, hogy én is dolgozhassak.
- Egy hosszú kávét kérek eper lekvárral leöntött gofrival - mutatott az étlapra Beth. Erre az ajánlatra nekem is összefutott a nyál a számban. Jó ízlése van Bethnek azt meg kell mondani.
- Én egy cappuccinot kérek... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert az az érzés kerített hatalomba amitől minden ember hátán égnek állnak a szőrei. Valaki figyel. Úgy éreztem magam, mintha körbe vettek volna, és várták volna a megfelelő alkalmat, hogy valamit csináljanak velem. Ilyen még nem fordult elő velem. Fülemben minden zaj elhalkult, ereimben megfagyott a vér. Dobogó szívvel néztem körbe, kideríteni hogy esetleg kik figyelhetnek engem. Elsőre a srácot figyeltem aki gonoszul elmosolyodott majd a bár székén semmivé vált. Ha nem a saját szememmel látom akkor ezt el sem hiszem.
Felpattantam a székemről és oda rohantam ahhoz az asztalhoz ahol a fiú ült korábban. Szó szerint elnyelte a semmiség. Beletúrtam a hajamba zavaromban. Vettem egy mély levegőt és visszasétáltam az asztalunkhoz. Beth és a pincérnő vagyis Charlotte ugy nézett rám mintha nem lenne ki a négy kerekem. Valóban lehet hogy igazuk is van. Levágtam magam a székre és gyorsan elmondtam a befejezetlen mondatom többi részét. Beth fürkésző tekintete zavart.
- Mi az? - kérdeztem.
Felvonta a szemöldökét.
- Ezt én is kérdezhetném. Nem tudom mi volt ez a kirohanásod. Szólhattál volna ha kilométer hiányod van. Akkor inkább elmehettünk volna futni - mondta. Ezen akaratlanul is elröhögtem magam. - Amióta beléptünk ide úgy bámultad a srácot, hogy még jó hogy nem faltad fel élve.
Vigyorom eltűnt.
- Úgy érzem mintha láttam már őt valahol. Csak nem emlékszem hol és mikor, de biztos hogy őt már láttam - mondtam komoly hangon. Beth csak nézett.
- Az előbb hozzá igyekeztél? - félmosolyra húzta szája ívét.
- Megéreztem, hogy figyelnek, megláttam őt a hátad mögött és a saját két szememmel láttam hogy a srác felszívódik - teljes komolysággal mondtam.
Beth csak nézett engem és egyszer csak elkapta a röhögőgörcs. Na tessék ki lettem röhögve. A legjobb barátnőm kiröhögött. Beth nevetése tovább tartott mint ahogy én azt gondoltam. Az egész kávézó az ő röhögésétől zengett. Minden szempár ránk helyeződött. Égő fejjel fordultam a barátnőmhöz.
-Beth! - szóltam rá.
- Beth! - szóltam erőteljesebben. Beth kezdett újra a földön élni és visszatért közénk. Gyilkos pillantással jutalmaztam meg barátnőm viselkedését.
- Bocsi, de ennek ki kellett jönni - nevetett. - jó volt a vicced, te vagy a példaképem.
Homlok ráncolva néztem bele a szemébe.
- Komolyan beszéltem - mély nyugodt hangon feleltem.
Beth már kevésbé nevetett, majd egyszerre csak abbahagyta a nevetést.
Charlotte a pincérünk állt meg az asztalunknál, és letette a megrendelt élelmiszert. Közben kinyitottam a tételeimet. Elolvastam az első mondatot. Ahogy elővetettem úgy el is raktam és neki álltam megenni a rendelt dolgokat. Belekortyoltam a kávéba, az ízlelőbimbóim felébredtek. Imádtam a kávét. Ahogy leért a kávé a gyomrom korgott egyet. Erős hányinger fogott el. Mélyeket lélegeztem ki-be. Egyre erősebb inger fogott el, ami jelezte ideje kimenni a vécébe. Kifutottam a női mosdóba és bezárkóztam egy fülkébe. Hasam csillapodott így már éreztem annyi bátorságot hogy a mosdóig eltudok jutni. Mosdóhoz léptem majd megengedtem, lehajoltam és vízzel megmostam az arcomat.
Újabb nyugtalanító érzés fogott el. Megint figyelnek. Most sokkal többen. Egyedül vagyok egy mosdóban, azokkal akik figyelnek engem. Szaporábban vettem a levegőt, szívem őrült tempóba dobogott. Valami nagyon rossz érzés fogott el. Egyet tudtam. El kell tűnnöm innen. Éreztem hogy valami hideget a hátamnál. Megpördültem a tengelyem körül és zihálva néztem a nagy semmiséget.
Ekkor megláttam két  vöröslő szemet test nélkül. Sikítottam egyet ijedtemben és nem kellett sok hozzá hogy ott helybe elájuljak a rémülettől. Agyam próbálta feldolgozni az események sorozatát, de ez neki sok volt. Émelyegve borultam oldalra és a fejem a padlón koppant. Éles fájdalom hasított lüktető fejembe. Csillagokat láttam és egyszer csak sötétségbe érkeztem.

*

Ahogy kezdtem magamhoz térni, és a hallásom is kezdett kitisztulni hangokra lettem figyelmes. Tompa hangokra ebből utalva valami olyan volt körülöttem ami tompította az emberi beszédet. Nem tudtam kinyitni a szemeimet, de ahogy összeszedtem minden erőmet megpróbáltam felülni. Ahogy próbáltam felültem lefejeltem valamit. Sajgott a fejem, olyan púpok lesznek rajta mint a nagyanyák púpjai. Fájdalmasan nyögtem fel, minden porcikám fájt. Újabb sötétségbe estem.
Napfény játszadozott a szobában, csiklandozta a szememet. Elmosolyodtam és kinyitottam a szememet. Valami ismeretlen szobába kerültem. Azonnal felültem és aggodalmas tekintetem megakadt a szoba másik felében lévő srácon. Ezt a fiút láttam a bárban felszívódni. Az összes vér kifutott a fülemből. Óriási gombóc markolászta a torkomat. Féltem. Féltem, mert biztos voltam benne, hogy ez a fiú nem földi teremtmény.
A srác rám mosolygott. Nagyot nyeltem.
- Jó reggelt Jas! - köszöntött az ismeretlen.
Ismerte a nevemet. Honnan a búbánatból?
- Honnan tudod a nevemet? Ki vagy te? Hol vagyok? - kezdtem bepánikolni.
- Nyugi hercegnő, ne pánikolj. Csak egy kicsit elhoztalak vakációzni. Amúgy Liam vagyok. Tudom, hogy ismersz - leült az ágyam szélére én reflexből az ágy másik végébe menekültem előle. Nem hittem a saját fülemnek. Ki vagyok neki? Hiszen nem ismertem a srácot!
- Hercegnő? - kérdeztem meglepődve.
- A sötétség hercegnője - mondta magabiztosan.