A főnix alkimista

Prológus

Az Ishvali háború hatalmas csapás volt az Amestrisiek életében. Az éhezés, szegénység, betegségek és a halál mindennaposak voltak akkoriban. Luna Moonlight nem volt ishvali, de az életét ugyan úgy megkeserítette a háború mint az ott élőkét. Szülei az egyik csatában haltak meg amikor ő még csak nyolc éves volt. Azóta egy év telt el ami alatt megtanulta hogyan kell életben maradni háborús környezetben az alkímia segítségével. Ishval területét nem tudta elhagyni mert a határokon mindíg katonák cirkáltak nehogy az ishvaliak átjuthassanak az ország másik részeibe. Alkímiát használni még fiatalkorában (mármint még fiatalabb) tanult meg az apjától aki állami alkimista volt. Most az egyetlen célja a túlélés.

------------------------------------------------------------------------------------------------

,,Francba, már majdnem elfogyott az ennivalóm!'' Tovább sétáltam az éjszakába, vigyázva hogy ne csapjak zajt ,,És most hogy az alkimisták még egy várost leromboltak valoszínüleg ott sem találok túl sok mindent'' Átugrottam egy, a földön lévö, házból megmaradt kődarabot. A ruhám még jó állapotban volt - nem rég szereztem - de így is nagyon fáztam. Megkordult a hasam az éhségtől ,,Legjobb lesz ha inkább ott is megnézem, úgy sincs túl sok veszteni valóm.'' Ahogy felértem a domb tetejére megláttam hogy az elpusztultnak hitt városban lámpák égnek. Hamar kiszúrtam hogy nem ishvaliak hanem katonák ezért gyorsan lebuktam ,,Már csak az kéne hogy meglássanak, még a végén össze tévesztenének egy ishvalival, ha nem, akkor sem akarom hogy elfogjanak. Apa azt mondta, hogy most már nem bízhatok senkiben."

Miután végig gondoltam minden lehetőséget arra jutottam inkább itt maradok. Kerestem egy viszonylag nehezen észrevehető méllyedést, elég messze a várostól és bele feküdtem. A tetejére raktam néhány letörött faágat és levelet hogy még kevésbé lehessen észre venni. Feltúrtam nem túl nagy táskám tartalmát és elővettem egy nagynak nem mondható szakadt takarót.  és egy darab kenyeret. Megettem szegényes vacsorámat, betakaróztam és csak remélni tudtam hogy miközben alszom nem találnak meg a katonák. Majd belemerültem az álmok kiszámíthatatlam világába.

,,Apámat láttam és magamat hét éves koromban. Régebben ritkán jött haza mert sok dolga volt a központban. Ez egyike volt azon alkalmaknak amikor huzamosabb időt töltöttünk együtt. Anya a teraszról figyelte hogy mit csinálunk. Ekkor kezdett alkímiára tanítani.Egy ilyen kisgyereknek egyetemi szintű kémiát és bonyolult technikákat oktatott."   

- Látod, itt van néhány alkimista kör amikkel gyakorolhatsz. - Elém tolt egy vaskos, nem túl barátságos könyvet és rámutatott a benne lévő ábrákra. - Most hogy megmutattam hogyan kell csinálni próbáld meg te is hátha sikerül! - mondta és bátorítóan a vállamra tette a kezét. Anya  rosszallóan csóválta a fejét  miközben felénk sétált. Én nagy levegőt vettem, két tenyeremet a földre rajzolt körbe tettem és olyan nagyon koncentráltam amennyire csak tudtam miközben fejben tartottam mindent amit apa mondott: az átváltoztatni kívánt dolog összetevőit és minden egyéb tulajdonságát, azt hogy mivé szeretném változtatni és magának az alkímiának az alap elvét. Mikor már úgy tűnt hogy nem fog történni semmi, kék és fehér villámok csaptak az égbe még ha csak egy pillanatra is, olyan vakító fénnyel, hogy azt hittem meg vakulok. Amikor végre ki mertem nyitni a szememet csodálkozva láttam hogy a kezemben tartott márvány téglából egy alaktalan kupac lett.  

,,Emlékszem hogy mennyire boldog voltam és hogy a szüleim milyen büszkék voltak rám. Utána apu alkimista mesterhez szeretett volna küldeni és majdnem minden szabad idejét arra szánta, hogy engem tanítson. Boldog voltam ahogy a körülöttem lévők is. Olyan, mintha réges-régen történt volna. Most egyedül vagyok ők pedig...."

Hatalmas robajra ébredtem. Azonnal felpattantam, felkaptam a táskámat a vállamra és ki lestem a rejtekhejemről. Amint megláttam mi van a távolban elkerekedett szemekkel egyenesedtem fel. A város lángokban állt. Az ishváliak és az amestrisi katonák egymásra tüzeltek miközben újabb és újabb lángok csaptak a magasba. Ledermedtem a félelemtől. Amikor egy kiáltást halottam a közelből megfagyott bennem a vér.

- TŰZ