Novellák

Ismerős dallam

Ősz végén otthagytam a megszokott környezetet, a családomat, barátokat, hogy eljöjjek egy teljesen idegen országba, egy idegen családhoz, ahol meg kell szoknom egy új nyelvet, új embereket és rengeteg új szokást meg ételt. Mert miért ne?
Nem vagyok egy nagy kalandor, de nem ülhettem otthon karbatett kézzel, várva, hogy valaki az arcomba nyomjon egy köteg pénzt, meg egy útmutatást arról, hogy mihez kezdjek magammal. Ígyhát nekivágtam egy igazán izgalmas írországi kalandnak.
Miért pont Írország, kérdezed. Igazából, semmi különös oka nincs, innen kaptam először választ a jelentkezésemre.
Mesélek kicsit arról, hogy mit is csinálok pontosan, s hogy kerültem ide.
Az egész még január környékén kezdődött, egy unokatestvéremnek magyaráztam, hogy mennyire nem tudom, mihez kezdjek magammal érettségi után. Egyetem, tanfolyam, közben munka, vagy először dolgozzak, utána tanuljak? Eléggé tanácstalan voltam, így jól esett hallgatni a javaslatait, noha akkor egyik sem fogott meg különösebben.
Érettségi után élveztem a megérdemelt pihenést, nyaraltam, táboroztam, olvastam, sorozatoztam, tehát igyekeztem kihasználni az időt teljesében. De ahogy haladt az idő, egyre inkább elfogott a vágy, hogy kezdjek valamit magammal. Eszembe jutott, hogy mikor januárban beszélgettünk, Kati említette, hogy ő mindig is szeretett volna idősekkel dolgozni, külföldön. Ígyhát beszéltem vele, elküldtem az elérhetőségemet a közvetitő irodának, s vártam a válaszra. Eltelt egy hét, még egy, semmi válasz. Ekkor anya egyik barátnője ajánlotta, hogy menjek inkább gyerekek mellé, sokkal inkább nekem való, mint idősek vagy betegek melett dolgozni. Ez elgondolkoztatott, így alapos átgondolás után egy másik irodának is küldtem egy emailt.
Tehát ott voltam, két leadott jelentkezéssel, mégis tudatlanul.
Talán még el sem telt egy fél óra, máris választ kaptam az aupair-közvetítő irodától. Annyira boldog voltam! Meg persze izgatott. Elküldték a jelentkezési lapot, meg egy listát a szükséges iratokkal, s rövid időn belül ezeket továbbították a szükségben lévő családokhoz. (Itt gyorsan elmondom, hogy mit is takar az aupair szó. Lényegében egy olyan személy, aki gyerekfelügyeletet és több-kevesebb házimunkát végez külföldön, egy családnál, lakás, étel, és zsebpénz - ami szép kis összeg! - ellenében, emelett a nyelvet is tanulja, gyakorolja.)
Egy család már másnap jelentekezett, megkaptam az adataikat, aztán telefonáltunk egyet, s egy-kettő el is remdeződött minden. November 8, Jázmin első repülőútja. Cél: Írország.

- Jas! Jasmine!
Ohó, ez én vagyok!
Sietve lefutok a lépcsőn, megcsúszok az utolsó előtti fokon, és majdnem orraesek, megint. A délutánjaim mindig forgalmasak. Mivel délelőtt a lányok iskolában vannak, igyekszem akkor megcsinálni mindent, amit aznapra elterveztem a heti tennivalóimból. Mozgalmas, de legalább csendes az a pár óra, amit a cicával, Daisy-vel töltök kettesben, takarítva, vasalva, s így tovább.
De ahogy megérkeznek a lányok, egyből olyan lesz a ház, mint egy óriási méhkas, s annyi minden történik egyszerre, hogy estére zsong a fejem. Lily és Lola házifeladatot csinál, míg Linde és Leslie tévét néz, amíg Les meg nem unja, s fel nem ráncigál magával az emeletre játszani. Később megint meséznek, én pedig nekifogok a vacsora elkészítésének. Étkezés után egy pohár víz vagy forró tea társaságában felcaplatok a szobámba, és olyan érdekfeszítő tevékenységeket folytatok, mint videók nézése, például Raphael Gomes-t, ahogy épp kutyakaját készít, amit aztán megesz.
Mikor végre ágyba fekszek, szabad utat engedek a gondolataimnak, amik leginkább az otthonlévők körül szeretnek forogni, így gyakran könnyes szemmel ébredek, többé-kevésbé kipihenten, hogy aztán újra belevethessem magam a Power család őrülten mozgalmas életébe.

Ahogy közeledik a karácsony, előszedjük a karácsonyi díszeket, fényeket, feldíszítjük a fát, és karácsonyi dalokat hallgatunk, miközben terveket kovácsolunk az ünnep időszakára (én a szabadnapjaimra), hétvégenként pedig karácsonyi filmeket nézünk, noha már mindent betéve tudjuk.
A napok haladtával a szívem egyre többször facsarodik össze, mert tudom, hogy idén nem leszek otthon a családommal, a barátaimmal, Vele, aki nekem a legtöbbet jelenti... Egyre többször sírom el magam, embertelen időpontokban ébredek fel, azon agyalva, hogy vajon milyen lesz nélkülük. Persze, beszélünk interneten, Vele naponta, de az akkor sem ugyanaz. Hiányoznak. Hiányzik az, hogy együtt nevessünk, hogy elmenjünk korizni, hogy együtt díszítsünk, mézeskalácsot süssünk, zenéljünk, énekeljünk. Hiányzik az, hogy megöleljük egymást, hogy elmondjuk, mennyire szeretjük a másikat...

Karácsony előtt két nappal az utolsó simításokat végzem a felmosóval a folyosó fapadlóján, mikor a telefonomból hangosan bömbölő karácsonyi dal átvált a "Home for Christmas"-ra, ezzel lehetetlenné téve azt, hogy sírás nélkül kibírjam a délelőttöt. Miután Daisy-t magamhoz szorítva kizokogom magam a kanapén, az izgő-mozgó macska társaságában feltrappolok a szobámba, és megosztom a dalt a közösségi oldalaimon, mellé csak annyit írva: Hiányoztok! Hiányzol...

Karácsony napján nagy a sürgés-forgás, itt egy szalvéta nem elég sima, ott egy pohár nem elég fényes, a pulyka majdnem megégett...
- A sonka miért nincs még készen?!

Végül mindenki az asztal köré sereglik, Leslie maga mellé húz, megtöltjük a poharainkat, valaki tósztot mond, aztán leülünk, felvágjuk a pulykát, a sonkát, és az evőeszközök hangos csattogásának zajában alíg hallhatóan felcsendül egy ének. Kintről jön, az ajtón túlról, s mintha valaki egy gitárt is pengetne buzgón. Kíváncsián a kulcsért nyúlok, kinyitom az ajtót... és csak ámulok, ámulok, ámulok.

Ámulok, mert aki az ajtóban áll, az valahogy nem illik ide, ebbe az esős írországi télbe. Ámulok, mert nem számítottam rá, hiszen olyan messze lakik, hogy került akkor ide? Nem is próbálom már visszatartani a könnyeimet, szabad folyást engedek nekik, érzem, ahogy Lola belémkarol, másik oldalamon Linde hallgatja szájtátva az idegen szavakat, mégis ismerős dallamot:
"Szent Fiú, aludjál! Szent Fiú, aludjál!"

Sziasztok!
Ezzel a rövidke kis szösszenettel szeretnék mindenkinek boldog, békés, áldott karácsonyt kívánni, ott, ahol vagytok! ♥

(A történet egy része valós, de a lényeg nem, bár nem bánnám, ha azzá válna hirtelen...)

Amúgy, tudja valaki, hogy miért erőltetem a rímeket?

Pusszancs
Miri~ 🐼