Pennywise amnézia

Bill SkarClown

Mi lehetne szomorúbb egy mélabús bohócnál aki mindig mosolyog, vidám ám annál inkább kedvesebb? Főleg így karácsony napján. Hisz ez az ünnep a családról, a barátokról, szeretetről és odaadásról szól amikor az élet mindennapi zúgolódása elhalkul és az emberek csak egymásra figyelnek. Gyerekek boldog kacaja tölti be a szobákat amikor a karácsonyfa alatt meglátják az ajándékokat, az idősebbek pedig együtt töltik a karácsonyi ételek elkészítésének idejét, beszélgetnek esetleg a családjaik hagyományait betartva ünnepelnek. Ebben a kisvárosban a főtéren most is különböző programok várták a gyerkőcöket, a kisvasúttól kezdve a mézeskalács sütésig minden. 

Most késő délután volt, ilyenkor az emberek már-már készülődtek hazafelé, hogy lássák barátaikat, családtagjaikat, rég nem látott ismerőseiket-noha, még maradtak páran kint a téren. 

A nagy készülődésből most pár gyerek, hogy számra pontosítsak, pont heten, álltak meg a Witcham utca bal oldalán, pontosan annál a csatorna lefolyónál ahol régen az a bizonyos eset történt. A kis rácsokat elfedő rozsda alól fehér alig látható pici kereszt kandikált ki. A hét gyermek közül egy, a legmagasabb fiú aki leginkább barna göndör hajkoronájáról volt híres most elsőnek térdelt le egy mécsessel a kezében. Szívében nagy fájdalommal gyújtotta meg és tette le a járdaszegélytől pár centire. Ezután a kölyök klub többi tagja is letérdelt nem féltve ruháikat a latyaktól és ők is meggyújtottak egy egy mécsest. A colos-Billy- kinek öccséért gyújtottak most gyertyát szeme sarkából egy kis könnycsepp gördült ki ahogy látta barátai tetteit, a mécsesek csöpp, pislákoló fényét és megérezte a Beverly által frissen sütött mézeskalácsa illatát amit a mécsesek közé helyezett a lány.  

-Köszönöm, Beverly..-suttogta megtörten Billy mire a mellette gubbasztó lány barátja remegő vállára helyezte a kezét.

-Szóra sem érdemes, Bill...- motyogta alig hallhatóan és ezzel a kis gyerekcsapat arrébb is állt. 

A csatornában lent, a katakombák mélyén egy kisebb szemétdomb tetején egy férfialak feküdt, mintha csak halott lenne. Meredten nézett felfelé maga elé. Végighallgatta a gyermekek szóváltását, látta is tetteiket de nem jött rá az éhség. Nem akart mozdulni. Ember volt, hús vér ember. Inkább a mézeskalácsok illata vonzotta, mintsem másik énje lévén a pocsolyában rohadó 1-2 hónapos hullák szaga. Fel is pattant erre, hiszen egy jó ideje nem evett semmit csak amit szemetet a csatornában talált. Most szimatára hallgatott, futott a Witcham utcai lefolyóhoz. Odaérve figyelt csendben, és várt amíg senki nem figyel majd egy arra járó éhes kóbor kutyának aki szintén szemet vetett a falatokra behúzva, egy mozdulattal lesöpörve magának az összes sütit. 

-Takarodj innen...-morogta a rá ugató kutyának- Másnak zörögj papírzacskó... 

A szerencsétlen állat mintha értette volna a bohóc mondanivalóját és el is ment onnan. Skarsgard visszahúzódott a fekvőhelyére, időközben a szennyvízből összeszedett pár számára érdekes tárgyat főhadiszállására érve ezeket egy kúp alakú vas tákolmányra dobta majd sóhajtva ránézett. Ez volt az ő egyedi karácsonyfája.

-Szebb már nem lesz... - Beszélt magában- Már csak az ajándékok hiányoznak..Na de kinek is adjak én ha nincs itt senki? 

---Pár óra múlva---

Már teljesen besötétedett az ég Derry felett és csak az utcákon villogó lámpák, karácsonyi díszek adták meg az ünnepi hangulatot. Skarsgard a karácsonyfája előtt ült, gubbasztva. 

-Jobb ha megölöm magam....Olyan magányos ez a hely...a másik énem meg csak tizedeli a népet- mosolyodott el saját szavain ő maga se tudja hogy miért. A kezébe vett egy kólás dobozt és körülnézett még utoljára mialatt összegyürkézte a tárgyat. Feltartotta hát fejét, kinyitotta száját és az éles, veszélyes dobozt készült ledugni a saját torkán. Mindezt meg is tette volna ha a lábához nem ütközött volna valami. Valami gyengébb dolog. Lepillantott és egy kis papírcsónakot látott úszni a vízen, oldalán egy parányi kis felirat látszódott: " S.S George"