Specials

~Emotions

~Érzelmek

- Will. -nyöszörgök erőtlenül

Azonnal csend lesz, s máris megpillantom magam mellett szerelmemet és az állítólagos bátyámat. Vele veszekedett akkor.

- Mi... mi történt? - kérdezem erőtlenül

- Most már nincs baj, biztonságban vagy, ez a lényeg. - válaszolja Finn egy apró mosoly kíséretében

Olyan ismerős volt, mintha egy darabkát vélnék felfedezni magamból. A mosoly! Olyan volt, mint az enyém. Én szoktam úgy mosolyogni, hogy megjelennek a gödröcskék. Talán tényleg testvérek vagyunk... Hisz, nem lehet véletlen. Nem sok különlegessel találkoztam, akinek ugyan ott és ugyan olyan gödrök lennének arcán, ha mosolyog.

- Megismétlem magam, ha esetleg nem hallottad volna. - fordítja maga felé erélyesen Will. - Ki vagy te?

- Ő... azt hiszem ő a bátyám. - sóhajtok egyet

Most kezdem csak felfogni igazán én is. Van egy bátyám. Sosem volt senkim, csak Will, senki más, akit ennyire közel engedjek, de most... most már van. Hatalmas csend telepedik a szobára, majd egy újabb ismerős hang töri meg.

- Te ezt el is hiszed? - kérdezi éles hangon Josh

Na, már csak ez hiányzott, hogy kioktasson. Aprót bólintok, majd Finnre pillantok. Remény csillan szemében és megkönnyebbüléssel keveredik. Jobban szemügyre veszem arcát, minden vonását és egyre több hasonlóságot vélek felfedezni. Nem csak a haja színe, a szeme, az arca élei, az orra. Mintha én lennék fiúban. Szinte ijesztő.

- Hogy érzed magad? - ül le ágyam szélére Josh, majd homlokomra helyezi kezét

- Jobban, köszönöm. - küldök felé egy gyenge mosolyt

Megpróbálok kikászálódni az ágyból, de segítségre szorulok, s mivel Josh kitúrta az ágyam mellől Williamet így csak ő segíthet. Nagy nehezen lábra állok, és azonnal mellettem vannak mindhárman. Persze Will szokásához híven megpróbál az ágyban tartani mondván, hogy „pihenned kell" én pedig tiltakozom, hisz nem tölthetem az egész életemet az ágyban. Finn csak aggódó tekintettel illet, és minden mozzanatom figyeli. Josh megkéri a srácokat, hogy ne jöjjenek utánunk, mert beszélni akar velem valamiről. Nem szeretem a titokzatosságot. Sosem sül ki belőle semmi jó. Támogatva kísér el a házunkhoz, majd leültet az ágyra, s csak fel alá járkál előttem, nem szól egy szót sem. Kezdek ideges lenni.

- Josh miről szerettél volna beszélni? - kérdezem meg félve

Rossz érzésem van. Remélem, nem akarja kidobni Finnt, vagy valami még rosszabb.

- Williamről szeretnék beszélni. - mondja komoly hangnemben

Jaj ne! Ez a még rosszabb kategória. Kezdek ideges lenni, s ujjaim tördelem, mire Josh megfogja kezemet leállítva a folyamatot.

- Hé, nem én vagyok az ellenség. - néz mélyen a szemembe. - Csak annyit szerettem volna mondani, hogy legyetek együtt. - mosolyodik el

- Mi? -lepődök meg

- Tudod az elején, mikro láttam, hogy harcolsz a családodért kíváncsi voltam meddig vagy hajlandó elmenni értük. Aztán rájöttem, hogy bármeddig, feladtad a szerelmedet csak azért, hogy nekik legyen otthonuk. Ilyen egy jó vezető és ilyen lányt akartam magam mellett tudni. Erős és határozott, és nem csak az adottságodra értem. - simítja meg arcomat. - Azt reméltem, hogy ahogy telik az idő, talán viszonzod az érzéseimet, de rá kellett jönnöm, hogy ennyi idő után is Williamet szereted és ezt nekem tiszteletben kell tartanom. - magyarázza

Fel sem fogom még szavait. Próbatétel volt? Willel lehetek? A szívem hevesen kalapál. Hatalmas mosoly terül el arcomon, majd örömömben Josh nyakába ugrok. Várjunk! Viszonozni az érzéseit? Milyen érzéseit? Ugye nem? Az nem lehet. Mindegy, most nem ez a lényeg. Hanem, hogy Willel lehetek. Sietve elmondok neki egy köszönömöt, majd rohanok vissza oda ahol a srácokat hagytam. A házhoz érve nem törődök a kopogással, csak sietek a szobába. Ott azonban boldogságom egy pillanat alatt elszáll. Finn a földön térdel maga elé meredve, s szemei könnyesek, míg William előtte áll le sem véve pillantásait Finnről. Finn tapogatózik, keres valamit, de nem lát.

- William hagyd abba!- kiáltok rá, majd Finnhez sietek

Érintésem re felkapja fejét, majd könnyekkel adja tudtomra, hogy újra lát. Hogy tehette ezt Will? Sosem használta az erejét, nem is szerette, átoknak tartotta, most meg az ellen fordítja, akiről tudja, hogy fontos nekem. Felsegítem Finnt, a földről majd az ajtó felé vesszük az irányt.

- Ella...- kezdene bele William

- Nem! - szólalok meg erélyesen. - Nem vagyok kíváncsi sem a magyarázkodásodra sem rád! Hatalmasat csalódtam benned! Nem ilyennek ismertelek, de úgy látom tévedtem. Felejts el engem. - közlöm vele majd ott hagyom

Méghallom, ahogy nevemen szólít, s kérlel, hogy hallgassam meg, de nem érdekel!Nem érzek már semmit, csak hatalmas ürességet a szívemben és valami szorítóérzést. Könnyeim megpróbálnak utat törni, de vissza fogom. Nem lehetek gyenge...