Can You Hear Me?

I.Fejezet, 2. Rész↔Az a bizonyos Július 14

Tikkasztó hőség uralkodott a kora reggeli órákban. Egész Boston készült megfulladni a párában ami a gyér fényben úszó utcákba telepedett. Félkómásan kászálódtam ki a puha ágyam meleg öleléséből, és belebújva a papucsomba csoszogtam ki a szobámból. A szűk, lépcső mellett díszelgő ablakokon át beszűrődő fénycsóvák szinte már táncoltak a tükörsimára mosott márvány padlón. Mosolyogva lépdeltem lefelé. A kezemet végigsimítottam a korláton és tekintetemmel követve mozdulatom elvesztem a gondolataimban. Ez az idilli pillanat addig tartott míg az utolsó fokhoz érve nem figyeltem a lábam elé, és lendületemnek hála orra buktam.

-Nahát a család szeme fénye.-Nevetett gúnyosan nővérem, Cindy.

-Ne is foglalkozz vele.-Fogta meg hirtelen hátulról a kezem az egyetlen ember akit szeretek, ebből a "tökéletes" családból, a kisöcsém, Martin.

Biztatóan fürkészett, én meg csak legyintettem és a hűtő felé fordultam.

-Nincs már így is pár kiló felesleged.-Mért végig.

-Nincs.-Vontam meg a vállam.

-Pedig hát csak tükörbe kellene nézned.-Nevetett fel.

-Szoktam.-Mosolyogtam rá.-Mi több. Elég gyakran és be kell valljam tetszik a látvány.

-De hát azon....-Kezdte volna de közbe szóltam.

-Azt hittem sakk-matt után már vége a csatának.-Ráztam meg a fejem és kivettem a tejet a hűtőből.

-Miféle sakk-matt?-Értetlenkedett.

-Csak hogy a te agyi szinted is megértse.-Forgattam a szemem.-Nyertem. Most már csinálhatom a kávémat?

Elégedetten vigyorogtam és miután elkészült a forró italom újra a szobám felé igyekeztem.

-Ezt a csatát megnyerted, de a háborút még nem.-Kiáltott utánam a nővérem.

-Lásd be.-Torpantam meg a lépcső fordulóban.-Eleve vesztesként indulni cikibb mint hosszas kiegyenlített küzdelem során elbukni.-Kacsintottam és unott tekintettel siettem felfelé.

Behajtottam az ajtót és babzsák fotelemre huppantam kezemben kedvenc már rongyra olvasott regényemmel. Izgalommal teli tekintettel fürkésztem a sorokat, bár tudtam mi fog történni mindig meg tudott lepni egy kicsit a könyv.

A szekrényem elé állva töprengtem azon a dolgon ami közös bennem és a többi tini lányban. A megszokott, mindennapjaink fontos elemévé vállt kérdésen: "Mégis mi a francot vegyek fel?" Unottan matattam a polcok között, de nem akart előkerülni a gondolataimban megfelelőnek ítélt ruhadarabom.

-Anyuu!-Kiabáltam.

Nem érkezett válasz.

-ANYUUU!-Próbáltam meg még egyszer egy magasabb frekvencián.

Hangos lépteket hallottam a hálószoba felül így felkészülve édesanyám érkezésére az ajtómhoz léptem és szélesre tártam még mielőtt a lendülettől kitépné azt.

-Hányszor mondtam már, hogyha szeretnél valamit keress meg és ne üvöltözz mint akit éppen bottal vernek?-Kezdte a fejmosást.

-Sokszor de most nem ez a lényeg.-Forgattam a szemem.-Kimostad már a "Colorado" feliratú pólóm?

-A feketére gondolsz amin a lángcsóvák vannak?

-Pontosan.-Tapsoltam egyet.

-Kidobtam.-Vonta meg a vállát és sarkon fordulva éppen készült elhagyni a helységet.

-Bocsánat mit mondtál?-Köszörültem meg a torkom holt sápadtan.

-Kidobtam, megsemmisült, nincs többé, huss elszállt mint a kedvem tőled.-Mosolygott cinikusan.

-Értem.-Fogtam vissza a könnyeim és én is amolyan mosoly félét erőltettem az arcomra.-Én nem bírom elviselni tovább ezt az életet. Elmegyek innen jó messze.-Fakadtam ki.

-Hogy mondtad?-Fordult vissza és mélyen belefúrta tekintetét az enyémbe.

-Elmegyek. És többet nem tudod elrontani az életemet jól hallottad.-Mondtam és mélyet sóhajtottam, hogy legalább úgy nézzek ki mint egy büszke nő, vagyis valami olyasmi.

-Renden.-Bólintott.-De ne fuss vissza hozzám sírva, bocsánatért esedezve, hogy te is olyan lettél mint az összes többi fiatal ebben a nyomorult világban. Mert én újra meg újra elhajtalak innen akárhányszor vissza mered tolni a mihaszna képed ebbe a házba.-Fejezte be és hevesen kiviharzott a szobámból.

-Szóval ennyi volt.-Motyogtam és magam elé bámulva fojtottam vissza égető könnycseppjeimet .

-Mi a baj?-Hajtotta ki óvatosan Martin az ajtómat.

-Semmi.-Szipogtam és mosolyt erőltettem a meggyötört fejemre.

-Biztos?-Fürkészett aggódva.

-Egészen.