Csak barátok ...

2.

Egy hónap múlva már egy teljesen idegen városban voltam és a sulikezdésre készültem . Egy órával indulás előtt  már készen voltam . A telefonomon néztem az új iskola honlapját , amikor valaki kopogott a bejárati ajtón . Kinyitottam és az az ember állt velem szemben , akit a legjobban gyűlölök : Paul .
- Szia szépségem - mosolygott rám .
Torkom összeszorult , már-már a sírás környékezett , amikor olyat tettem , amin én is meglepődtem . Ökölbe szorított kezemmel megütöttem . Orrba . Ő kidőlt , mint valami fatuskó és órrából csakúgy ömlött a vér . Nem mozdult . Nagyon megijedtem . Már szinte megsajnáltam , amikor eszembe jutott , hogy ő ölte meg Jacket . Vagy öt perce ott álltam gondolataimba merülve , amikor egy ijedt , aggódó hang törte meg az eddig uralkodó csendet :
- Te jó ég ! Mi történt a fiatalemberrel ? - törte meg a csendet egy igencsak riadt hang .
Én csak álltam ott szótlanul , félve attól , hogy bármit válaszolok , az később felhasználható lenne ellenem .
- Mit csináltál a fiúval? - tette fel a számára megválaszolatlan kérdést Amanda néni elhaló hangon . - Lélegzik még ? - jött a következő kérdés .
Szememből lassan legördült egy könnycsepp .
- Megölted - meredtem Paulra , a sírástól már-már kissé szipogva . - Te gyilkos vadállat ! - ordítottam el magam a kelleténél sokkal hangosabban .
- Lelkem , nekem bátran elmonhatsz bármit , ami nyomja a kicsi szíved . - fordult felém amolyan bennem bízhatsz mosollyal .
Gyorsan összefoglaltam Amanda néninek az életemet pár rövid mondatban , aztán vártam a döbbenettől falfehér néni reakcióját . Semmi . Zavartan órámra pillantottam és akkor vettem tudomásul , hogy 15 percem maradt időben beérni az iskolába .
- Iskola ? - intézte felém a szűkszavú kérdést . - Mennyi időd maradt ? - tette fel a következő kérdést meg sem várva az esetleges válaszom .
- 15 perc - válaszoltam .
- A fiúval mi legyen ? Hívjak mentőt ? Vagy esetleg ... - kezde a lehetőségek sorolását .
- Ne ! Nem érdemli meg - szakítottam félbe ráérős sorolását . Megfogtam Paul karját és áthúztam a szomszéd ajtaja elé . - Itt maradhat - jelentettem ki ellentmondást nem tűrően .
A néni ekkor egy lágy mosollyal ajándékozott meg .
- Látom igazán magabiztos vagy .
Ekkorra már felszáradtak könnyeim és az én arcomon is megjelent egy halvány mosoly .
- De most futás iskolába , el ne késsél nekem már az első nap ! - kiáltott rám kis szigorral , de még mindig mosolyogva .
- Már indulok is ! - válaszoltam hirtelen , aztán visszamentem táskámért és telefonomért a lakásba . Suliba menet zenét hallgattam , ezért az oda vezető út egész hamar eltelt . Beértem az iskola épületébe , még kissé bágyadtan és zaklatottan a reggeli események miatt , a 227-es termet fürkésztem . Úgy itéltem meg , hogy a második vagy harmadik emeleten lehet , ezért elindult felfelé a lépcsőn . Mire észbe kaptam a földön találtam magam , magamon egy fiúval ...

Remélem tetszett ez a rész , ha igen , akkor kérlek jelezzétek !
Puszi