Wish You Were Here

Második rész

Igen, tudom. Még egy hónap sem telt el, máris posztolok. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam ( igazából nem, szinte csak az egyetlen létező barátnőmtől-most már nem csak tőle és így PWAA-). Valamiért késztetést éreztem, hogy folytassam, mert borzasztóan jó érzés volt látni, hogy van akit érdekel. És Jézusom, meg van a 100!!!?Köszönöm, ha képes voltál most ezt elolvasni és nem ugrottad át!😊
Na most már menj olvasni!

Finns POV*

Wyatt és én, sietősen sétáltunk(inkább rohantunk) végig az iskola kövekkel kirakott útján. Wyatt bealudt. Természetesen, kit érdekel, ha elkésel az első napodról.
- Nyugodj már le, Finn! - hallottam magam mögül Wyatt hangját.
- Neked kéne sietned, elkésünk! - szóltam vissza hátra pillantva. Az csak ideges pillantásra látszik próbálta tartani velem a lépést. Felpillantottam az épületre, azt látva, hogy az iskola igazgatója, Mr. Peterson lépett ki a hatalmas ajtókon.
- Jó napot! - köszöntünk egyszerre Wyatt-el. A férfi mosolyogva köszönt vissza.
- Na, de jöjjenek kérem. Még csak pár perce csöngettek be - indultunk el a bejárat felé - Remélem Ms. Seekers nem fogja elharapni a torkom, mivel megzavartam az óráját. Elég nehéz természetű - suttogta, ezzel kicsit oldva a feszültséget. A franc akar egy újabb iskolába kerülni. Új emberek, új tanárok, ugyan az a szarság.
- És, hogy vannak? - kérdezte tőlünk miközben átsiettünk a hallom, át a felsősök szárnyába - Gondolom izgulnak.
- Hát igen - bólintott Wyatt.
- Az természetes. Egy egészséges izgulás sosem árt - kacsintott a férfi. Kezd egyre szimpatikusabb lenni. Felmentünk a második emeletre, a gyomromat szorító szorongás pedig elkezdett erősebb lenni. Mikor megláttam az osztály ajtaját a tenyerem izzadni kezdett.
Finn, elég! Nyugalom. Ez nem élet-halál kérdése. Már ezerszer csináltad ezt.
Igen, tisztába vagyok vele.
Megálltunk az ajtó előtt, az igazgató pedig besietett.
- Finn, nyugi! - suttogta Wyatt, ahogy kezét a vállamra tette. Én csak bólogattam. Észre sem vettem, hogy kezem elkezdett remegni. Az igazgató visszajött, mögötte Ms. Seekers. - Csókolom!
- Sziasztok gyerekek! - mosolygott ránk a tanárnő.
- De én rohanok is! Viszlát, Ms. Seekers. Fiúk! - biccentett az igazgató és el is indult a lépcső felé.
- Na fiúk. Nincs szükség izgulásra, ugye tudják? - mosolygott rám nyugtatóan a nő.
Oh, haggyon már. Nem az én hibám a remegés, az istenért.
Csak jót akar.
Mellettem Wyatt csak bólintott.
Ahogy beléptünk a terembe, egy csattanás hangzott el. Mindenki odakapta a fejét. Az egyik padban egy szinte hihetetlen fehér hajú lány ült, aki döbbent tekintettel nézte, ahogy a mellette ülőből előtör a nevetés. Egy kis idő után az egész osztály, a fehér hajú lánnyal együtt nevetni kezdett. Mellettem Wyatt lassan elmosolyodott.
- Barlow!
A tanárnő hangja átszelte a termet. A diákok gyorsan visszafordultak a helyükre és figyelmesen hallgattak.
- Elképesztően sajnálom tanárnő, de... - kezdte el.
- Az én hibám volt Ms. Seekers. Én fogadtam vele - szólalt meg a Barlow mellett ülő.
- De nem maga pofozta meg, Quinn. Na és, megtudhatnám miben fogadtak?
- Hát az úgy volt, hogy... - kezdte el megint.
- Az én hibám, volt tanárnő - vágott közbe a fehér hajú - Én mondtam, hogy fogadjunk, csak...
- Csak? Örülök, hogy jól van Winter, felettébb örülök, de a családi háttere nem ruházza fel arra, hogy azt tegye amit akar! - emelte fel a hangját a nő.
Erre az osztályban néma csönd lett. Legtöbben összenéztek és óvatosan hátra fordultak Winter felé. Hófehér arca most halvány rózsaszín volt. Idegesen felpillantott és, ahogy átfuttatta a szemét az osztályon egyenesen a szemembe nézett. Szinte egy percig tartott, mégis lehetett látni a szemében a fájdalmat. Elkapta rólam a tekintetét és felállt a padból. A mellette ülő aggódóan figyelte. A tanárnő és ő egyszerre szólt utána. Az viszont átszelte a padokat és az ajtó felé sietett. Mielőtt még kilépett volna az ajtón a tanár elkapta a karját. Erre Winter arcán egy pillanatig fájdalom suhant végig, ahogy Ms. Seekers szorító kezére meredt.
- Engedjen el, kérem - vágta ketté a feszült csöndet Winter hangja. A tanárnő elkerekedett szemekkel, mint aki rájött mit csinál, engedett a szorításból, ő pedig kitépte a karját a szorító marokból. Visszafordult az ajtó felé. Felsője ujja feltűrődött a lendülettől. Döbbenten meredtem a karján előtűnő horzsolásokat. Winter idegesen odakapta kezét, ahogy elhaladt mellettem, én pedig észbe kaptam. Felkaptam a fejem és egyenesen a lány szemébe néztem. Figyeltem, ahogy kisiet a teremből. Amint kilépett az ajtón, rögtön el is tűnt, az ajtó pedig tompa csattanással bezárult.
Néma csönd. Senki sem szólalt meg. A lány, akinek még mindig halvány pirosan égett az arca, dühhel csillogó tekintettel nézett a tanárra. Pár perccel később lassan felemelkedett a padból és keresztülvágott a termen. Ms. Seekers elé lépett, aki most a homlokára tapasztott tenyérrel figyelte a már becsukódott ajtót. A csöndben könnyedén kivehetőek voltak a szavai.
- Kimehetek a mosdóba? - hallatszott a kérdés, ami, most mindenki tudta, mire utalt. A tanárnő a lányra fordította tekintetét, és bólintott. Az pedig haragos tekintetét az ajtóra fókuszáltak, szinte kivágta azt, majd eltűnt a folyosón.

Winters POV

Ahogy kijutottam az osztályból, éreztem, ahogy kezd eluralkodni rajtam a pánik. Lélegzetem üteme egyre gyorsabb és gyorsabb lett.
Muszály volt eltűnnöm innen. Cél nélkül kezdtem el botladozni a folyosókon, mire rájöttem, ha ilyen állapotban, ilyen időpontban megtalál valamelyik tanár, nekem lőttek.
Így az óra további felét sikerült, a harmadik emeleti, női mosdó csempéjén töltenem. Amint bejutottam, hagytam, hogy a bennem égő pánikroham átvegye rajtam az irányítást. 15 percig tartott. Utána már nem bírtam vissza menni, még felállni sem. Miután apa elment, szinte minden második nap voltak rohamaim. Mostanra, már ez a szám lecsökkent hónaponta leggeljebb négyszeri alkalmakra. Most pedig, itt ültem a mosdó végén lévő fal mögött, összekuporodva.
Még ki sem csengettek, mikor meghallottam a mosdóajtó nyitódását. Egy csoszogás hallatszott.
- Winter? - hallottam meg Elyse hangját.
Halk morgással adtam jelét a létezésemnek. A csoszogás egyre közeledett, mikor Elyse magasodott fölém.
- Olyan hangja van a cipődnek, mint a Macskarisztokratákban annak a bácsinak.
Összehúzott szemöldökkel nézett le rám.
- Mi a szarról beszél?
- Tudod van az a disney mese a...
- Ja várj, nem érdekel - vágott közbe. - Jól vagy?
Kinyújtottam a kezem, mire ő segített felállni.
- Tökéletesen - mosolyogtam rá.
- Tudom mi az a szarkazmus, Winter, nem vagyok hülye. De biztos jól vagy?
- Igen, Elyse - sóhajtottam fel.
- Pedig nem tűnsz annak.
- El! - meredtem barátnőmre, mire az megfogadta szemeit. - Teljesen jól vagyok.
- Rendben, értem - emelte fel kezeit - Amúgy, miután kimentél teljes csönd volt. A tanárra biztosan ráijesztettél. De nem is baj. Túl messzire ment már.
A mosdókagylók felé indultam, miközben Elyse követett.
- Dehogy ment messzire.
Megnyitottam a csapot és megmostam az arcom.
- Hogy mi? - nézett rám El, arcán tiszta döbbenet.
- Nem, Elyse, nem ment messzire. Sőt - néztem farkasszemet magammal a tükörben. - Igaza volt.
Hófehér arcom, most élénken piroslott, és az ugyan olyan színű, hajam, mint egy szénakazal, úgy állt szét a fejem tetején.
Én aztán szép látvány vagyok.
Barátnőm, csak megrázta a fejét.
- Idióta.
- De nem mondtad, hogy nincs igazam - mutattam rá, de többet nem is mondhattam, mivel szavaimat a kicsöngetést jelző csöngő szakította félbe.
Még egyszer megtöröltem az arcomat, a sárga kardigánom ujjával, és Elyse-sel kiléptem a folyosóra.
Mikor a diákok manőverezése után odaértünk az osztályunk elé, Elyse besietett a cuccainkért. Amint újra kilépett a folyosóra, fél kézzel nekem dobta a táskám.
- Milyen óránk lesz? - kérdeztem, ahogy a hátamra dobtam, hátizsákom.
Erre összehúzott szemöldökkel kezdett el kutakodni a táskájában. Hatalmasat sóhajtott, ahogy előhúzta, a már most összegyűrt órarendet. De amint rápillantott, elégedett mosolya lehervadt az arcáról.
- Jézusom ne.
- Mi az? - léptem mellé.
- Kémia.
Hát igen, Elyse szinte egész nyáron azon görcsölt, hogy a kémia tanár megutálta e, miután év végén lefelé húzza a jegyét(a szerinte jól megérdemelt hármas helyett, csak egy kettest kapott).
A történet úgy szólt, hogy év vége felé, már csak kísérleteztünk. Az utolsó órán pedig én és Elyse felrobbantottunk egy üvegpoharat, tűz ütött ki, és bekapcsolt a tűzriasztó. Magyarul: nem fogunk tudni egymás mellett ülni, a tanár pedig berágott Elyse-re mivel(ő szerinte) nem követte az utasításokat. Elyse viszont még mindig abban a hitben van, hogy nekem kellett volna figyelmeztetnem.
- Mikorra rendezzem a temetést? - pillantottam fel El-re.
- Kapd be.
- Egyébként, még dramatizáld ezt ennyire túl!
- Nem sramatizálom túl! Csak még mindig nem értem, miért kell rajtam kitölteni azt, hogy az élete egy szar! - megállt egy pillanatra. - Azta, ez rímelt.
- Még mindig a te hibád volt - énekeltem, ahogy elindultunk.
- Kuss! - csapott meg a táskájával, mire nevetni kezdtünk.

A csengő megszólalt, mi pedig pont akkor rohantunk be a terembe, mikor végez ért. A tanár még nem volt bent. Mindketten az egyik, pont ablak alatt lévő márványpulthoz siettünk.
- Lehet nem veszi észre - mondta nekem Elyse mikor belépett a tanár.
Végignézett a termen, tekintete pedig meg is állapodott rajtunk.
- Na, az ott biztos nem! - mutatott ránk.
- Francba! - hunyta le a szemét a lány mellettem.
Elyset elültették mellőlem a mögöttem lévő asztalhoz. Hátra fordultam, de a tanár ideges pillantása után, gyorsan vissza is fordultam.
Így egyedül maradtam. Még mindig jobb, mint valaki mással ülni, mint El. Kinéztem az ablakon. Az első emeleten vagyunk. A hatalmas ablakon át néztem a parkot, ami már kezdte felvenni az ősz rozsda vörös színeit. Az ihlet, mint egy fejbe csapás úgy jött, én pedig előszedtem a jegyzetfüzetem és írni kezdtem.
Mát csak arra eszméltem föl, hogy valaki gyengéden megérint.

*POV:
- Point Of View (magyarul XYZ szemszöge)