nappalok és éjszakák

10

Másnap reggel tompa fejfájással ébredtem. Szomjas voltam és szúrta a fény a szememet. Visszahúztam a fejemre a takarót, még nem akartam felkellni. Visszagondolva az előző este eseményeire, egy gombóc volt a torkomban.

Zavarban voltam a viselkedésem miatt, ám ugyanakkor egy kissé elégedett vigyor ült ki az acomra. Emlékszem miután Aiden hazahozott egy ideig csak ültünk egymás mellett, majd nagy nehezen bekecmeregtem a szobámba.

Megpróbáltam a lehető legkisebb zajt csapni, hogy ne ébresszem fel a szüleimet, ám ez nehezebb volt, mint gondoltam. A ház annyira kihalt volt, hogy minden egyes apró neszt meg lehetett hallanni. Ittasan meg amúgyis nehezen mértem fel, hogy éppen mekkora zajt okozok.

Másnap a szüleim egy hatalmas vigyorral fogadtak. Anya némán egy tál rántottát tolt elém, Apa pedig csak mosolyogva nézett. Manapság Apa kevesebbet volt közöttünk, az arca sápadtabb volt a szokásosnál.

- Na, milyen volt az estéd Lucy? - kérdezte Apa. Válaszul morogtam egyet, amire csak még szélesebb lett a mosolya.

- Nyugi kicsim, a másnaposságot is túl lehet élni - bökött oldalba Anya. - De mesélj, megismertél új embereket? - érdeklődött.

- Aha, találkoztam egy csomó ismerős arccal a suliból, akikkel most volt alkalmam beszélgetni - mormoltam miközben a rántottámat bökdöstem. Valamiért a vizen kívül mindentől émelyegtem.

- Jobb lesz ha eszel valamit Lucy - tanácsolta Apa. - Emlékszem az első másnaposságomra.. kegyetlen volt.

Majd elkezdett az ő középiskolás kalandjairól sztorizni. Szerettem Apának ezt az oldalát. Kár, hogy manapság olyan kevés időt tudtunk együtt tölteni.

A hétvége többi része pihenéssel és tanulással ment el. Azon töprengtem egész végig, hogy írjak-e Aiden-nek. Végül arra jutottam, hogy úgy sincs veszteni valóm, ám azt nem tudtam kitalálni, hogy mit írjak. Ezért inkább Sophie-t hívtam fel, hogy vele minden rendben-e. 

"Szia Soph, csak azért írok, h épségben haza értél-e:D"

Írtam, és reméltem minden okés vele. Bocsánatot is akartam kérni tőle, hogy olyan sok ideig egyedül hagytam a buliban. Fordított esetben lehet, hogy én neheztelnék. Pár percen belül jött a válasz.

"Csáá Lucy, persze minden rendben, hnap talaa a kávézóban"

Megmosolyogtatott a válasza.

"Remélem nem volt gáz, h olyan sokáig egyedül hagytalak"

Küldtem el egy hajszálnyi tétovázás után. Erre már kicsit később érkezett a válasz.

"Dehogyis, jól elvoltam a többiekkel. De majd hétfőn mesélek mi történt amíg te távol voltál :*"

Megnyugodtam a válasza láttán, és félre is tettem a telefonom a válasza hallatán.

"Okés, akk majd hétfőn:*" Írtam végül.

Aiden-nel egész hétvégén nem beszéltem. Nem tudtam, hogy nekem kéne-e keresnem, vagy megvárnom amíg ő ír. Szóval nem tettem semmit.

Hétfőn reggel már izgatottan vártam, hogy délután találkozzak Sophie-val és tudjunk beszélni. A suliba megérkezve viszont azt vettem észre, hogy a kelletténél több szempár vér mégig. Nem tudtam mire vélni, de nehéz volt ignorálni a sokszor rosszindulatú pillantásokat.

Matek órán jó volt végre ismerős arcokat látni. Amikor beléptem a terembe Lilly és Anne intett nekem, és odaültem melléjük. Beszéltünk a hétvégénkről, és arról, hogy ki hogyan élte túl a buli másnapját. Jó érzés volt beszélgetni velük, ahelyett, hogy a valamelyik tankönyvemet olvasgatom.