Imperfect - Tökéletlen

6 - Összefutva

Ryan~

Hétfő. Csak egy újabb nap.
Egy átlagos iskolai nap. Ugyanolyan mint mindig, felöltözök, lemegyek reggelizni.
Apu és anyu már rég elmentek dolgozni, úgyhogy egyedül vagyok otthon reggelente.
Majd ki megyek a kocsihoz és beindítom.

Aztán elindultam Tomhoz. Már bekanyarodtam az utcába, mikor megpillantottam a háza előtt álló Tomot.
Én szoktam suliba vinni, mivel neki nincs kocsija, nekem viszont van. Így megegyeztünk, hogy én viszem minden nap, cserébe ő mossa a kocsit mikor szükséges.

Megálltam, pont úgy, hogy a legjobb barátom előtt a kocsi ajtaja legyen.
Egy barna nadrág és egy sötétkék póló volt rajta. Kinyitotta az ajtót és beült.
- Csá haver! - köszönt nekem, majd össze öklöztünk.
Majd elhagytuk a házát.

Igen, saját háza van 19 évesen. Nekem is jó lenne egy, de még nem sikerült rá annyi pénzt összegyűjtenem. Elösszőr kocsira volt szükségem.
De szeretnék minél hamarabb, hogy saját utamra térjek és ne a szüleim nyakán legyek. Meg amúgy sem élvezem már a társaságukat. Nem is tudom élvezni, mivel elig vannak itthon. Apu üzleti körúton van. Anyu meg minden nap 5-kor mar dolgozik, és majd csak este 10-kor jön haza. Így magamról kell gondoskodnom. Magamnak kell főznöm, mosogatnom, mosnom.
Hétköznap nem is nagyon látom anyut. Csak hétvégén van otthon, akkor pedig én megyek el találkozni a barátaimmal, vagy a váltakozó "barátnőimmel".

Apuval meg egy hónapban egyszer ha találkozunk. Akkor is csak egy napot, max két napot van itthon. Akkor szokott beszélgetni anyuval, elmenni az itthoni ismerőseivel találkozgatni, beszélgetni. Velem meg kb semmennyi időt nem tőlt együtt, csak üdvözöl majd elköszön.
A család ennyiben ki is fulladt.

Tommal befordultunk az iskola parkolójába.
Kissé hűvős szél csapott meg minket, mikor kiszáltunk az autóból.
Besétáltunk az épületbe, majd felmentünk az második emeletre a szekrényeinkhez.
Kivettem a francia tankönyvet, Tom pedig a matek könyvét. Azon kevesek közé tartozik, akik szeretik a matekot. Hát igen, én pedig azok közé, a nagy diáksereg közé tartozom, akik utálják a matekot. Egyszerűen nem értem miért is kell ennyire tudni. Az alapokat még megértem, de a többire miért lenne szükség az életben?! Nem fogok függvényeket rajzolni kávézóban vagy akárhol mashol.
Na mindegy...

Elköszöntünk Tommal, majd találkozunk az ebédnél. Ő ment az egyik irányba én pedig a másik irányba. Megszólalt az óra kezdetét jelző csengő. A francia terem az első emeleten van, úgyhogy sietnem kell, hogy el ne késsen.
Igen ám, de nem vettem számításba, hogy egy lányba ütközök a lépcsőnél.

Neki ütközött a mellkasomnak, majd hátra esett volna, de megfogtam a csuklóját.
Ő pedig belekapaszkodott a vállamba és felnézett rám. Belenézett a szemembe én pedig az övébe. Annyira gyönyörű szeme van, nem hittem, hogy a barna szem ennyire gyönyörű tud lenni.
Csak néztem, majd lejebb vittem a figyelmem és megpillantottam a kicsit mély dekoltázsát, mert kikapcsolódott rajta egy gomb. De engem ez egyáltalán nem zavart, sőt...
Megnyaltam a szám majd újra belenéztem a szemébe, csakhogy ne az iskolafolyosón essek neki. Majd rápillantottam a szájára. Annyira aranyos volt, hogy nem volt rajta semmi rúzs. Manapság minden lány össze-vissza keni magát mindennel. Ő olyan természetesnek tűnt. Bár így is nagyon szép lány. Semmi különös, mégis varázslatos.

Majd az egy óranak tűnt 10 másodperc múlva elléptünk egymástól és lenézett a lába elé. Észre sem vettem, hogy leejtette ami a kezében volt, de szerintem ő sem. Lehajolt, majd úriember módjára segítettem felvenni neki a leesett cuccokat.
Aztán egy alig hallható Köszönömet mondott.
- Szívesen! - mondtam neki mosolyogva, de nem láthatta, mivel lehajtott fejjel bámulta a padlót.
Szóval szégyenlős is. Ebből következtetem, hogy szűz is. Pedig elég csinos lány. Egy kis poci, egy kis comb, egy kicsit nagyobb mell. Aranyos arc. Határozottan csinos.
- Segíthetek még valamiben? - mondjuk a szüzességed elvesztésében...
- Öhm... - kezdett bele - kicsit eltévedtem nem tudom pontosan merre van a 15-ös terem. Megmutatnád légyszi?
- Persze. Elkísérlek. - válaszoltam.
Sétáltunk lassan a második emeleten a 15-ös terem felé. Senki sem volt a folyosón, mivel az óra már elkezdődött. Láttam rajta, hogy nem nagyon mert kérni tőlem akármit is.
Megálltam a terem előtt és ő is megállt mellettem.
- Köszönöm - emelte fel a fejét, aztán pedig rám mosolygott. Szép mosolya van.
- Ugyan...nincs mit. Máskor is szívesen segítek, csak szólj. - mosolyogtam rá féloldalasan. Ez a csaj felszedős mód.
- Rendben. - mosolygott rám, majd kinyitotta a terem ajtaját.
Megpillantottam Amyt, ő pedig engem.
Remélem nem fog semmit sem mesélni rólam, rólunk ennek az új lánynak.
Elfelejtettem megkérdezni a nevét, de már késő, mivel becsukta a tanterem ajtaját.
Így megfordultam és elindultam a francia óramra. Egy kicsit késni fogok...