FÁJT. NAGYON SOKÁIG.
Fájt nagyon sokáig, de egy idő után túltettem magam rajta. Mindennapossá vált az életemben, míg egy napon azzal a tudattal ébredtem fel, hogy nincs többé.
Hideg volt minden körülöttem. Amit addig a napig éreztem, egy pillanat alatt köddé vált. A környezet ahol felnőttem, idegenné vált körülöttem, hirtelen minden túl steril és érzelemmentes lett.
Mintha a megbánás szaga csapta volna meg az orromat. Lassan kikászálódva az ágyból, úgy éreztem lezárult az életem ezen szakasza.
Többé már nem éreztem magam gyereknek. Túl hirtelen nőttem fel, mert a sorsom ezt kívánta, és én hiába akartam, nem tehettem ellene semmit.
Miután véget ért a temetés órákon keresztül csak ültem és bámultam a konyhaasztalt. Nem sírtam, csak próbáltam feldolgozni, vajon mi történhetett. És hogy vajon ezután hogy folytatódik az életem.
Hibáztam vajon? Az én hibám lenne? Csak egyetlen gondolat fogalmazódott meg bennem tisztán; FÉLEK. Féltem és most is ugyanúgy félek, hiába telt el azóta olyan sok idő.
HIÁBA TELT EL OLYAN SOK IDŐ.
YOU ARE READING
Depresszió
Teen FictionHogy megy valaki tönkre lelkileg? Hogyan süllyedhet valaki olyan mélyre, hogy ha belenéz a tükörbe, az a kérdés vetődik fel benne; Van értelme élnem? Ezekre a kérdésekre fogok válaszolni, az elkövetkező részekben. Ill. meg szeretném mutatni, hogy a...
