Arkaski krónikák - A Föld virága (BEFEJEZETT)

19. fejezet

Ugyanazzal Homoktövis típusú géppel hagytam el a fővárost, amellyel érkeztem. Az uralkodó család címere rá volt nyomva minden tárgyra, még a sorozatszám is azt hirdette, kiváltságos utasok vagyunk.

Apám saját gépe csak a holmijainkat szállította, mi pedig Armel és személyzete társaságában, felügyelet alatt utaztunk. Feltétele volt, hogy apámmal lehessek és apám kelletlenül, de elfogadta. Leült a számára kijelölt ülésre és máris egy táblagép képernyőjébe bújt, hogy ne kelljen a herceggel társalognia. Annyira emberi volt, egy pillanatra el tudtam volna hinni, hogy otthon vagyok és éppen buszozok haza az iskolából, de csak illúzió lett volna, ami elvonja figyelmemet a fontosabb dolgokról.

Az ablakon keresztül néztem, hogyan lesz egyre kisebb Homoktövis, megvártam, amíg teljesen eltűnik a szemem elől. Azt kívántam, bárcsak soha többé ne kellene látnom, de az Armelnek tett ígéretem miatt ez a vágyam nem teljesülhetett.

- Azt hittem, már sosem csatlakozol – szólt apám, mikor leültem mellé. – Sajnálod?

- Mit?

Szándékosan tettem úgy, mintha nem érteném, mire céloz. Nem akartam beszélgetni, legalábbis nem az elmúlt napok eseményeiről. Elkaptam Armel fürkésző tekintetét, ahogy a szemközti ülésről vizsgálgatta vonásaim. Elvettem egy frissítőt a köztünk álló asztalról, de nem ittam bele. Körmömmel kocogtattam a vastag üveget, legszívesebben homlokomhoz szorítottam volna, de itt a hölgyek ilyesmit nem tettek.

- Homoktövisre gondolok - hajolt hozzám apám, hogy csak én hallhassam. – Láttál valaha hozzá foghatót?

- Teljes szívemből gyűlölöm.

Meghökkent, de nem annyira, mint én, mikor arcán átsuhant egy árnyék, majd hangjában keserűséggel kioktatott.

- Nem gyűlölheted azt, amit nem ismersz. Hallottál róla dolgokat, megtanultad mindazt, amit mások akartak, hogy tudj. De Homoktövis nem egyszerűen az, amit láttál vagy amit láttatni akarnak veled. Ha meglátod Folyóvidéket, jobban fogod érteni. Folyóvidék és a főváros sorsa szorosan összefonódik. Nagyanyád majd gondoskodik róla, hogy megismerd a valóságot.

- Már megint a régi nóta – fújta ki a levegőt Armel, aki elcsípte apám utolsó mondatait, ami talán kicsit hangosabb volt a többinél, talán nem is véletlenül.

- Nagyanyám? – csaptam le a szóra, ami engem inkább megragadott, de apám nem figyelt rám. Állta Armel tekintetét, mintha én ott se lettem volna.

- Amirah miatt próbálok jó képet vágni hozzá, hogy társaságod, mely számomra a legkevésbé kívánatos, elhalványítja az örömöt, amit afelett érzek, hogy a lányommal egymásra találtunk. De egy pillanatig se ringasd magad abban a tévhitben, hogy házamra nézve megtiszteltetés lenne téged a családtagjaim között üdvözölni, hercegem.

- Gyűlölsz, mert jegesföldi vagyok.

- Mert apád fia vagy.

- Azt viszont elfelejted, hogy nem vagyok olyan, mint ő - dőlt hátra karba tett kézzel Armel. - Legalább a szándék meglenne benned, hogy feltételezd, én a változást képviselem.

- Túl sok jelentősége nincs, nem igaz? Arkaskon a család mindig sérthetetlen egységet jelentett.

- Ezért rejtegetted Amirah-t egy idegen bolygón, vezérem?

- Pontosan tudod, hogy miért volt erre szükség. És amitől tartottam, bekövetkezett - Arich ültében előredőlt, és mélyen Armel szemébe nézett. - Ártatlanul lett egy piszkos játszma részese, akaratán kívül, és még csak nem is sejti, mekkora a tét. Hogy ez így is maradjon, az mindkettőnk érdeke, de leginkább az övé. Talán apád azt gondolja, ezzel megnyert egy háborút, de hogy te itt vagy, egyet jelent: valamitől még mindig tart.