James Potter és a Százak Pergamenje

Éjszakai kiruccanás

  - ...péntekre pedig írjatok beadandót a vérfarkas harapás megfelelő kötözéséről – diktálta Wandor professzor. – A jövő órán megnézzük, hogy ez gyakorlatban milyen, aztán már csak egy egyszerű bűbájt fogunk venni. Utána már csak ismétlünk és készülünk az évvégi vizsgákra.

James természetesen az utolsó napra hagyta a beadandó elkészítését.
A májusi napfény, mintha csak hívta volna őt. A fiú tisztán hallotta: gyere, hagyd a tanulást, a leckéket, az unalmat, gyereee!
James pedig ment.
Aztán csütörtök este, amikor rájött, hogy nincs még kész a beadandója, morcosan körmölte a pergamenre a tankönyvben találtakat.
- Most úgy őszintén – morogta Remusnak. – Szerinted mennyi az esélye annak, hogy megharap egy vérfarkas?
A sápadt fiú megvonta a vállát.
- Elég kevés.
- És ha meg is harap – folytatta James –, akkor mennyi az esélye annak, hogy pont van nálam kötszer? És annak, hogy eszméletemnél vagyok, és képes vagyok bekötözni a sebeimet?


Az egyszerű bűbáj, amiről Wandor professzor mesélt, tényleg egyszerű volt, sőt még vicces is. Párokban kellett gyakorolniuk egymáson.
- Mucus ad Nauseam – mondogatta mindenki a varázsigét. A hatás nem maradt el. Annak, akire szórták a bűbájt, egyből extrém orrfolyást okozott.
- Ez nagyon tetszik – nevetett Sirius, és kimondta a varázsigét, mire Jamesnek egyből folyni kezdett az orra. A fiú az arca elé kapta a kezét, de nem sokra ment vele.
- Állítsd el! – kérte félig nevetve, félig köhögve.
- Nem tudom, hogy kell – hahotázott tovább Sirius.
James megmentője végül Wandor professzor volt.

Mágiatörténetre kéttekercses házidolgozatot kellett írniuk Eszelős Elfirc felkelésének történetéről.
Stelle professzor mindenkinek kiosztott egy-egy csillagképet, amit aztán le kellett rajzolniuk a következő órára.
Bájitaltanon az Álmosság elleni bájitalt készítették el. Jamesnek egészen jól sikerült, legalábbis a színe olyasmi volt, mint amit a tankönyv előírt. Az más kérdés, hogy az egér, amin kipróbálták, hogy felébred-e, megdöglött.
Flitwick professzorral megtanulták a Reparo varázsigét. A tanár mindenféle törött holmit hozott be nekik, azokon kellett gyakorolniuk.
Gyógynövénytanon az ördöghurkot tanulmányozták óráról órára. Egyik alkalommal a növény rátekeredett Felicia karjára, aki ettől frászt kapva elkezdett körbe rohangálni a teremben, maga után húzva az ördöghurkot.
McGalagony professzor sem kímélte őket. Annyi házifeladatot adott, hogy a négy jó barátnak szinte teljesen ki is ment a fejéből a Százak Pergamenje; esténkét fáradtan estek be ágyaikba.


Egyik hétvégén aztán elhatározták, hogy kalandozni fognak egy jót.
Takarodó után felmentek a szobájukba. James előhalászta a láthatatlanná tévő köpenyét.
- Indulhat a móka? – kérdezte, mire Sirius és Peter hevesen bólogatni kezdtek.
- Remus? – néztek a sápadt fiúra.
- Hát, nem is tudom. Ezért ki is rúghatnak minket. Mármint, a nyomozás egy dolog, bár már az is elég necces, a B.B.K már nekem kicsit sok, de oké, jó a biztonsági rendszerük, de ha most lebukunk, akkor teljesen magunkra maradunk.
- Ugyan már – karolta át Sirius a vállát. – Senkit nem rúgnak ki egy kis éjszakai kóborlásért.

Remus arcán látszott, hogy nagyon vonakodik.
- Figyelj, ha elkapnak, akkor azt mondjuk, hogy te utánunk jöttél, hogy megállíts minket – mondta James.
- De mi túszul ejtettünk téged – folytatta Sirius fellelkesülve.
- És ki akarunk kötözni egy fához!
- Akkor vigyünk kötelet is? – kérdezte Peter, és nekiállt kutakodni.
- Nem, az nem kell – legyintett James. – Bűbájjal akarjuk kikötözni.
- És aztán ott hagyjuk – jelentette ki Sirius. – Persze előtte rád szabadítunk valami veszedelmes állatot. Mondjuk egy sárkányt. Vagy mantikórt! Nem is, inkább egy kimérát! – mondta izgatottan Remusnak, aki döbbenten, kikerekedett szemmel állt vele szemben, és levegő is alig mert venni.
- Öhm... inkább... csak menjünk.

A négy jó barát útra kerekedett. Elhatározták, hogy először a konyhát keresik meg.
- Anastasia azt mondta, hogy az előcsarnokból lehet lemenni egy lépcsőn, ami egy folyosóra vezet. Ott van egy festmény, amin a körtét kell megcsiklandozni, akkor nyílik ki az ajtó.
Az előcsarnokból leérve valóban megpillantottak egy festmény, ami egy gyümölcstálat ábrázolt. Peter kidugta kezét a köpeny alól és megcsikizte a körtét, mire az kuncogni és mozgolódni kezdett majd végül kilinccsé változott.

James kinyitotta az ajtót, és mindannyian bementek a konyhába. Az hatalmas volt, a mennyezet olyan magasan volt, hogy szinte alig lehetett látni; a terem túlsó végében nagy téglatűzhely állt; a falak mentén fényes rézedények százai hevertek. Négy hosszú asztal helyezkedett el párhuzamosan a helyiség közepén, pont, mint a nagyteremben.
A konyhában házimanók szorgoskodtak. A legtöbben mágia segítségével mosogattak. Amikor kinyílt az ajtó, mind Jamesék felé fordultak, de a köpenynek köszönhetően nem látták őket.
- Most mi legyen? – suttogta Sirius, miközben fejével a manók felé biccentett.
- Aki mer, az nyer – vonta meg a vállát James, és ledobta magukról a köpenyt.
A házimanók szemi felcsillantak.
- Miben segíthetünk, uraim? – lépett oda hozzájuk egyből három manó.
- Valami ennivalót szeretnénk – mondta James.
A manók egyből tüsténkedni kezdtek. Hamarosan mindenféle finomsággal álltak a négy fiú elé.
- Nagyon szépen köszönjük, de ennyit nem tudunk elvinni – nevetett James, mikor egy egész sült disznót akart rájuk tukmálni az egyik manó. – Inkább csak a szendvicseket visszük.
- Meg valamit inni – tette hozzá Sirius.
- És valami nassolni valót – mondta Remus.
Miután mind a négyük keze tele lett, a manók rájuk terítették a köpenyt, ők pedig útnak indultak.

- Menjünk ki! – szólt Sirius, amikor az előcsarnokba értek.
A négy jó barát a tölgyfaajtó felé vette az irányt. Remus, aki elérte a pálcáját, és képes volt úgy fordítani, hogy azt használni tudja, kinyitotta az ajtót.
A fiúk kimasíroztak, majd, hogy ne keltsenek feltűnést, visszazárták az ajtót.
Kint kellemes idő volt. Letelepedtek a tó mellé, majd levették a köpenyt. Remus emiatt aggódott egy kicsit, de végül sikerült elcsendesíteniük. (Betömték a száját egy szendviccsel.)
Lepakolták a szerzett finomságokat, és falatozni kezdtek.

James, miután jóllakott elterült a fűben.
- Mennyivel szebbek ilyenkor csillagok, mint asztronómián, amikor muszáj nézni őket.
- Hát igen. Most szép az ég – dőlt mellé Remus, aki láthatóan felszabadultabb lett az evéstől.
- Ti ismeritek a csillagképeket? – feküdt melléjük Peter.
- Csak a Szíriuszt – nevetett Sirius, miközben ő is elfeküdt a fűben. – Na jó, igazából azt sem.
- Hjaj, ezek a házimanók – sóhajtott Peter témát váltva. – Annyi finomságot adtak.
- Nagyon bírom őket – mosolygott James a csillagokat nézegetve.
- Ezek jófejek – bólintott Sirius. – Nekünk otthon van egy házimanónk, de az kiállhatatlan. Utálom.
- Nekünk is van. Mamuknak hívják – mondta James. – De már nagyon öreg. Anya ruhát akart neki adni, de Mamuk nagyon nem akarta, és hisztizni kezdett, úgyhogy apa átalakította neki a melléképületet.


Egy darabig csöndben feküdtek, aztán James ismét megszólalt.
- Jövőre hozni kell fürdőnadrágot.
- Minek? – kérdezte Remus.
- Hogy amikor már meleg van, megmártózhassunk a tóban – felelte James, miközben mindannyian a vízfelszínre pillantottak, ahol tökéletesen látszódott a csillagok tükörképe.




Bár a tóban fürdés kimaradt a négy jó barát elsőévéből, azonban James, akinek elvonási tünetei voltak, mert nem repült már jóideje, remek tervet eszelt ki arra, hogy mégis repkedhessen.
Kedd délután egyszerűen fogta magát, és lesétált a seprűtározóhoz. Ott megkereste a legjobbnak tűnő seprűt, és hogy ne legyen unalmas a repülést, egy aranycikeszt is eltulajdonított.
A kviddicspályán nem volt senki, így James egyből ráült a Jólsep-R-re, miközben elengedte a cikeszt. Jó ideig nem foglalkozott vele, csak repült fel, fel és feljebb. Aztán megállt és függőlegesben tartotta a seprűt, miközben nevetve forogni kezdett vele. Mikor már kellőképpen elszédült, megállt, vízszintesbe fordult, és keresni kezdte a kis aranylabdát. Nem kellett sokáig kutatnia; hamar megpillantotta a cikeszt, és a nyomába eredt. Amikor a közelébe ért, kinyújtotta karját, és markába zárta az apró labdácskát. Hatalmas vigyorral arcán ereszkedett le a földre.
Valaki tapsolni kezdett a háta mögött.

James hirtelen hátrafordult, és megpillantotta Gwenog Jonest, a Griffendél csapatkapitányát.
- Szép volt – mondta a lány mosolyogva. Ő is seprűt tartott a kezében.
James mosolyogva meghajolt előtte.
- Miért nem jelentkeztél a csapatba? – kérdezte Gwenog.
- Elsős vagyok, nem jelentkezhettem – húzta el a száját James.
- Akkor elvileg seprűd sem lehetne, nem? – húzta fel a lány a fél szemöldökét.
- Ez nem is az enyém – vonogatta a fiú a vállát.
- Hát?
James úgy látta nem érdemes hazudnia.
- Lenyúltam.
Gwenog elnevette magát.
- Remélem, jövőre jelentkezel a csapatba. Ferdinandnak ez az utolsó éve, nekünk pedig szükségünk lesz egy új fogóra – nézett a James kezében lévő cikeszre.
- Ja, nem... – dugta hátra a fiú a kezét. – Mármint jelentkezni fogok, de nem fogónak. Hajtó szeretnék lenni.
- Hát, hajtónk az van elég. Na, gyere, repüljünk egyet – mosolygott a lány, majd felszállt saját seprűjére. – Verseny? – kérdezte Jamest, aki máris felpattant a lopott seprűre.


A klubhelyiségben alig akadt pár diák szombat délelőtt. Mindenki kint töltötte a szabadidejét a kellemes, napsütéses időjárásnak köszönhetően.
James, Sirius, Remus és Peter azonban újult erővel indultak meg, hogy aztán kihallgassák a mardekáros népséget. Remélték, hogy ezúttal sikerrel járnak. Pontosabban James remélte; a többiek már feladták volna, ha ő nem erőlteti a dolgot.
A köpeny rejtekében kiosontak a portrélyukon, majd lelopakodtak a kőlépcsőkön, végig settenkedtek néhány folyosón, és végül, amikor egy mardekáros nem figyelt, besurrantak mellette a klubhelyiségbe.

Ott azonban legörbült a szájuk. Legnagyobb sajnálatukra, a mardekárosok sem bent töltötték a szombatot.
Nesztelenül kisompolyogtak hát, és amikor már messze maguk mögött hagyták a Mardekár klubhelyiségét, levették magukról a köpönyeget.
- Most mi legyen? – kérdezte James.
Remus megvonta a vállát.
- Menjünk ki mi is – indítványozta.

A négy jó barát elindult kifelé; a tölgyfaajtó tárva nyitva állt.
Kimentek a parkba, és mivel minden pad foglalt volt, leültek egy fa alá.
- Várom már a nyarat – mondta James, miközben hanyatt elfeküdt a fűben.
- Én nem – közölte Sirius. Hátát nekivetette a fa törzsének, a szemét pedig becsukta.
- Nem akarsz hazamenni, mi? – nézett rá James, mire a fiú megrázta a fejét.
- Ki nem akar hazamenni? – hallatszott egy hang. Sirius fájdalmasan felnyögött. Felicia a levakarhatatlan vigyorral az arcán közeledett feléjük, barátnőivel együtt.
- Sirius – mondta Peter, mire az említett szúrós szemmel nézett rá.

Az öt lány letelepedett a fűbe.
- Miért? – kérdezte Felicia érdeklődve. Válaszul csak egy fintort kapott, de ez nem rettentette meg. – Én sem akarok hazamenni. Olyan jó itt. Meg anya is néha olyan... furi – biccentette oldalra a fejét.
Gwendolyn nagy, fekete szemeivel Siriust fürkészte, Almira pedig Alice ölébe hajtotta fejét, míg Lily a füvet tépkedte. Talált egy virágot, amit aztán szintén letépett ,és a tenyerében tartva a mágia segítségével mozgatni kezdte azt.
- Te tudsz pálca nélkül varázsolni? – csodálkozott Alice. A többiek is Lily felé néztek, aki zavarában eldobta a virágot.
- Hát, igen – mondta vörös arccal. – De ez ment mindig is – magyarázta. – Perselus azt mondta, hogy ez véletlen varázslás. Otthon már nem lesz szabad csinálnom, mert kirúgnak a Roxfortból, és elvisznek az Azkabanba. De itt még szabad, nem? – kérdezte és látszott, hogy átfut a fején, hogy esetleg elviszik őt a varázslók börtönébe.

- Ez a Pipogyusz tiszta hülye – ült fel James. – Nem visznek azért az Azkabanba, mert véletlen varázsolsz. Csak figyelmeztetnek. A Roxfortból is csak akkor rúgnak ki, ha már többször varázsoltál otthon.
- Ő is mondott valami ilyesmit – kelt barátja védelmére a lány sértődötten. – De nem bírok mindent megjegyezni.

James vissza akart vágni, de Remus közbe szólt, hogy elkerüljék a vitát.
- Megy valaki valahova a nyáron? – kérdezte.
- Én igen – bólintott Almira. – De anyáék egyelőre titokban tartják, hogy hova.
- Mi is megyünk. De nem messzire. Csak, hogy elmondhassuk, hogy voltunk valahol – nevetett Felicia.
- Anya szüleihez megyünk pár napra – mondta Gwendolyn, mikor minden szem rá szegeződött. – Ők muglik, szóval mindig érdekes náluk lenni egy picit.
- Talán – sóhajtotta Alice.
- Nem hiszem – mondta Lily. – És te Remus? – kérdezte a téma indítványozójától. Remus csak szomorú mosollyal megrázta a fejét.
- Én sem – motyogta Peter.
- Több napra kétlem – mondta James, mikor mindenki az ő válaszát várta. – De egy-egy napra biztos. Ha más nem, átmegyek a papámhoz.
Ezután mindenki Siriusra nézett, aki nem igazán akart válaszolni.
- Nem – morogta végül.

- Hé, Lily, meséltétek a fiúknak, hogy hol voltatok a múlt hétvégén? – kuncogott Felicia.
Almira elhúzta a száját.
- Nem – rázta meg a fejét Lily. Az érdeklődő pillantások miatt folytatta. – Lumpsluck professzor meghívott minket a klubjába. Almirát, Gwenyt és engem.
- Borzalmas volt – sóhajtotta Almira.
- Azért annyira nem – nézett rá Lily.
- De – bólogatott határozottan a másik lány. – Engem csak a szüleim miatt hívott meg, és szerintem Gwenyt is. Téged meg azért, mert jó vagy bájitaltanból.
- Ettől függetlenül egész jó volt – mondta Lily sértődötten.
- Az egész csak arról szólt, hogy Lumpsluck istenített mindenkit. És amikor a mardekárosok elkezdtek veszekedni, akkor aztán végképp borzalmas lett az egész – magyarázta Almira és amikor látta, hogy Lily közbe akar szólni, folytatta. – És ne védd őket! Nem tudom miért vagy úgy oda értük, de akkor is ők tették tönkre az egészet.
Almira nem beszélt sem hangosan, sem kioktatóan, ettől függetlenül Lily felállt és sértődötten elvonult.

A többiek értetlenül néztek utána.
- Néha kicsit megsértődik – magyarázta Felicia a fiúknak vállvonogatva –, de aztán megbékél.
James nem igazán értette, hogy pontosan mi is a baja Lilynek, de abban a pillanatban sokkal jobban foglalkoztatta valami más.
- Mit csináltak a mardekárosok? – fordult Almirához és Gwendolynhoz. Utóbbi a távolba révedő tekintettel ült, így a szőke lánytól kapott választ.
- Veszekedtek. Páran le akartak lépni, de a többiek nem akartak falazni nekik. A végére ott ordibáltak egymással.
- Miről veszekedtek?
- Nem tudom pontosan – rázta meg a fejét a lány, miközben egy hajtincset betűrt a füle mögé. – Meg akartak valamit keresni. Elvileg hamar meglenne, mert a Roxfortban van. De a többiek még várni akartak, és később menni érte.

James elképedve nézett három jó barátjára, akik szintén döbbent arccal viszonozták a pillantását.