A Véletlen Végítélet című könyv harmadik része. A történet magában olvasva is érthető.
Bűneink megint nyakig másznak a pácba. Végre megismerkedhetünk mindannyiuk foglalkozásával, mindennapi dolgaival és végig követhetjük, ahogy a túlvilági bukottak...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Invidia POV
Szinte ugrálva megyek ma be a szalonba. Előre érzem, hogy csodálatos napom lesz. Fülhallgatóval a fülemben sietek az utcán és folyamatosan dudorászom. Hidegen hagy bolondnak gondolnak-e. Ezek csak átlagos emberek. Nem nagyon érdekel, hogy mit gondolnak rólam. A munkáim úgyis kedvelik. Szélesen mosolyogva nyitok be a szalonom ajtaján.
- Oh, helló Melody! Nagyon energetikus vagy ma! Csak nem szereztél végre egy fiút? - Kérdezi Sophie az egyik modellem, aki ma próbababát fog nekem játszani. Még mindig mosolyogva rázom meg a fejem, ahogy beljebb megyek a próbaterembe és elkezdem előkotorni a terveimet, meg az anyagokat. - Akkor mire fel ez a nagy boldogság? - Pislog rám, mire kuncogni kezdek.
- Fogalmam sincs! Csak olyan érzésem van, hogy ma jó napom lesz! - Vonom meg a vállam. - Most pedig állj szépen fel az emelvényre! Mesteri elmém éppen alkot! - Vigyorodok el.
- Ilyenkor mindig elgondolkodok, hogy mégis hány embert öltél már meg! Olyan sorozatgyilkos fejet tudsz ilyenkor vágni! Tudod, mint a filmekben! - Kuncogja a lány.
~ Nem nevetne, ha tudná, hogy tényleg öltünk embert! Lehet félne is tőled anyu! ~ Hallom meg lelkemben Philip hangját, de nem válaszolok neki. Ha kettesben lennénk megtenném, de most sajnos ez lehetetlen.
- Készen állsz a halálodra? - Csattogtatom meg az ollót az arca előtt, majd hangosan felnevetek, mikor ijedten felsikít.
- Nem vicces! A frászt hoztad rám! - Kap a szívéhez a lány.
- Magad kerested a bajt! Te mondtad, hogy sorozatgyilkos fejet vágtam! - Kuncogok, megfogva a bíborszínű szatén anyagot. Lazán a lány köré tekerem és kezdődik a móka. A papírra vetett terveim lassan életre kelnek. Ma egy könnyed nyári ruhát készítek.
Mindig izgatott leszek, mikor a megvalósításhoz jutunk egy-egy dizájnomnál. Imádok alkotni, nekem olyanok az anyagok, mint a festőknek a tempera. Csak míg ők képeket hoznak létre, addig én ruhakölteményeket. Ilyenkor úgy beletudok merülni abba a kis világba, amit a tervezés jelent, hogy nem csak az időről, de a körülöttem lévő világról is teljesen megfeledkezem.
- Melody! Már tizedjére szólok! Telefon! - Ordít a modellem, mire meglepetten felkapom a fejem, majd a csörgő gépezetre nézek. Morogva engedem el a lányt és nyúlok a készülékért. Rá se nézek a hívó számra, csak megszólalok.
- Melody I. Frewen! Miben segíthetek? - Kérdezem.
- Mikor lettél te ilyen távolságtartó? - Hallom meg az ismerős hangot, mire majdnem kiesik a telefon a kezemből.
- Ava... Szergej? - Javítom ki gyorsan magam. Végül is csak munkában vagyok. Az emberek nem tudhatják meg véletlenül se, hogy ki vagyok én igazából.
- Ahogy hallom munkában vagy éppen, Melody! - Nagyot dobban a szívem, mikor kimondja a nevem.
- Igen, de mondd csak nyugodtan mit szeretnél. - Fordulok el a modellemtől, nem kell látnia az arcomat. Azonnal rájönne arra, amit nem akarok elmondani senkinek sem.
- Csak meg akartam kérdezni, hogy lenne-e kedved velem ebédelni? Egy üzleti ügyben éppen Londonban vagyok. Gondoltam megkérdezem ráérsz-e. - Halványan elmosolyodok a mentegetőzésén, viszont nem tudok neki nemet mondani.
- Persze, hogy ráérek! Találkozzunk mondjuk... - Felnézek a fali órára, fél tizenegy. - Egy óra múlva a szalonom előtt. Ha nem lennék kint, gyere be nyugodtan és rángass ki! Tudod milyen vagyok, ha belemerülök a munkába! - Kuncogom, mire a vonal túloldalán is kuncog a bűn.
- Megbeszéltük! Hamarosan találkozunk, Melody! - Szinte látom magam előtt, ahogy mosolyog.
- Várlak, Szergej! - Csicsergem a telefonba, majd leteszem és visszafordulok a modellemhez, aki elég furcsa arcot vág. Mintha éppen valami szaftos pletykát hallott volna. - Mi van? - Kérdezem magam előtt összefont karral.
- Még hogy nincs fiúd! Ki ez a Szergej gyerek? - Vigyorog rám, mire megrázom a fejem. Félreérti a dolgokat, még akkor is, ha részemről van benne valami.
- Szergej csak egy barát. - Mondom, ahogy megint elkezdek babrálni a ruhájával.
- Csak egy barát? Hogy ismerkedtetek meg? - Kíváncsiskodik, egy ideig nem felelek, ki kell találnom valami jó fedő sztorit.
- Munkatársak voltunk. - Mondom végül kurtán. Most egy brozn árnyalatú anyagot áttekerve a lány vállán.
- Munkatársak? Csak nem ő is divattervező? - Kérdezi reménykedve, mire megrázom a fejem.
- Üzletember! - Ezzel sikerül lezárnom a beszélgetést. Tudom, hogy Sophie nem szeret a pénz világáról társalogni. Az idő lassan telik. Egészen addig, amíg az asszisztensem be nem jön a próbaszobába. Zavarodott arcot vágva.
- Melody! - Hallom meg hangját.
- Igen? - Lépek el a lánytól előttem, hogy lássam az ajtóban álló arcát.
- Egy NAGYON fiatal ember van kint és azt mondja téged vár! - A "nagyon" szót a kelleténél sokkal jobban megnyomta. Viszont én azonnal tudtam kiről van szó.
- Te jó Pokol! Már ennyi az idő! Sophie két óráig abbahagyjuk. Lányok! Nekem most mennem kell! - Azzal se szó, se beszéd kiviharzok a szobából. - Szia Szergej! - Mosolygok a kapzsiság bűnére.
- Szia, Melody! Már azt hittem sose jössz ki! Mehetünk? - Int az ajtó felé, mire biccentek és elindulok mellette. - Hogy állsz az új kollekcióddal? - Kérdezi, ahogy kinyitja nekem a limuzinja ajtaját.
- Nagyon jól! Csodálatos lesz! A múltkori ügyünk adott egy kis ihletet az alkotáshoz. - Mondom mosolyogva. Miután ő is beszáll elindulunk egy ebédre. Egyszerű semmiségekről beszélgetünk, majd visszavisz a szalonba. Ahol szembe kell magam találnom a kíváncsi dolgozóimmal, de nem tudnak meg semmi érdekeset. Nem adom ki a titkaim. A nap végeztével fáradtan megyek haza.
Nem vágyom semmi másra csak egy jó fürdőre és egy nagy alvásra. A fürdést azonnal meg is ejtem és egy órányi ászkolódás után kiszállok a vízből. Felöltözöm és úgy döntök átnézem a holnapra szánt vázlatomat. Csakhogy amikor belépek a szobámban a vázlataim lángokban állnak. Megpróbálom eloltani őket, de így is alig tudok megmenteni párat közülük.
Mérgesen bámulom a lapokat. Ez nem egyszerű tűz volt! Ez mágia volt! Agyamon azonnal végigfut az összes bűn arca. Mégis melyikük lehetett? Azonban nem kell sokat gondolkoznom, hogy rájöjjek, ki az az egyetlen, akinek jelenleg oka lehetett rá, hogy ezt tegye. Idegességemben hangosan elordítom magam.
- INFERNO!!!
------------------------------------------------------ Köszönöm az olvasást, remélem tetszett 😃
