Sóhajtva az órájára nézett, majd szimulált, jó kedélyű mosolyt csalva arcára az előtte izgatottan hunyorgó, rövid barna hajú s méregzöld tekintetű lányra nézett.
- Semmi gond nincs Önnel Natasa, ez általánosabb, mint hinné.
- De mégis hogy mondjam el neki Doki? - suttogta alig hallhatóan.
- 12 óra járőrszolgálat tán nem elég alkalmatos? - nevetett fel a mindenki által csak Dokinak becézett Hans.
- Óó, persze. 10-4 központ, családon belüli erőszak a Market Alley 4-ben, földszint kettő, kettes kóddal megkezdjük a vonulást, vége. Oh, Őrmester, amúgy fülig szerelmes vagyok magába! - vetette oda gúnyos haraggal.
- Engem megvett! - mosolyodott el Hans.
- Hogy a tetves szarért vagyok én itt! - mérgesen az asztalra csapott, a gravitációnak ajándékozva annak egy-két tartalmát, majd egy auralátó halálos dózisának megfelelő negatív energiát hátrahagyva kiviharzott az értetlenül tágas irodából.
Hans cinikus mosollyal felvette a már régen nem működő, olcsó Newton-inga replikát, illetve a makulátlan, aranyozott névtábláját. Visszatette Őket a helyükre és utolsót igazítva rajtuk tekintete a névtáblára meredt.
Dr. Hans Ronacher
Párterapeuta
Dr. ... a frissen doktorált Hans mindig is érdeklődött a rendvédelem, de sokkal inkább az emberek iránt. Nem hiába specializálódott kriminalisztikára. Bár szívesen segített a rendőröknek lelkiismeretük és időnként járőrtársuk tenyérbe mászó stílusának leküzdésében, nem ezért választotta ezt a hivatást. Életét sokkal nagyobb felelősségnek s célnak szánta. Az elbóbiskolás után kedve támadt rágyújtani, amit az irodába nem csak azért nem tett, mert tilos volt, hanem attól félt, hogy a Natasa által hátrahagyott forró levegőben, hogyha nyílt lángot használ, belobban.
A belváros szürkeségét kiemelte a borult ég, a kipufogógázok keserű fátylán keresztül halványan hunyorgott az álmos komótossággal felkelő nap fénye. Hans cigarettájára harapott, majd még öngyújtója után matatott, egy benzingyújtó perzselő nyelvével nyaldosta a nikotinpálca végét. Meglepetten nézett maga mellé, az aranycsillagozott vállapra.
- Köszönöm szépen. - mondta illedelmes magabiztossággal Hans.
- A cigarettázás fizikális, vagy mentális függés doki? - mosolyodott el gúnyos kíváncsisággal.
- Ügyes kérdés! - nevette el magát Hans -, akármelyik is legyen, Önnek a cigin kívül mindkettővel van lég baja. - kacsintott.
- Ezt megnyerte. - komorodott el az egyenruhás -, megint Natasa volt bent?
- Megint. - bólintott.
- És még mindig szerelmes? - szívott cigarettájába.
- Pontosan, Őrmester. - utánozta Hans.
Hansnek nem kellett semmit mondania, és nem is mondott, hisz az orvosi titoktartásra elvi ügyként tekintett, de Natasa közrendőrről úgy sütött a szerelem, hogy még egy tinédzser is könnyen átlátott volna rajta, nemhogy a 15 éve szolgáló Serrault őrmester.
- Még nagyon fiatal, kinövi... - mordult Serrault -, ahogyan azt is, hogy rendőrként megváltja a világot.
- Hogy a karriertörténete hogy alakul, azt nem tudom. De egyhamar nem fog kiszeretni Önből, ez biztos. - szívott cigarettájába közönyösen Hans.
- Miért olyan biztos ebben? - tekintett meglepetten.
- Ugyan nem mondja ki, mert benne sem realizálódott, de az apját látja Önben.
- Micsoda? - kérdezte már-már felkiáltva az Őrmester.
- Apakomplexus. - nyugtázta a cigarettáját elnyomva Hans.
Serrault bágyadtan nézett maga elé.
- Nem tehetem meg. Mégis mit mondjak a fiamnak? Vagy a feleségemnek? - tette fel a költői kérdést.
- Szerintem a feleségének kezdheti a szerelembe ejtő kufirccal... - fonta karjait keresztbe Hans.
- Fogd be a pofádat! - Serrault olyan mérgesen tiporta bakancsával cigarettájának kilapult szűrőjét, hogy Hans megesküdött volna, hogy az Őrmester a fejét vizionálja bele. Dühös lépteivel szinte behatolt az őrsre.
