Wings -BTS-

Suga

-Fotózz le egy utcai bandát-olvasta fel a feladatot hangosan Jungkook szemöldökráncolva. 

-Vannak itt ilyen félék?-kérdezte RM a teret szemlélve.

-Milyen félék? Nem holmi védett állatokról beszélünk-vágtam rá kapásból.-Mindenhol vannak ilyen semmirekellő alakok.

-Ugye tudod, hogy Hoseok is egy ilyen utcai bandának a tagja volt?-világított rá Kookie.

-Hm. A semmirekellő még tükrözi is valamennyire a valóságot- tűnődtem vigyorogtam. Óvatosan a másik csapat irányába fordultam, ahol egy kis kört kialakítva mindegyikük a telefon képernyőjét bámulták. 

-Ideje indulnunk-szólalt meg hirtelen halkan Ivy és elindult az egyik irányba, mi pedig szótlanul követtük. Csöndben baktattunk a csapatkapitányunk hátánál és még én sem tudtam mi a francot  kéne csináljak. Magamon éreztem az "ellenségeink" tekintetét és egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy lehet, nem volt valami jó ötlet kicserélni Hoseokkal a neveket. De csak egy pillanatra. Mert érzem, hogy nekem itt kell lennem. Vagy legalábbis remélem, hogy így van. Befordultunk a sarkon és egy nem kissé ijesztő sikátor felé vettük az irányt. Valamiért nyugtalanított a hely és ezzel nem voltam egyedül, ugyanis tisztán hallottam, ahogy Namjoon mellettem nagyot nyel, de azért erőt vett magán. Jungkook se tűnt nagyon magabiztosnak, de nem szólalt meg. Félve néztem Ivyra, aki érzelemmentes arccal ment tovább, mit sem törődve azzal, hogy mi mind beparáztunk. Én természetesen nem. A "mind" alatt Kookiet és RM értem. Ez csak természetes.  Ahogy egyre beljebb haladtunk a sikátorban, úgy halt el fokozatosan a külvilági zaj is, egészen addig, amíg már a saját lélegzetem volt az egyetlen hangforrás és nem mondom, hogy ennek nagyon örültem. A következő pillanatban hangos vonyítás zengte be az épületeket és azt hiszem a csapatvezetőnkön kívül mind nagyon is beszartuk. Átvitt értelemben. És a "mind" alatt itt is a másik két csapattársamat értem. Egyértelműen. Én nem vagyok az az ijedős fajta. Azért mégis. 

-Áúú!-ismétlődött meg a borzalmas hang és akkorát ugrottam, hogy szinte Kookie ölében kötöttem ki.

-Mi a rák ez?-kérdeztem inkább idegesnek tettetve magamat. De persze nem féltem. Dehooogy is.

-Öhm, jó helyen járunk?-húzódott közelebb hozzánk RapMon is. Ivy nem válaszolt csak haladt tovább.

-Lehet, hogy ma mind meghalunk-suttogta Jungkook és a sapkáját a szemébe húzva, lehajtott fejjel baktatott tovább. A kihalt épületek között cikázva már abszolút vágni lehetett volna a némaságot, de egyikünk se akart nagyon megszólalni. Főleg azok után nem, hogy felborult mellettünk egy kuka és a leader úgy el kezdett visítani, mint egy fába szorult féreg, én pedig Jungkook ölébe ugrottam és segítségét kiáltoztam,  amire már Ivy is felénk fordult és lesajnálóan mért végig minket. Khm, hát nem hiszem, hogy ezek után még lenne esélyem nála, de hát fontos, hogy elfogadjuk a másik nem túl kedvelt oldalát is a jó kapcsolat érdekében, nem igaz? És minél előbb kiismered a társad, annál jobb. De azért ne haladjunk ennyire előre. Nincs olyan, hogy én és Ivy, meg Ivy meg én...még. 

-Ti szeretitek a kenyeret?-törte meg bátran a csendet Namjoon. Furcsán néztem rá, de Kookie kihasználta az alkalmat, hogy végre van oka megszólalni és egyből kapott az alkalmon.

-Ja ember-lökte meg barátságosan a főnököt.-De jobban szeretem a bagettet. Tudod. Azt a böhöm nagyot-mutatta a kezével a kenyér méretét, amit szeret.

-Ja, ja vágom-bólogatott hevesen RM.-Én szeretem a barna kenyeret is. Meg azokat a piciket-folytatta a beszélgetést nyugodtan.

-Veled mi van, Cukor?-fordult most felém Jungkook.