Ítélethozók | HOPEMIN

I.paragrafus

Hoseok

Ez a hely undorító, mintha egy komplett szemetesben lennék. Érzem, ahogy a fülsiketítő zenétől dobhártyám megállíthatatlanul lüktet. A nyíláson beáramló zajáradat hatására szívem egyre hevesebben pumpálja belé vérem, melynek következménye az lesz, - ha sokáig folytatódik még - hogy szálanként fogja széthasítani. Sikeres út a teljes halláskárosultság felé. Éljen...
Valahogy nem így képzeltem a szakítási depressziómból való kikúszást, de Taehyung barátomnak más véleménye volt erről.
Körülöttem mindenki üvöltözik, minek köszönhetően előbukkan egy régi, kellemetlen haverom: a fejfájás. Esküszöm nem értem, hogy az emberek miért szeretik azt a bizonyos „buli" nevezetű összeröffenést, amikor is a társaság minden tagja a sárga földig issza magát, majd az est hátralévő részében öntudatlanul cselekszik. Ilyenkor mindenki felbátorodik, sokkal bevállalósabb lesz és olyanokat művel, amiket alapból soha nem tenne meg. Persze így könnyű, hiszen reggelre senki nem fog rá emlékezni. Ennyi hűhó egyetlen éjszakáért, mit amúgy is mindenki elfelejt. Egyedül a részegen készített, homályos képek fognak emlékeztetni arra, hogy ez a hatalmas buli egyáltalán megtörtént. Szóval végeredményképp, szerény véleményem szerint, ez az egész egy agybomlasztó az emberiség számára.
Nem akarok itt lenni. Annyi mindent tudnék most csinálni ahelyett, hogy csak gubbasztok a sarokban, rejtőzködve az áruló barátom elől. Remélem az előbbi hosszas kifejtésem a bulizásról érzékelteti, hogy nem magamtól jöttem ide. Egy bizonyos idegesítő kukac ideráncigált... erőszakkal! Jó, igazából nem erőszakkal, viszont egy orbitális nagy hazugsággal. Mikor a legjobb barátod eléd áll azzal a kijelentéssel, hogy majd ő segít kirángatni téged ebből a depressziós burokból, mely körbeleng, - vagyis kapok csokit - persze, hogy felcsillantak a szemeim. Nem is kellett többet szólnia, teljesen önként ugrottam be a rozoga furgonba. Meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg átverés az egész... pff... ugyan már. Csak akkor kezdtem furcsállni a dolgot, mikor elhaladtunk a kisbolt mellett, ahová mindig megyünk vásárolni. Na ekkor már teljesen biztos voltam benne, hogy rászedett. Köszönhetően a nagy lelkesedésemnek és túlzott hiszékenységemnek, most itt fulladozhatok meg rejtőzködhetek egy emberekkel túlzsúfolt bárban. Mint hivatásos ügyész, teljesen kudarcot vallottam...
Ha tehetném, elhúznám a csíkot, de megfenyegetett, hogyha bármi ilyesmivel próbálkozom, vissza fog vonszolni. És ahogy sajnos ismerem őt, simán kinézem belőle, hogy tényleg megtenné.
Basszus, itt még lélegezni is nehéz. A fojtogató cigarettafüst miatt, a beszívott levegő égeti tüdőm és minden egyes léghólyagomat szétmarja. Nem elég, hogy rövid időn belül fülem fel fogja mondani a szolgálatot, de még tüdőrákot is fogadok örökbe. Életem legszebb éjszakája.
- Hát itt bujkálsz te kis depis! - ugrott elém itt létem első számú oka, Kim Taehyung személyesen. Természetesen bandzsa, vigyorgó képéről sütött az elfogyasztott vodkás poharak mennyisége. Egy józansági skálán körülbelül valahova a mínuszos számok közé tudnám belőni. Teljesen elázott. Dülöngélt jobbra-balra, kezében valami furcsa löttyel egyensúlyozva magyarázott.
- Ezt meg kell kóstolnod! - huppant mellém. Mire tiltakozásra nyithattam volna számat, kezével megragadta állkapcsom, majd az általa ajánlott kotyvalékot lenyomta torkomon. A keserű lé amint bejutást nyert szájüregembe, kéjesen csúszott le nyelőcsövemen, égető marást hagyva maga után.
- Te idióta állat! - löktem el részeg haverom. Taehyung tettemre jót röhögcsélt, majd karját meglendítve rácsapott vállamra.
- Na látod! Nem is volt olyan rossz! - vigyorgott rám kábán. A maró lötty amint leért gyomromba, egyből tette a dolgát. Éreztem, ahogyan bódító hatása lassan birtokba veszi elmém. Kínzó perzselés ellenére mámorító inger futott át testemen. Szervezetem minden egyes pontján áthaladva kellemes bizsergést árasztott maga után.
- Megyek, még egyszer körbejárok. - állt fel még mindig kuncogva. - Adtam egy kis löketet, innentől fogva a többi már csak rajtad áll. - kacsintott. A felpattanó barátom után ugrottam én is, viszont hamar be kellett látnom, hogy már ez az egy kis pohárka is megártott. Mire belekapaszkodhattam volna a távolodó Taehyung lebbenő karjába, ismét a kanapén találtam magam.
- Hohohó! Úgy látszik jobb lesz, ha itt maradsz. - öltötte ki rám nyelvét. Gúnyolódására csak mordultam egyet, mire nyakát behúzva átsprintelt a bár túloldalára. Egyszer ki fogom csinálni az biztos.
Mivel Taehyung barátom szépen elintézett, beletörődve sanyarú helyzetembe, a körülöttem lézengő élőlényeket kezdtem pásztázni. Nem tartott sok időbe felmérni, hogy az itt sertepertélő emberek egytől egyig szörnyetegek. Kívülről egyformák, de belülről rohadt mindegyik. Kapásból négy előttem elhaladó emberről meg tudtam állapítani, hogy az eddigi hasznavehetetlen élete során legalább egyszer lopott már. Az indok nem fontos, a bűn az mindenhogy bűn. Egy jogász szemében nem számítanak az okok és kifogások. Ha egyszer vétkezett, mindenképp elérem, hogy az elkövető megkapja a kiérdemelt büntetését.
Már egy ideje motoszkál bennem egy olyan érzés, mintha figyelnének. Hozzászoktam már a munkámmal járó túlbuzgó paranoiám működéséhez, viszont ezt most zsigereim sugallják. Hátha rám akadt egy elítélt személy haveri köre. Az ilyen hirtelen haragú bandákkal vigyáznom kell. Körbekémleltem, keresve a bosszúszomjas megtorlókat. Bingó. Meg is van a kitartó figyelőm. Mellélőttem, ugyanis semmilyen bosszúvágyó drogbanda sem akart megfosztani életemtől. Ez is amiatt a lötty miatt van. Már alig tudok épelméjűen gondolkodni...
Egy titokzatos fiú ült velem szemben a bár túloldalán. Fejét oldalra döntve nézett. Kezében egy vörös folyadékkal teli poharat tartott, citromkarikákkal díszítve. Az italából kiemelkedő szívószálon finoman végighúzta ujjait, eljátszadozott a tetejével, majd szájával rátapadva szívni kezdte italát. Miután végzett, fejét felemelve lassan lenyelte a folyadékot. Gyengéden végignyalt ajkain közben szemeit egy pillanatra se vette le rólam. Ez most nyílt célzás akar lenni...? Sosem voltam jó az ilyesmi kiszúrásában. Most meg főleg kételkedek a helyzetfelmérő képességemben, hiszen az a barom Taehyung lenyomta a torkomon azt a cuccot. Ki tudja milyen hallucinogén hatása van.
Felmérve a terepet, lassan körbekémleltem, leellenőrizve, hogy az ismeretlen fiú részéről érkező incselkedés valóban nekem szól-e. Még így, fél kábultan is fel tudtam deríteni, hogy tíz méteres körzetemben nem tartózkodik senki. Á, akkor ezek szerint tényleg nekem célozta flörtgesztusait. Visszafordultam a sráchoz, és csak azt láttam, hogy fejét fogva nevet valamin. Kacarászása közben néhol-néhol rám pillantott. Ó, szóval rajtam röhécsel. Ennyire feltűnő lett volna a körbeszemlélésem?
Hangos csattanás érkezett a pult felől. Fejemet a hang irányába kaptam. Csak egy pohár volt. A csapos verte le miközben igyekezett letisztítani az alatta lévő felületet. Dübörgő szívem megbizonyosodva arról, hogy csak egy üveg tört ripityára, ismét felvette monoton tempóját. Visszafordítva tekintetemet már csak a fiú hűlt helyével szembesültem. Hát akkor ezek szerint ennyi volt a móka. Nem tartott sokáig. Lehet jobb is így, eddig nem nagyon volt dolgom férfiakkal. Szeretném, ha ez egy jó darabig még így is maradna, azonban nagyon matat bennem egy baljóslatú érzés, miszerint a mai éjszakán bármi megtörténhet. Belső elméleteim megvitatása közben egy emberi forma cövekelt le előttem. Na, Kim Taehyung áruló barátom visszatolta elém pofáját. Ha egy újabb gyomorforgató szeszt akarsz letuszkolni a torkomon, esküszöm átharapom a csontkoponyád! Szerencsémre nem bamba haverom képe fogadott mikor felnéztem. Viszont megtaláltam az incselkedő srácot. Pont itt áll előttem.
- Helló! - köszönt miközben lehuppant mellém. A nem várt személy felbukkanása kisebb sokkot nyomatott belém. Fejemet megint körbeforgattam, de még mindig senki sem tartózkodott itt rajtam kívül. Ezek szerint nem adta fel ilyen könnyen.
- Ennyire nehéz elhinni, hogy neked akartam imponálni? - mosolyodott el, miközben szemeit zavarában lesütötte.
- Mih? Jah ööö nem... - válaszoltam szaggatottan. A gondolataim egyre ködösebbek, úgy látszik a lötty immár teljesen átvette az uralmat testem felett.
- Szóval... - kezdett bele mondandójába a szívószálas fiú.
- Szóval... - ismételtem utána. Tekintetét még párszor átfuttatva rajtam, szemembe nézett, majd kacér vigyor ült ki arcára.
- Bejössz nekem... nagyon... - nyalt végig ajkain. Zavaromban azt sem tudtam eldönteni hova nézzek. Próbáltam kerülni a szemkontaktus, melynek az lett az eredménye, hogy össze-vissza kapkodtam fejemet. Szép kis ügyész vagyok mondhatom, ennyitől nem lenne szabad meginognom. A munkámhoz hozzátartozik a szigor és a kemény magatartást, azonban jelenleg nem igazán állok a helyzet magaslatán.
- És te? Mit gondolsz rólam? - kérdezte fejét oldalra döntve. Tetőtől talpig átkutattam rajta tekintetemmel. Egyáltalán nem átlagos külsővel rendelkező lényt fogtam ki. Szépsége ámulatba ejtő. Életemben nem láttam még csak hozzáfogható attraktivitású hölgyet sem. Hosszú szempillái csillogtak a néhol rávilágító fények alatt. Szemei feketén izzottak miközben kíváncsian várta válaszom. Ajkait a cseresznyéhez tudnám legjobban hasonlítani; vörös és dús. Tekintetem továbbvittem felsőtestére, melyen lenge ing feszült. A felső gombok begombolatlanul csüngtek ennek eredményében nagy kivágás húzódott egészen mellkasa közepéig. Sokáig méregethettem, ugyanis pillantásait egyre türelmetlenebbül lövellte felém. Feleszmélve hosszas elemzésemből, próbáltam értelmes választ kreálni.
- Hogy én? Hát öh... Nagyon... nagyon szép vagy. - nyögtem ki nehezen.
- Annyi pont elég is. - ugrott fel karomat megragadva. Értetlenül kapkodtam fejem a váratlan cselekedetére. Eléggé belassultak reflexeim, így mire észbe kaptam már kirángatott magával a nyüzsgő teremből. Átcibált a táncoló emberek sokaságán és meg sem állt, míg át nem léptünk a „kijárat" táblával ellátott ajtón. A benti káoszból elmenekülve a kinti világ felszabadulással töltött meg. Végre ismét fellélegezhettem anélkül, hogy egy kisebb cigarettafüstöt nyeltem volna le vele együtt. Akkorát szippantottam, mint aki ezer éve nem volt friss levegőn. Nem sok időt kaptam élvezni a kevésbé zajos városi estét, mert a szívószálas fiú vonszolt tovább magával. Ha most teljesen magam ura lennék, már biztosan rég megfékeztem volna és jól kiosztottam volna. De valahogy mégis hagytam. Valószínűleg attól a löttytől érzem magam most ilyen elvetemültnek, azonban az is megeshet, hogy mélyen belül pont erre vágyom. Izgalmakra, szenvedélyre, adrenalin szintnövekedésre. Ezért is nem állítom meg. Érdekel mi lesz ennek az egésznek a vége...
Csakhogy a tény, mi szerint már a harmadik utcán vágtázunk át, mindenféle hezitálás nélkül, kicsit kezd aggasztani. A környék sem ismerős már, a város ezen felével még nem igazán találkoztam eddig. Igen, lehet most jött el a pillanat, amikor is cselekednem kell. Lábaimat fékezésre kényszerítve lecövekeltem, ezzel együtt a szívószálas fiút is megállásra kényszerítve.
- Hova viszel? - kérdeztem szemeimet belefúrva csillogó íriszeibe.
- Szerinted? - biccentett fejével a mellettünk elterülő építmény felé. Tekintetem elfordítottam a kijelölt irányba, hogy megszemléljem, mire céloz. Egy hatalmas épület bejárata előtt álltunk, melynek tábláján vakítóan világított a „Love Hotel" felirat. Hogy... micsoda...?!
Mire bármilyen tiltakozással és káromkodással teli szószerkezetek tömege hagyhatta volna el számat, kezemet megfogva boldogan sasszézott be a vészjósló szállásra maga után húzva engem is. Belépve az utcáról, kellemes aroma csapta meg orrom. Mi a pokol? Ez nem az a tipikus szex utáni illat? Istenem most segíts meg!
- Várj itt! - utasított, majd a pulthoz sétálva magyarázni kezdett a recepciósnak. Míg intézkedett alaposabban szemügyre vettem a szenvedéllyel teli feromonokkal túlfűtött épületet. Vörös szőnyeg terült el lábam alatt, mely belepte az egész előszobát. Kisebb táblák és utasítások voltak kifüggesztve, gondolom útbaigazításként az ide betévedő, kalandra vágyó személyek számára. Nem sokat pihenhettem, mivel a következő pillanatban a titokzatos srác újfent csak magához kapva kezemet indult neki maratoni száguldásának. Behúzott egy halvány fényekkel megvilágított folyosóra. Mikor már reménykedtem, hogy végre elértük a célt, egyre több szoba előtt suhantunk el. Hosszas cipőtalpkoptatós spurizás után lefékezett egy ajtó előtt. Gondoltam, most jött el az ideje, hogy tisztázzak egy igen fontos dolgot.
- Akkor mi most...
- Igen! - vágta rá, meg se várva mondatom befejezését.
- Biztos, hogy olyannal akarsz szeretkezni, aki még soha nem volt férfival?
- Én csak felejteni akarok. - nézett rám szívszorító szemekkel. - Segíts benne.
- Mégis mi történt, aminek sikerült elérnie, hogy ennyire kétségbeesetten ki akard törölni emlékeidből? - kérdeztem, miközben gyönyörű arcát két tenyerem közé vettem. Kezével gyengéden rásimított az enyémre, majd kérdésemre fejét lassan megrázva jelezte, hogy nem szeretne róla beszélni. Várjunk... Mikor lettem én ilyen megértő?
- A neved elárulnád?
- Jimin. - nézett egyenesen szemembe. - Ne felejtsd el. Tudd, hogy milyen nevet kell nyögnöd miközben bennem vagy.
Váratlan fellángolására köpni-nyelni nem tudtam. Hirtelen karon ragadott és behúzott a számunkra kijelölt szobába.