Arkaski krónikák - A Föld virága (BEFEJEZETT)

20. fejezet

Nagyanyám megállt szobám közepén, egy szót sem szólt, csak némán körbejártatta a tekintetét, mintha csak ellenőrizné, hogy rendes ellátásban van részem, megfelelően gondoskodnak rólam a szolgálók. Úgy tűnt, mindent rendben talált, némán bólintott és csak azután fordult hozzám.

- Hol van?

- Kicsoda?

- A macska. Még sosem láttam macskát – mondta, és most először mintha huncut fény villant volna a szemében. – Gyerekkoromban volt egy homokrókám, nagyapám hozta a Mederből. Anuni volt a neve, sokat bolondoztunk hármasban az unokatestvéremmel, Doraannal.

Megleptek szavai, egyszerűen nem tudtam összeegyeztetni azt, amit hallottam azzal, amit láttam. Ezt az egyenes tartású, első látásra túlságosan is merevnek tűnő asszonyt, akinek szőke haja már őszbe csavarodott és hajfonatai tökéletes műremekként nehezedtek a vállára. Egyetlen rakoncátlan szál sem bújt ki a többi közül, még a ruhája sem vetett ráncot. Nehéz volt elképzelnem, hogy egy kisállattal bolondozzon, nemhogy azt, hogy valamikor ő is volt gyerek.

- Katanának hívják.

Úgy tett, mintha nem venné észre a zavaromat, talán még élvezte is, hogy megdöbbentett, de érdeklődése őszinte volt. Egy darabig ízlelgette az elhangzott nevet, majd tovább faggatózott.

- Tud valamit?

- Dorombolni.

- Az mire jó? – homloka ráncba szaladt, mintha próbálna rájönni, mi lehet az a számára ismeretlen kifejezés, de egy pillanat múlva már nyoma sem volt tanácstalanságának, újra Zelma volt, a ház űrnője. Bennem viszont valami furcsa felismerés ébredt a viselkedését látva. Ugyanígy zavart engem is, amikor az arkaski szokásokról kissé hiányos volt a tudásom.

Éreztem, hogy mosolyra húzódik az ajkam, ezért gyorsan elfordultam, és keresni kezdtem Katanát, de Iranah már hozta is felénk karjában ringatva a kis bestiát. Még mindig dorombolt, amikor átadta a karomba, alig akartam hinni a szememnek és a fülemnek, hogy bizalmába fogadta ezt a jegesföldi lányt.

- Megnyugtat és elfelejteti, hogy egyedül vagyunk – mondtam amikor immár az én vonásaim is rendeződtek. - Egyesek szerint gyógyít is. Odabújik ahhoz, akit szeret és jelenlétével felgyorsítja a gyógyulási folyamatot.

- Hasznos kis jószág – mondta hosszas vizsgálódás után -, bár a pofija nem olyan bájos, mint Anunié volt. Van róla kép, majd megmutatom, ha kíváncsi vagy rá.

Nem várta meg a válaszomat, elindult az ajtó felé, onnan fordult még vissza.

- Remélem, jó éjszakátok volt és tudtatok pihenni. Arich ma a birtokkal kapcsolatos teendőit látja el, nem fogjuk látni egész nap. Töltsd kedvedre az időt, sétálj egy jót, szép idő van, ismerkedj Folyóvidékkel. Heeroo elkísér, bármi kérdésed van, tudni fogja a választ. Deniaa a családját látogatja meg, én adtam rá engedélyt, ha nem bánod. Korán volt még, mikor elindult, nem akart zavarni.

***

Iranah és Sireen karjukon kosarakkal sétáltak nagyanyám kertjében. Néha megálltak, díszes ki ollójukkal lemetszettek egy-egy szálat és kosarukba fektették. Heeroo mögöttük ballagott, halk szavakkal magyarázott valamit a virágokról, olykor rámutatott egy bokorra, a lányok pedig, mintha óriási pillangók lennének, már lebbentek is virágok köré. Hajuk, ruhájuk hullámzott körülöttük, kicsit mintha ők maguk is kivirágoztak volna, mióta elhagytuk Homoktövist.

Zelma kertje egy magas teraszon volt, alattunk több kisebb terasz illatozott, sétányok, vízzel teli medencék, lugasok, amiket éjszaka lámpásokkal világítottak meg, hogy éjjel is sétálhasson itt, aki kedvet kap hozzá. Lenéztem a tájra és elakadt a lélegzetem. Homoktövissel ellentétben dúsan termő vidék terült el alattunk. Rengeteg növény, gyümölcsös, erdő, termőföld és még ennél is több víz. Ahová csak néztem, mindenhol ott kanyargott az a hatalmas folyó, amiről a vidék a nevét kapta.