Könyvtári alvótárs /befejezett/

9. Haza kell vinnem

Áron szemszöge

A lehető legjobb pillanatban értem oda mielőtt még földre érkezett. A kezeim között tartottam mozdulatlan testét, olyan volt mintha aludni. Kivettem a zsebéből a gyógyszert mivel elég különös hogy csak így összeesett. Amint a kezem közé került jobban megnézve rájöttem, hogy ez altató volt.

Még szerencséje hogy itt vagyok, ha csak egymaga lett volna bármi meg történhetett.

Simán haza viszem és már biztonságban is lesz. Felemeltem és hercegnő fogásban elindultam vele. Olyan törékenynek és sebezhetőnek nézz ki.

Miközben vittem azt éreztem, hogy megakarom védeni mindentől. Egy védőfal akarok lenni számára a világ ellen.

Nem sokára már otthon voltam vele. Elkezdtem kopogni, de nem nyitott senki sem ajtót. Végül megpróbáltam csak úgy simán bemenni és az ajtó nyitva volt. Mégis hogy lehet ennyire felelőtlen valaki, hogy nyitva hagyja az ajtót? Én azért rácsavartam a zárat, ne hogy valaki bejöjjön, mint én.

Bent sötétség volt, ami megnehezítette a dolgomat. Leraktam a földre Alizt, amíg levettem mind a kettőnk lábáról a sáros cipőket. Olyan kicsi lábai vannak az enyémhez képest, mondjuk a húgomnak még kisebb.

Alizt ismét a kezembe véve elindultam megkeresni a szobáját. Egyik ajtót a másik után nyitottam, még végül rátaláltam a lehetséges szobájába. Az asztalon, a könyveken az ő neve volt meg barack színű volt a fal szóval csak az övé lehet.

Odaléptem az ágyhoz majd óvatosan lehelyeztem. Éppen elakartam engedni, amikkor megragadta a pólómat. Megpróbáltam szépen kivenni a kezét, de ő szorította a pólómat. Nem akartam erősen kiszedni a kezéből nem ért meg annyit, hogy felébresszen.

Mivel már úgyis késő van, fáradt is vagyok, hozzávetőlegesen ezért itt maradok, ha ennyire ragaszkodik hozzá. Bemásztam a falhoz és lefeküdtem mellé ő csak szorosan hozzám bújt. Halkan szuszogott a karjaim között. Ilyen pillanatért kár lenne elmenni, mikkor felébred biztosan mérges lesz, hogy miért aludtam vele.

De ez már csak a holnap problémája. Adtam egy puszit a homlokára majd hagytam, hogy elaludjak.

Aliz szemszöge

Mikkor kinyitottam a szemem az ágyamban találtam magam. Valaki átkarolt. Ahogy hátra néztem megláttam Áront. Ott aludt mögöttem engem ölelve.

Egy pillanat alatt sikerült felébrednem. Próbáltam felidézni a tegnap este dolgait, de üres volt a könyvtár után már homályosak az emlékek.

Nem igazán mertem megmozdulni, a fejemben a gondolatok cikáztak. De a legfőbb kérdés az volt, hogy mit keress itt?

Áron elkezdett mocorogni mellettem.

-Ébren vagy?-kérdezi álmosan

Aprót bólintottam.

-Lehet kettő kérdésem?-kérdem

Megfordultam, hogy a szemébe tudjak nézni Áronnak, akinek a kezei még mindig a derekamon voltak. A mozdulatomat nem igazán gondoltam mivel összeütközött az orrunk. Áron arca álmos haja pedig kócos csak mosolyogva nézet rám. Én hátrébb próbáltam menni gyorsan zavaromban. Az ágy egyszemélyes volt, amit elfelejtettem, majdnem földre kerültem, de Áron kezei visszahúztak. Még közelebb kerültünk egymáshoz, mint az előbb. Teljes pirosságomban inkább felültem és a térdeim közé temettem a fejemet.

-Mondjad.-szól, miközben feltámaszkodik a könyökérre

-Először is mit keresel itt?

-Amit te fejfájásra vetél be az valami altató volt szerintem összekeverted. Hazahoztalak, nem akartad elengedni a pólóm ezért itt maradtam. Bár nem terveztem, hogy itt is alszok. De mindegy.

-Kösz mindent. Amúgy hány óra?

Áron a kezén lévő órára pillantott.

-Nyolc óra lesz pár perc múlva.

-Hogy mi! Miért nem kelltettél fel?

Kiugrottam az ágyból és vadul tiszta ruhákat kezdtem keresni.

-Mert aludtam.

-Na, mindegy hagyjuk. Öltözők szóval menj ki.

-Nem figyelek.

-De akkor is menj ki.

Egy hatalmasat ásított. Ekkor én már a ruháimat szedtem össze. Áron nagy nehezen felállt majd ásítozva kiment.