Èrzések és félelmek

9.rész

Ma este meccs lesz. Remélem lesz erőm végig nézni. Síràs nélkül. Még azért remélem Paulo jól fog játszani, mert nyernünk kell.

Este ültem a kanapén és elkezdtem nézni, a meccset. Meg kell, hogy mondjam nem volt kellemes érzés látni a tv-ben. Könnycseppek kezdtek hullani a szeméből. Nagy levegőt vettem, és magamban azt, hajtogattam, hogy nem ér ő ennyit. Hisz csak egy éjszaka volt. Semmi más. De ez így nem igaz. Nem csak egy éjszaka volt, ez sokkal több volt. Megbíztam benne, beszélni tudtam vele.

A meccs már a fél időnél járt, és Dybala csomószor elveszítette a labdát. A második félidőben már lecserélték. Látszott rajta, hogy feszült és hogy valami nincs rendben. Ő se tudja elfelejteni azt a napot, éjszakát.
Megértem.
Én se tudom.

Egy héttel később

Már nagyjából berendezkedetem a lakást. Egyszerűen imádom ezt a helyet, gyönyörű.Sokszor el se hiszem, hogy tényleg itt vagyok,Torinoban.
De igazából rettentően rosszul érzem magam. Jelen pillanatban, ülök az àgyamon, és gondolkodom. Hogy miről? Dybalaról. Nem tudom elfelejteni, nem megy. Nem vagyok rá képes. Ha belenezek a tükörbe akkor, egy olyan lányt szeretnék látni, aki magabiztos, erős, független, boldog, hiperaktív, vidàm, gyönyörű, okos, kreatív. Aki egy fiatal érett nő, aki egy boldog kapcsolatban él. Hát ez az, hogy csak szeretnék làtni, de nem làtok. Ehelyett egy szomorú, alvattlan, boldogtalan, törékeny, fájdalmat érző lányt látok, aki majd belehal a szerelembe, mert fél. Mert bàtortalan. Mert nem képes küzdeni a vágyaiért. Aki csak szeretné, hogy Dybalaval legyen, de nem tesz érte semmit.
Amúgy lehet nem is szeret, csak lefeküdt velem és nem is akar semmi mást, és lehet a meccsen valami más volt a baja. Nem tudom.