Kit szeressek?

|Új év, új nap, új kezdet|

|Hétfő reggel van, eszeveszett hangerőn szól az ébresztő dallama, jelen esetben Zanzibár – Új napra ébredsz. Gyorsan kinyomta az ébresztést.

Alissa Brooks, izgatottan kelt ki az ágyból, hétfő reggelhez képest, hiszen a mai napon kezdte gimis éveit a Saint Clarance Gimnázium falai között.
Máskor nem sok kedve volt kimászni a szebbnél-szebb, puha ágyneműi öleléséből, de most gyorsan felkapta magára kedvenc fekete szoknyáját és egy csinos kis fehér blúzt, mert a fekete-fehér volt a suli védjegye az ünnepek alkalmával.
Annyira izgatott volt, hogy még reggelizni is elfelejtett, ami nem túl gyakori. Volt is oka az izgalomra, mivel az első félévben dől el minden diák társadalmi besorolása.
Alissa szeretett volna népszerű lenni, tehát folyamatosan mantrázta:
Ez az év más lesz. Ez az év más lesz. Ez az év más lesz.

Remélte, hogy kiléphet a láthatatlan, szürke kisegér szerepéből, amibe általánosban taszították. Nagyon megviselte, hogy kiközösítették és kihasználták, de elhatározta, hogy a gimihez újult erővel kezd.
Úton az iskolába újra és újra átgondolta, hogy mit fog tenni a társadalmi ranglétrán való fennmaradásért.
Észre sem vette, amikor megállt az autó a Clarance gimi előtt. Kate, az édesanyja szólt rá, hogy megérkeztek. Alissa villámgyorsan felkapta vadonatúj türkizkék oldaltáskáját, nyomott egy puszit a kisöccse, Chris pofijára, és már rohant is befelé a suliba.
A tornateremben már mindenki ott volt az évnyitó ünnepségen, már csak ő hiányzott az osztályból. Osztályfőnöke, Mr. Michaels kissé morcosan nyugtázta, hogy végre megérkezett. Alissa gyorsan lehuppant az egyetlen szabad helyre, egy szimpatikus karamell-szőke leányzó mellé. Néhányan szúrós pillantással illették, amolyan végre méltóztatott megjelenni a csaj, pillantással.
- Szia, az én nevem Julie Walker. - fordult Alissához a lány kedvesen.

Alissa kissé meglepődött a hirtelen jött kedvességen, nem számított rá.

- Örülök, hogy megismerhetlek Julie, én Alissa Brooks vagyok, de hívj nyugodtan Lisának. - mutatkozott be ő is.

- Szép neved van Alissa, akarom mondani Lisa... - folytatta Julie, de ekkor osztályfőnökük mérgesen félbeszakította.

- Miss Walker, kérem az ismerkedést az évnyitó után folytassák.

A két lány katonás hangnemben egyszerre válaszolt.

- Igenis Mr. Michaels. - már csak a tisztelgés hiányzott.

A lányok hirtelen elkezdtek kuncogni az előbbieken, de szerencsére tanáruk már nem vette észre őket.
Julie és Lisa lassan elcsendesedett és rezzenéstelen, unott arccal végigülték az unalmas évnyitó ünnepséget. 

A beszédek és a műsor után felvonult, vagy a tempójukból ítélve felvonszolta magát az osztály az I. emeleti termébe.
Ahogy Mr. Michaels végignézett osztályán, legelőször az tűnt fel neki, hogy a diákok eléggé változatosak. Góth, emós, rocker, plázacica és mindenféle tanulókból állt az új 9. osztály. Visszaemlékezett, hogy mennyire meglepődött, amikor augusztus közepén kihirdették a tanáriban ki kapja a legújabb fecskéket. 

Egyszerre volt rémült és érezte magát megtisztelve, hogy annyi év után ő is kapott osztályt.

Nem tudta mitévő legyen, hogyan vágjon neki a feladatnak, de ahogy most végigmérte zöld szemével a diákokat, rájött milyen izgalmas négy év elé néz.

Mr. Michaels megkért mindenkit, hogy válasszon padtársat. Mindenki talált párt.
A két lány, Alissa és Julie egymás mellé ültek, ahogy azt felfelé menet gyorsan lefixálták.

Mr. Michaels csendre intette az osztályt, mert mindenki elkezdett beszélni padtársával, és olyan nagy zaj lett a kisebb beszélgetésekből, hogy szegény tanár úrnak még a feje is megfájdult. Testnevelés és földrajz tanár lévén nagy tekintélye volt, erőt sugárzó megjelenése.

Megkérte diákjait, hogy a tanárok munkájának megkönnyítése érdekében, készítsenek névtáblát. A tanulók először vonakodtak, de aztán szorgos méhek módjára különféle dizájnú táblácskákat alkottak. Alissa cifra betűkkel írta táblájára a nevét, ahogy a nagymamája padlásán legutóbb talált régi könyvekben látta. 

Gyakran szokott a padláson időzni, ahogy édesanyja szokta mondani a kacatok között. Lehet, hogy másnak csak kacatoknak tűntek, de Alissa látta bennük az értéket, a lehetőséget. Felújítgatta ami menthető volt, és ékes díszei lettek egyedi szobájának. S
zeretett a régi padláson kotorászni, mert mindig talált szívének, lelkének tetsző apróságot. Anyukája mindig elmormolt egy szitkot, amikor új lomot vitt haza lánya.

Később, megszerette az apró kis tárgyakat, de ezt nem kötötte Lisa orrára, nehogy még jobban felbátorítsa a lomolásra.

Alissa nagyon szeretett alkotni, különleges tehetsége volt a kézművességhez. Hatalmas kreativitással rendelkezett és erre édesanyja nagyon büszke volt. A szobáját tele aggatta mindenféle díszes csecse-becsével.

Nemrég eldöntötte, hogy különféle stílusú képkereteket fog készíteni.

Vett is egy tucat fa képkeretet, akasztókat, támasztókat, na és persze felhalmozott mindenféle ragasztót, de még nem tudta, hogy is kezdjen neki.

Most, a névtábla készítésénél, hihetetlen ihletet kapott. Annyi ötlet rohanta meg, hogy gyorsan le kellett írnia őket.

Az iskoláról eszébe jutottak a tanórák,

a tanórákról a faliórák,

a faliórákról pedig a régi kakukkos órák.

 A táblácskájára a neve mellé különféle fogaskerekeket rajzolt, és ezzel meg volt az ötlet első képkeretéhez. 

Elhatározta, hogy régi óramutatókat és fogaskerekeket fog keresni és ezekkel díszíti fel egyik keretét. |