A Főnök

3.

Amint mindenki elhelyezkedett, elkezdődött az interjú.

-Kérem, meséljen magáról!

-Mint ahogyan a jelentkezésemben is írtam, itt tanultam Budapesten....

-Nem azt kértem hogy mondja el mit írt az önéletrajzába, hanem hogy meséljen önmagáról.-Szakította félbe a mondandómat-Bocsánat, tegeződhetünk?

-Természetesen, Uram.

-Kérlek hívj Áronnak. Én egyenlő vagyok az alkalmazottjaimmal, nem kell hogy feljebbvalónak tekintsenek. Tehát Lilla, légyszíves mesélj magadról. Van családod?

-Igen, férjnél vagyok 2 éve. Van 2 testvérem, egy húgom és egy bátyám. A szüleim vidéken élnek és én is vidéken nőttem fel egy kis faluban. A férjem egy jól fizető cégnél dolgozik, így nem is lenne szükség arra hogy dolgozzak, de úgy érzem teljesen becsavarodnék otthon, ha nem kéne semmit sem csinálnom.

-Igen, teljesen megértem-mondta.

A titkárnőre nézett. Szavak nélkül kommunikáltak. Szó nélkül felállt, és kiszaladt, így ketten maradtunk Áronnal.

-Most hogy így kettesben maradtunk, kérlek mondd el hogy miért nem volt még hosszútávú munkahelyed. Elég ígéretesnek tűnsz bármilyen munkára, nem értem miért váltak meg tőled ilyen gyorsan mindenhol. Valami piszkos ügy?

Ennél a pontnál lefagytam. Miért akar rólam mindent ennyire tudni ez az ember? Ebben a szituációban túl közvetlennek éreztem a tegeződést, így visszaváltottam tisztelettudó kislányba, ismét magázni kezdtem.

-Az igazság az hogy nem igazán osztanám meg ezt önnel, mert egy elég rossz szokásomnak köszönhetem. Semmi piszkos dolog nincsen benne. Legalábbis biztos nem úgy ahogy ön azt gondolja.-néztem rá ártatlanul és beleharaptam az ajkamba alig láthatóan. Érezhetően kívántam. Muszáj volt ellentmondanom a testemnek. Lilla, nem fekhetsz le ezzel az emberrel! Nem is ismered, ráadásul otthon vár a férjed.

-Valami gond van? Mintha egy kicsit elbambultál volna. Egyébként te sose tudhatod hogy én mire gondolok.-nézett rám és láttam a szemeiben hogy ő is kíván engem-Bizonyára már találkozott a feleségemmel.-váltott vissza ő is a magázódáshoz.

-Igen, találkoztam. Mondott magáról egyet s mást, de amíg nem értem ide fel nem voltam benne biztos hogy igazat mond. Aztán magukba botlottam a titkárnővel. Hogy is hívják? Andrea?

-Igen. Andrea a legtündéribb asszisztens akivel valaha dolgoztam. Mindenben a segítségemre van. Valamint a feleségem tényleg igazat mondott, viszont azt nem tudom hogy én miért nem váltam még el tőle. Lehet a gyerekek miatt. Őket nem akarom megfosztani attól az élet színvonaltól amit biztosítani tudok nekik.

-Elnézést hogy így beleások a magánéletébe, de gyerekeket mondott? Többes számban? Ha szabad megkérdeznem hány éves?

-Igen. Gyerekeim vannak, méghozzá 3. Luca 5, Máté 3 és Áronka másfél éves. 43 éves vagyok.

Leesett az állam. Nem néztem volna ki belőle. Elég durva milyen fiatalnak néz ki.

-Megenged még egy kérdést a magánéletére vonatkozóan?

-Persze, többet is-kacsintott.

-A felesége miért jött vissza dolgozni, mikor még otthon lenne a helye a legkisebb gyerekkel?

-Engem akar szemmel tartani. A rögeszméje hogy fűvel-fával megcsalom. Persze ez bizonyos mértékben igaz is, de ezt otthon is emészthetné. Nem tehet ellene semmit. Nem tudja nekem megadni azt amire szükségem van. A gyerekek születésével egyre romlott a kapcsolatunk. Nem jutott elég időnk egymásra így eltávolodtunk és ez lett a vége. Persze ő még mindig vissza akar kapni, de erre már nincs túl sok esély.

- Értem. Ez még több is volt, mint amire kíváncsi voltam, de köszönöm a bizalmat így ismeretlenül is.

- Semmiség. Viszont most már maga is elárulhatná mi a válasz az én kérdésemre. Miért nem volt még huzamosabb ideig munkahelye?

Nem hiszem el, hogy még mindig nem akar leszállni a témáról. Jobb a békesség, inkább elmondom neki. Nem mintha az békességet szülne...

- Minden munkahelyemen, mint általában minden helyen, tiltott volt a munkahelyi kapcsolat, ha csak egy éjszakára is. Mindig csak egy éjszakának indult, aztán több lett belőle. Érzelmileg soha nem kötődtem egyikhez se, csak a kaland kellett. Tehát volt, amikor a főnök kedvence voltam, volt amikor csak a túl helyes nyomtató szerelő fiúé, de mindig találtam magamnak valakit-mondandóm végére érve, az izgalmasnak kinéző padló helyett inkább a szemébe néztem, és döbbenetet láttam benne.

- Hűha, ezzel meglepett. Nem néztem volna ki magából, hogy egy...

- Cafka?-fejeztem be helyette a mondatot.

- Próbáltam szépen kifejezni magam, de megelőzött. Pontosan ezt a szót kerestem, de nem akartam megbántani.

- Kérem, ne ítéljen el miatta. Most azon vagyok minden erőmmel, hogy ez ne forduljon elő többet. Nem szeretném, hogyha ez befolyásolná a döntésben, hogy felvesz-e.

- Rendben. Viszont ha már itt tartunk. Fel van véve. Ígéretesnek tűnik. A szakmai tudása figyelemre méltó, még ha ezt máshol nem is értékelték jobban a tetteinél. Jövő héten kezdhet is ha nincsen semmi akadálya. Bármi kérdése van, szóljon nyugodtan, segítek, ha tudok.

Ezzel vége lett az interjúnak. Felálltunk és kezet fogtunk egymással. Ezer és egymillió dolog járt a fejemben. Amint hozzám ért bizsergés áradt szét az egész testemben, és ott abban a szent pillanatban elindult köztünk valami különleges. Éreztem hogy ez nem csupán testi vonzalom, de ezt korai lenne itt és most kijelenteni. Hosszú kézfogásunk véget ért. Kifelé vettem az irányt és az ajtóban találkoztam Andreával.

-Kérlek, hívj fel mindenkit, akit meg akartam hallgatni. Nekem ez a lány kell. Nem keresek mást. Vége az idei interjúztatásnak.-mondta Áron és ezzel egy kicsit megmelengette a szívemet.