Testőröm

PART 1

A repülő ablakán néztem ki, és akkor megpillantottam.

Budapest...

Újra itthon. 3 hónap telt el,de mintha évek lettek volna. A pilóta megkezdte az ereszkedést, és a szokásos fül dugulás mellett a gyomrom is görcsbe rándult. Bár tudtam, hogy ez most nem a repülés okozza. Végre leszálltunk. Az emberek úgy rohanták meg az ajtót mintha csak az életükért szaladtak volna. Én nem akartam elindulni. De muszáj volt. Reméltem a szüleim ott fognak várni engem a kijáratnál. Reméltem...

Elindultam a poggyászomért, és egy jó 40perc múlva meg is érkezett.Kifelé menet még gyorsan elszaladtam a mosdóba,hogy megnézzem magam. Karikás szemek, nyúzott arc. Gyorsan felkentem magamra egy kis sminket a hajamat kiengedtem, és egy kis szemcseppet cseppentettem a szemembe. Megteszi-gondoltam.

A kijáratnál nem láttam a szüleimet, de a testőrüket Istvánt igen aki egy táblát fogott a nevemmel.Oda siettem és megöleltem. Azt gondolta,hogy nem ismerem meg-mondtam.István elmosolyodott. Kint várt egy fekete Audi és ott ált az ajtóban egy idegen. Fekete öltönyt, elegáns cipőt és nyakkendőt viselt. Kinyitotta az ajtót én pedig behuppantam a hátsó ülésre. István beült mellém, és az ismeretlen férfi elindult az autóval.Ő itt a testőröd Dávid-kezdte István. A szüleid fogadták fel melléd, ameddig az egész ügy le nem záródik.

De nekem nincsen szükségem testőrre- nem sértésből mondom-tudok vigyázni magamra.-mondtam. Sajnálom Léna de ez a szüleid döntése. Ameddig szükség van rá Dávid marad.Azzal előre tekintettem a visszapillantó tökőrbe és láttam hogy Dávid elmosolyodik.-Már most gyűlölöm-gondoltam. Egy jó óra volt mire hazaértünk Budaörs egyik eldugottabb részén lévő házunkba.

Jó volt behajtani az ismerős utcába az ismerős házak közé. És végre ott voltunk 13-as szám alatt. Otthon... Nagyon sokat jelentett,hogy végre otthon voltam. Bár nem tudtam mire számítsak,de az biztos,hogy a kutyáim ott lesznek nekem. Kinyílt a kapu és már a kutyák rohantak is kifelé.Mindkettőt jól megszorongattam, ők pedig sok ugrálás és puszi adás után, vissza mentek a házba. Követtem őket. István jött vele, Dávid pedig hozta a csomagjaimat. Beléptem az előtérbe , és szerencsére semmi változás nem volt. Úgy van minden ahogy 3 hónapja itt hagytam. Szüleim hangját hallottam a konyhából. Így gyorsan levettem a cipőmet és már mentem is be. Puszi-puszi ölelés. Nagyon boldog voltam. Leültünk beszélgettünk a hazaútról, hogy elmondják miért kellet Dávidot felvenni. Akiről kiderült,hogy István fia. -hogy nem tűnt fel nem-.

Azt mondták,hogy menjek fel aludni és reggel beszélünk. Úgyhogy indultam is emeletre, egy gyors zuhany és pizsama. Anyukám ameddig zuhanyoztam beengedte a kutyákat, így ők az ágyamon pihentek. Reméltem,hogy végre egy nyugodt estém lesz. Mielőtt letettem volna a fejem, bekapcsoltam a mobilom és egyből felmentem facebook-ra és instagrammra. Egyből egy kép ugrott fel rólam és Gáborról. Gyorsan ki is kapcsoltam azzal a lendülettel, befelé fordultam és behunytam a szemem. Reméltem hogy elalszom.

De nem hagyott nyugodni. Bekapcsoltam a számítógépem és a fotók mappára kattintottam. És egyesével az összes Gáborral közös képemet illetve emlékeimet kitöröltem. Tudtam,hogy ez csak a kezdet. Jön majd a sok kérdés, szomorkodás, gyászolók. De én nem fogom meggyászolni. Még köztünk van, de erről remélem soha senki nem fog tudni, és én is örökre elfelejtem amit velem tett.