Lolita | Jimin ff

22. fejezet

(S/M: Sajnálom, hogy rövid lett :/)

..............................................................

- Van valami közöd ahhoz a fiúhoz?

Hangja rideg, értetlen, és némi dühhel fűtött volt. Idegei pattanásig feszültek és kész volt megtudni az igazságot.

- Mondd el, Hwara! – szólalt meg újra, miután a lány nem válaszolt.

- M-Min...

- Válaszolj! – lépett teljesen elé és egyik karját megtámasztotta mellette a falon, mire az félve felnézett rá.

Mindig is félt attól, hogy lebukik és valaki számára kiderül a féltett kis titka. Pedig mindez oly' jelentéktelen lett azóta, hogy Minjun megjelent az életében...

- Cs-Csak v-volt... - nyöszörögte remegő ajkakkal és érezte, ahogyan a sírás ingere meg-megrázza tüdejét.

A herceg szemei kitágultak.

- H-Hogy mi?

- H-Hallottad... - húzta összébb magát, hogy úgymond „megússza" azt, hogy a fiú bántsa őt; akár lelkileg, akár fizikailag. Pedig tudjuk, hogy Minjun sohasem tenne ilyet...

A fiú – anélkül, hogy bármit is visszavágott volna – felsóhajtott, kissé megingatta a fejét nemtetszését kifejezve, eltávolodott a lánytól, majd megfordult és kiment az ajtón, teljesen magára hagyva ezzel őt és a gondolatat.

A lány egy kis ideig csak maga elé meredt, majd újabban a sírás szélén állva odasétált az ajtóhoz, hogy becsukja azt. Nekidőlt a falapnak reszkető vállakkal és csak saját magát okolta a kis „incidensért".

- Sajnálom, hogy hazudtam... - suttogta maga elé és érezte, ahogyan könnycseppjei lassan végig szántják sápadt orcáit és hangtalanul érnek földet lábai előtt.

Tudta, hogy ebből nem fog egykönnyen kimászni. Ezért pedig csak annál inkább marcangolta magát.

Hamarosan már egy újabb napot tengethettünk. A hó már előző este óta színezte a tájat fehérre, mínusz fokokat hordozva magával.

Hwara hangulata tökéletesen illett az időhöz: rideg volt és komor, némi szomorúsággal fűtve azok után, amiket Minjunnak mondott. Lehet, hogy túlreagálta az egészet, de ha a fiú ennyire kiakadt rajta, akkor ezt az „aprócska" gondot tekinthetjük nagynak is, nem?

Az említett az ágyán ült, felhúzott lábakkal és térdein pihentetve a fejét, miközben a fagyos természetet vizslatta az ablakon keresztül.

Minden olyan nyugodt volt és csendes, de ugyanakkor kissé nyomasztó és kellemetlen. Hiszen ritka egy leendő királyi párost külön látni, nemde?

- Nem bírom... látni akarom őt! – gondolta magában némi vágyakozással vegyítve.

A fiú karjaiban akart lenni még akkor is, ha csak egy éjszaka telt el azóta. Fátylat akart teríteni a Jimines ügyre, hiszen az illető csúnyán ráijesztett. Ráadásul egy olyan lánnyal is látta enyelegni, aki teljes szívéből utált. Azok után már tényleg nem tudta magát arra méltatni, hogy a szemébe nézzen. Ha talán mégis, akkor is csak kissé lenézvén, hiszen nevetségesnek találta azt, hogy tényleg Yourával akar együtt lenni.

Hirtelen felpattant az ágyáról és az ajtó felé vette az irányt. Kilépett rajta és azonnal Minjun ajtajához sétált, majd bekopogott, mire egy egyhangú válasz hallatszódott a falap mögül:

- Gyere!

Hwara felsóhajtott, lenyomta a kilincset, majd résnyire nyitotta az ajtót es bepillantott a szobába.

Minjun az asztalánál ült egy papír felett görnyedve és egy tollat szorongatva kezében.

- O-Oppa... - szólalt meg halkan a lány és félénken belépett a helyiségbe, de valamilyen okból fogva azonnal meg is torpant.

A fiú egy pillanatra ránézett, majd azonnal vissza is tért az elkezdett levélhez.

- Mit akarsz? – kérdezte monoton hangon fel sem pillantva és újra elmerült az írásban. persze fél füllel azért figyelt a lányra, hiszen kíváncsi volt, hogy mit fog lépni.

- Beszélhetnénk? – lépett végül mégis közelebb, de egyre jobban félt a következményektől.

- Persze, hallgatlak – kezdett kissé flegma hangnemben beszélni vele a kérdezett.

Hwara odasétál hozzá és megállt a székénél.

- Jiminről lenne szó... - vizslatta a fiút, mire az a név hallatán főleg nem szólalt meg. Mérges volt a téma miatt még mindig.

A válasz csak hümmögés volt, ami kissé csalódottá tette a lányt. Lelkiismerete pedig kezdett felébredezni.

Egy-két perc után leült az ágyára, közel Minjunhoz, és lelógatta lábait, miközben egyaránt lóbálta őket és várta a fiú reakcióját.

Miután elege lett a sok várakozásból, kezdett egyre jobban kétségbe esni, hogy sohasem fog neki megbocsájtani.

- Figyelné rám egy kicsit?

Újabb hümmögés.

- Oppa... ennyire nem érdekel? – remegett meg a hangja.

- Nem, Hwara, egyáltalán nem. Tudod miért? – szólalt meg hirtelen a másik, mire a lány kissé összerezzent – Engem csak te érdekelsz – nézett vissza rá, majd felállt és leült ő is a megszeppent lány mellé – És tudod miért? – pillantott újra rá – Mert más nem érdekel – nézett mélyen a szemébe, mire annak szinte a lélegzete is elakadt. De nem csak a sötét íriszek miatt, hanem azért is, mert a hozzájuk tartozó arc is egyre jobban közelített az övéhez. Lélegzete hirtelen felgyorsult és fullasztó forróság vette körül. Orcái tűzben égtek és torkában gombóc keletkezett. Ajkai pedig száradni kezdtek, amin még maga is meglepődött – Csak tudod... utálom, ha valaki hazudik nekem – érintette össze homlokukat, miközben gyengéden nyakára helyezte kezeit – Ilyet még egyszer ne csinálj! – suttogott.

Azzal a legkisebb távolság is eltűnt közöttük, Hwara pedig élete eddigi legszebb pillanatát élte át, méghozzá ajkak simogatását a sajátján.

Miután kissé elváltak egymástól, arca azonnal lángba borult és úgy pirult és gyorsult fel a szívverése, ahogyan eddig még sohasem. Szemei csillogtak ahogyan a fiú íriszeit vizslatta, amelyek szinte mosolyogtak rá.

- Meg vagyok értve, életem?

A válasz csak egy bólintás volt a lánytól, aki még pár pillanatig szemezett vele, majd apró ujjacskáit félénken a fiú arcára helyezte és félve és bizonytalanul ugyan, de viszonozta az édes gesztust. Persze a bizonytalanságát a fiú is észrevette, amit csak megmosolygott és kuncogott rajta.

- Ez aranyos volt! – somolygott, majd szorosan ölelésébe vonta a hercegnőt, mire az pedig a nyakát ölelte körül és hozzábújt, már-már az ölében ülve – Szeretlek! – mondta csendesen.