My soul in my diary - Naplómban a lelkem

1.Fejezet

Ez a nap is ugyan úgy indult, mint a többi. Reggel a telefonomon beállított ébresztő ugyan úgy felébresztett, mint eddig. Természetesen egy órával korábban… Álmosan felületek az ágyamon és a telefonom képernyőjére meredtem. A kijelző reggel 5 órát mutatott. Álmosan ledobtam magam mellé a telefonomat és kikászálódtam az ágyamból.
   Az ablakomhoz érkezve megragadtam a sötétítőt és lassan elhúztam. A kora reggeli nap sugarai beaütöttek az ablakomon én pedig a nagy fény hatására összehúztam a szemem. De akkor még nem tudtam, hogy lehet ez lesz az utolsó napfelkelte amit valaha látni fogok...
Csendben kiosontam a konyhába és elkezdtem magamnak egy nagy adag forrócsokit készíteni magamnak. Megpróbáltam ezzel a legkisebb zajt csapni mivel még mindenki aludt. De természetesen anya elől nem tudok észrevétlenül elosonni. Ezért mikor anya kilépett a szobájuk ajtaján ijedten kaptam oda a fejem.
- Eltudnád nekem magyarázni mit csinálsz idekinn hajnali 5-kor?- kérdezte anya suttogva.
- Ne haragudj. Felébresztettelek?
- Nem Linda, egyáltalán nem… Tudod én még mindig alszom!- felelte anyu fáradt hangon.
- Ne haragudj!- próbáltam a legőszintébb hangon mondani.- Csak tudod…- kezdtem magyarázkodni de anya túl jól ismer.
- Igen tudom… --sóhajtott-- túl korán csengetett az ébresztő.
- Igen. De akkor én most nem is zavarlak tovább. Feküdj vissza nyugodtan megleszek én….-- próbáltam kibújni anya álmos tekintete és társasága alól.
-Rendben-- vette anyu az adást.-- De nehogy elkéss az iskolából. A tízóraid a hűtőszekrényben van.- tette hozzá mielőtt becsukta maga után a szoba ajtaját.
   Miután anya visszavonult aludni megragadtam a bögrém és belekortyoltam. A forrócsokinak ugyan olyan íze volt mint mindig és mivel nem találtam semmi kifogást sem az ízében sem az állagában elindultam a szobám irányába.
   A házunk két emeletből áll. A földszinten van a konyha és anya és apa szobája meg egy fürdőszoba. Az emeleten pedig az én szobám, egy fürdőszoba és egy vendég szoba van. Ne még egy kisebb szoba amit mi inkább ilyen szertárnak használunk, vagy más szóval ott tartunk minden kacatot amire nincs szükség. A vendég szoba pedig nem sokszor kerül használatba , mert nem igazán szoktak vendégeink lenni. Egyedüli vendégnek tekinthető a nagybátyám , aki nagyon szeret utazni ezért külföldön lakik. Ezért mikor úgy dönt itt az ideje meglátogatni az egyetlen "családját"  igen, a nagybátyámnak még nincs családja , mindig nálunk száll meg. Gondolom említettem egy kis szertárként használt szobát. Na hát annak a szobának a naggyát a tőle kapott ajándékok töltik meg.
  Szóval ilyen szempontból az emelet az én birodalmamnak számít.
  
 
   Bementem a szobámba a forrócsokimmal és megálltam az íróasztalom előtt. Letettem a bögrét az asztalra és a szememmel egyre csak keresgélni kezdtem. Miután pár perc múlva rájöttem ez így nem fog menni használatba vettem a kezemet is. Így kutakodtam hajnali 5-kor az íróasztalomban.
   Tíz perc keresgélés után megakadt a kezem egy könyvön. Kihúztam a hatalmas könyvkupac közül és kinyitottam.
   A könyvben egy csomó bejegyzés, írás , idézetek amiket nagyon szeretek, dalszövegek és sok színes rajz. Jó oké, tudom ez így előre elég bizar. De nekem ez a könyv az egyetlen biztos pont az életemben. Ebbe a könyvbe írtam le a gondjaimat, bánataimat , boldogságomat, ebben beszéltem ki és cikiztem ki minden olyan személyt aki megbántott vagy van róla pár rossz gondolatom. És valahogy mindig jobb hallgatóság volt mint bármelyik ember az életemben. Az évek során Ő (azaz a napló) lett a legjobb barátom.
       De ezek csak részletek. A lényeg azokban a részekben van amiket osztálytársaimhoz írtam kis levelek formájában. Abban reménykedek, hogy majd egyszer pár év múlva odaadom nekik had olvassák el annak a lánynak a véleményét aki eddig mindenkivel kedves volt , nem bántott meg senkit és még soha nem szólt bele senki dolgába.
    De ekkor még nem tudtam semmit….. semmit. Ugyanis ez a tervem pár perc alatt szállt el velem együtt. Azon a napon… azon a napon… én meghaltam…
    De ne aggódjatok hiszen ez a történet még nem fejeződik be itt.…
És megígérem nem lesz szomorú történet.