Jeff The Killer szobalánya

5.fejezet

Végre elérkezett az én időm is. Jeff a mélyalvás fázisába ért, semmire nem ébredt volna fel. Óvatosan lefejtettem magamról a karját, és felültem. Gondolkoztam, hogy hova teleportáljak, mert nem akartam, hogy rosszul süljön el a helyzet.

Ekkor eszembe jutott, hogy az általánosban volt egy nagyon jó barátnőm, Felicity. Benne megbíztam, a szomorú időkben is.

A döntésem arra a választási lehetőségre esett, hogy meglátogatom Felicity-t, de előbb még írok egy cetlit a creepypastáknak, hogy ne aggódjanak értem.

Koncentráltam, és a szobámba teleportáltam magam tollért és papírért. És sikerült! Előrelátásomnak köszönhetően felöltöztem.

A változatosság kedvéért lementem a lépcsőn a konyhába, amilyen halkan csak tudtam. Senki nem hallott meg.
Az asztalra raktam a lapot, és írni kezdtem:

Kedves mindenki!
Elmentem meglátogatni az egyik régi barátnőmet. Holnapra visszajövök. Ne haragudjatok rám, de ezt muszáj volt megtennem.  Lelki támogatásra van szükségem.

Lucy

Ez igaz volt, nem voltam valami jó passzban. Összegyűjtöttem az összes erőmet (mert azét mégis Magyarországra megyek,Amerikából), és drága jó BFF-em házára gondoltam. Gyorsabban ment, mint gondoltam. Pár másodperce még egy helységben voltam, most pedig minden átmenet nélkül Felicity háza előtt ácsorogtam.

Láttam, hogy az emeleten nyitva van egy ablak. Felkapaszkodtam. Meglepően könnyen elértem a célom, és csendben bemásztam.

Felicity szülei voltak a helyiségben, horkoltak, mint az állat. Szerencsém volt. Átlopóztam a szobán, át a szemköztibe. Ugyanis az volt a  barátnőmé.

Benyitottam. Édesdeden szunyókált, nem zavarta a másik szobából kiszűrődő hangzavar, mivel a kis okos füldugót viselt. Megsimogattam a vállát. Felébredt, és leplezetlen meglepődéssel mért végig.

-Lucy?!-kérdezte halkan és hitetlenkedve.
-Igen, én vagyok az, nem látsz rémet.  -nyugtattam meg.
-Ugye tudod, hogy meghaltak a szüleid is, és az és szinte a világon mindenki téged keres?!
-De miért?-nem értettem, hisz miért keresne engem minden ország a bolygón? Nem vagyok én olyan híres!
-Mert a gyilkos nyomokat hagyott hátra, például egy vérrel felírt ,,Go to sleep"-feliratot, vagy az áldozatok száját is felvágták egy késsel. Mindenki tudja, hogy ki volt a tettes. Így csak egy ember gyilkol a világon. Mégpedig...
-Jeff?! Ugye nem tudják hogy hol van?!-akármennyire hülye, attól még aggódom érte!
-Nem... De tudom, hogy te tudod.
-Hát...-lelepleztek.

Elmondtam neki a teljes történetet, semmit nem hagytam ki. Felicity hitetlenkedve nézett rám, nem hitte el. Kimentem a ház elé, és visszateleportáltam hozzá. Most már, mivel meggyőződött arról, hogy igaz, amit mondok, más szemmel nézett rám.

Nála maradtam estére, és persze holnapra is. Egész jól elmulattuk az időt, és a creepypastákról nem esett több szó köztünk. Amikor eljött ,,az idő" könnyes búcsút vettünk egymástól, majd visszamentem a kastélyba. Nagy meglepetésemre senki nem volt a gigászi épületben.

Körbejártam az egészet. A szobámba is bementem, ahol na mit találtam? Senki ki nem találja!

Egy nagy csokor virágot, és egy  ,,nyugodjék békében" feliratú kőtáblát. Mi van?! Ezek most komolyan azt hiszik, hogy meghaltam?

Ekkor zajok szűrődtek fel az előszobából. Lerohantam a lépcsőkön. Mindenki lehangoltan, fekete gyászruhában ácsorog. És jól látom, hogy van egy új alak is köztük? Egy fiú?

Ahogy megpillantottak, mindenki egy emberként sikított fel. Nem értettem miért. Hisz köztük is vannak halottak.
Feléjük közelítettem, de ahogy tudtak, hátráltak el előlem. Az új gyerek is ezt tette. Viccesen belepillantottam a tükörbe, de én magam is elhűltem a látványtól.

Nem tudom elmondani, mi történt ezután. Valószínüleg elájultam. A szobámban tértem magamhoz. Félve belepillantottam a tükörbe, és legnagyobb megkönnyebbülésemre már nem voltam ,,olyan".

Letámolyogtam. És majdnem összeütköztem az új sráccal. Nem tudom, mit gondoljak róla. Vörös haja van, és nagy, barna szeme. Szeplős, de ez nagyon jól áll neki. Kb velem egy magas.
-Uhh, bocsi... Véletlen volt...-mondta.
-Szia! Mi még nem is ismerjük egymást! Lucy vagyok!-mutatkoztam be neki.
-Én hallottam már rólad. Jeff ódákat zengett rólad. Bár azt hittem, meghaltál. Amúgy a nevem...Szabi!
-Szabi.... Ismertem régen egy ilyen nevű gyereket. De nem, nem haltam meg.
-Azt látom. Mennem kell, van egy kis dolgom. Majd még beszélünk.- és ezzel feltépett százzal az emeletre.
Nem értem. Olyan fura, mintha már találkoztam volna vele valahol...

Hát, mára csak ennyi lett volna, az új fiút pedig mellesleg egy igazi emberről mintáztam, akit ismerek is, méghozzá elég jól. A képét nem rakom ki, de egy animéset igen.

Tudom, tudom, nem szeplős, de hasonlít rá. Mellesleg, ha valaki szeretné, hogy beleírjam, az csak szóljon, és találjon ki magának egy nevet! Na meg mondja meg, milyen színű a haja és szeme, hogy kereshessek olyan képet. Pusszancs, drágáim, és bocsi a fura fejezetért!

Felicity pedig a legjobb barátnőm. Rá hasonlító képet nem találtam.