Pretty Little Psycho

.part one.

-Egy hangot hallottam. Valamiféle szellő borzolta össze a hajam. Vagyis. Az egész hajam az arcomba szállt.
-Miért hátborzongató ez?
-Nem volt nyitva sem ablak, sem ajtó. 
-Ez akkor sem okozhat problémát.-nézett le a füzetébe a Julia névkártyát viselő nő. Ujjaival elsimította az arcából egyik szőke tincsét, majd mintha elítélően felhúzta volna a szemöldökét. Kínos csend.
-Tisztán emlékszem a napra, amikor meghaltam.
-Hogy érti, hogy meghalt?-nézett továbbra is a füzetébe, és az arca... mintha teljesen idiótának nézne.
-Megöltek.
-Ki tette ezt Önnel? Ismerjük az illetőt?-kérdezett, de hangjában enyhe gúnyt véltem felfedezni. 
-Nem tudom ki ő.-suttogtam.
-Hogyan nézett ki?-kérdezett Julia hanyagul.
-Nézze meg Ön: ott áll maga mögött.-vontam meg a szemöldököm. A nő felkapta a fejét, majd elfordította azt.
-De hisz' itt... semmi nincs.-felelt remegő hanggal.
-Én is tudom. De ideje lenne, hogy komolyan vegye, amit mondok.-A nő óvatosan bólintott.-Milyen dátumot írunk?
-2017. július 14.-A szemeim kikerekedtek.
-Nem, ez... nem lehet.-kaptam ki a nő kezéből a naptárat és rámutattam az egyik napra.-17.-e. Már... volt idén.
-Nem, talán maga nem ismeri a naptárat?-húzta fel a fél szemöldökét.
-Maga teljesen hülyének néz? 17.-én haltam meg.-Az arca, mintha megkomolyodott volna. Az enyhe irónikus mosoly, ami eddig az arcán ült, komorságba váltott át. Majd a szemeivel újra a füzetben szereplő betűket vizsgálta.
-Tudja, nem áll módomban ilyen sztorikkal foglalkozni.-hajtotta le végleg a fejét. Megráztam a fejemet, majd kirohantam a pszichológusi szobából. Kint rengetegen ültek és mivel egy ilyen helyről nem így szokás távozni, ezért meg is bámultak. Néhány öregasszony összesúgott a hátam mögött, de szavukat nem hallottam tisztán.
Kapkodtam a lábaimat a folyosón, amikor egy férfi hangra lettem figyelmes.
-Nem, nem szívem, nyugodtan bejöhettek az irodába.-épp telefonált. Rám nézett, majd a folyosóra.-Senki nincs már itt. Az utolsó páciens is éppen távozik.-harapta el a szó végét. Hirtelen visszanéztem a folyosóra, de az emberek továbbra is ott ültek. Értetlenül nézegettem a tömeget és a türelmetlen portást, aki szintén értetlenül nézett rám. A tömegből egyszer csak felém nézett egy kislány, elmosolyodott, majd hirtelen köddé vált. Nem futott el vagy hasonlók; szó szerint, elhalványult és felszívódott.