Szárnyaló mélység

6. fejezet - Down in a hole

Két hete nem láttam Lexit. Fogalmam sincs, hogy hazajárt-e egyáltalán, vagy, hogy merre lehet, még csak üzenetet sem hagyott. A legutóbbi veszekedésünk óta, ami elég csúnyán végződött, nem is tudtunk igazán beszélni. Mégis mit mondhattam volna neki? Nem fogok állandóan én lenni az, aki bocsánatot kér. Ilyet már régóta nem játszok.

Az egyik délután aztán legnagyobb meglepetésemre, amikor nem is számítottam volna rá, Ninát találtam az ajtónk előtt. Eleinte csak pislogtam, mint a hülye, nem tudtam, hogy mit keres a lakásunknál. Emlékszem, régebben nagyon sokszor vendégeskedett nálunk, szinte már az otthonának tekintette a lakástunkat. Volt, hogy éjszakákat beszélgettünk át, piáltunk, mint a szamarak, nevettünk, és leszartuk, hogy ki mit gondol rólunk. Néhanapján Lexi is csatlakozott hozzánk, ha olyan kedve volt, és én akkor úgy gondoltam, hogy „család" címszó alatt nekem nem is kell más. Jól éreztem magam. De tényleg, igazán jól éreztem magam. Gombóc nőtt a torkomba az emlék hatására, de a büszkeségem nem hagyta, hogy megtörjek előtte. Majd pont én fogok könyörögni, mi? Na, azt lesheti. Úgy éreztem, hogy a talaj kezd kicsúszni a talpam alól.

- Mi szél hozott errefelé, kedves Nina? – kérdeztem kicsi éllel a hangomban, de egyelőre nem invitáltam be a lakásba.

Gyorsan is le lehet zavarni egy nem kívánatos dumcsi partit.

- Beszélnünk kell, Lay – mondta szégyenkezve.

A szemembe még mindig nem volt hajlandó belenézni. Helyes. Gyötrődj csak. Szerettem volna azt hinni, hogy őt is picit megviselte a dolog, de nagyon jól ismertem a barátnőmet, így azzal is tisztában voltam, hogy mikor mutatott hamis arckifejezéseket.

- Hát akkor mondd – tártam ki a kezeim.

Miután nyilván leesett neki, hogy nincs az a pénz, hogy én behívjam őt, megköszörülte a torkát és sóhajtott egy mélyet.

- Először is szeretnék bocsánatot kérni – motyogta alig érthetően. – Nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle. Azt hittem, hogy kicsit megértőbb leszel.

Leesett az állam. Nyugodj meg, Laynee. Felesleges ilyen miatt felhúznod az agyad. Engedd el.

- Miért pont nekem kéne mindig megértőnek lennem? Ha? – dühödtem fel. – Hisz mindenről tudtál, Nina. Talán, ha az elejétől fogva őszinte lettél volna hozzám, akkor most nem tartanánk itt.

Nina kissé összerezzent a hangom hallatán, de már rohadtul nem érdekelt semmi. Elegem volt abból, hogy mindig én voltam az a személy, aki hátralépett, aki tűrt, aki csak bólogatott azért, hogy másnak jobb legyen. Ezek az emberek mikor törődtek azzal, hogy nekem mikor volt jó? A válasz nagyon is egyszerű. Soha.

- Igen, tudom, hülye voltam, de a szerelem ilyen. Néha beleőrülsz kicsit – pirult el.

Egyáltalán nem akartam tudni, hogy mi járhatott a fejében, miközben hozzám beszélt.

- Az egy dolog – vágtam vissza. – Viszont azt senki sem mondta, hogy tipord sárba a barátnőd érzéseit. Basszus, el se hiszem, hogy ezt csináltad velem. De tudod, mit? Már nem érdekel egyáltalán. Lehet, hogy ennek így kellett történnie. Inkább vagyok egyedül, minthogy árulókkal legyek körbevéve. Igazán megérthetnéd te is, Nina – kontráztam gúnyosan.

Ő erre nem válaszolt semmit csak megvonta a vállait. Itt aztán tényleg betelt a pohár.

- Szia, Nina – köszöntem el tőle, jelezve, hogy nem vagyok kíváncsi a további mondandójára.