Szárnyaló mélység

7. fejezet - Hands all over

Gabriel

Amikor megláttam, hogy Laynee is bejött utánunk a házba, istentelenül elszégyelltem magam. Kicsit már ugyan kitisztult a fejem, de még mindig nem volt az igazi, ahhoz mégis elég, hogy képes legyek józanul gondolkozni. Nem akartam, hogy így lásson. Nem akartam, hogy hallja azokat a dolgokat, amiket Mason a fejemhez vágott, és amiket készült a fejemhez vágni. Nem akartam, hogy itt legyen. Életem sötét oldalától mindenáron meg akartam őt védeni. Berohantam Mason fürdőszobájába, magamra zártam az ajtót, majd leültem a fal mentén a hideg csempére, hátha az még jobban kijózanít. Mint egy ötéves hisztis kisgyerek. Abban reménykedtem, hogy Laynee lelép. Hogy eltűnik és soha vissza nem tér. Hülye vagyok, bassza meg! Dehogy akartam ezeket a dolgokat. Arra vágytam igazából, hogy törje rám az ajtót, üljön az ölembe, öleljen át és csókoljon addig, amíg meg nem fulladok.

Fogalmam sincs, mennyit ültem a hűvös padlón. Talán perceket? Órákat? Napokat? Ki tudja. Egyszercsak meghallottam, hogy valaki kopog. Teljesen váratlanul ért, meg is ijedtem. Istenem, add, hogy Mason legyen az.

- Hát, hallod öregem, te aztán se perc alatt képes vagy a bunkóság fortélyait tökélyre fejleszteni – szólt rám dühösen Mason, miután kiráncigált a nappaliba.

Üdv, kibaszott bűntudat. Jó újra együtt, nem?

- Laynee elment?

- Persze, hogy elment, az istenit! – vitte feljebb a hangját. – A csajszi teljesen ki volt készülve. Miattad, haver! Legalább megköszönted neki, hogy idehozott és bekötözte a sebeidet?

Nem válaszoltam. Persze, hogy nem köszöntem meg. Szokás szerint csak a saját vágyaim után mentem, önzően viselkedtem és le se szartam, hogy Laynee akarja-e egyáltalán azt a csókot. Mekkora egy fogyatékos vagyok, azt a rohadt! Pont ezért nem volt még soha rendes barátnőm. Túlságosan is gyorsan hajtottam a sóvárgásaimat, ami kiváló útmutató arra, hogyan hajtsam el magam mellől a lányokat. Pedig kívántam a közelséget, a szexet, a gyengédséget és a törődést is egyaránt, de mindig mindent elbasztam. De Laynee akkor is az enyém lesz. Ezt már rég eldöntöttem.

- Mi van veled, Gabe? Mi a faszért játszadozol mindig azzal a rohadt pengével? A kezed nem egy zöldségmix, amit a levesbe kell felvágnod – szidott meg, aztán kíméletet nem ismerve leszedte rólam a kötéseket.

Várjunk csak, kockás minta? Laynee eltépte a ruháját, hogy engem ápolhasson? Bassza meg, tényleg nem vagyok normális.

- Válaszolnál is, vagy csak bambulsz magad elé?

- Hát ezt elbasztam, de rendesen – nyögtem ki.

- Ennyi? Mi történt egyáltalán?

- Volt egy szörnyű álmom, amelyben Layneet elkapták és megkínozták. Aztán rájöttem, hogy én voltam az, aki azokat a rémségeket művelte vele. Pazar egy álom, mi?

- És ezért szabdaltad fel magad? – kérdezte, majd miután fertőtlenítette a sebeket, újra bekötözte őket tiszta fáslival.

El akarta dobni a ruhacafatokat, de nem engedtem. Majd kimosom és a párnám alá teszem őket.

- A bűntudat miatt – vallottam be. – Elegem van ezekből a kurva álmokból, Mason. Már évek óta ez megy. Csak az a különbség, hogy mindig más az áldozat. De az utóbbi időben, mindig Laynee szenvedi el azt a sok mocsokságot, ami itt bent van – mutattam a fejemre, aztán megráztam azt. – Ha nem azt látom, hogy halálra dugom őt, akkor vagy korbáccsal ütöm, vagy pedig lenyúzom a bőre minden egyes négyzetcentiméterét.