A Vadász ébredése

Emlékek 7.

Miután a szívemet elöntötte a düh, vörös köd ereszkedett a szememre és egyedül a gyilkolási vágy maradt a fejemben. Elpusztítani ezeket a lényeket akik leölték az életemet, akik a földre ontották a vérét. A halálba akartam őket küldeni. Semmi más nem számított.
 Nem tudtam mikor és hogyan de izzó, sőt nem is, lángoló fém pengét formálódtak a kezem köré, melyek egyenként majdnem karnyi hosszúak és arasznyi szélesek voltak. A furcsa még az volt bennük, hogy az öklömre merőlegesen vált eggyé a kezemmel így mintha két kaszával engedtek volna be a rémkalászok mezejére. Ezt is csak azért tudtam elmondani, mert azóta is számtalanszor kényszerültem és kellett használnom ezeket a pengéket.
 Ott és akkor viszont az előző hasonlathoz híven vágtam rendet a szörnyek között. Egyiket a másik után küldtem a pokolra. Akkor nem fogtam fel, hogy ezt milyen iszonyatos tempóban teszem így túl hamar vége lett. Túl hamar. Még éreztem magamban az égető haragot és a mardosó bosszúvágyat de nem volt már min kitöltenem. Mikor utoljára körbefordultam ellenség után kutatva elszállt az erőm és a pengék is használhatatlanul folytak le a kezemről, majd összerogyott alattam a lábam. Az öntudatom utolsó pillanataiban  még kitudtam venni két férfi beszélgetését, de csupán a "haza" szót tudtam kivenni.

- Végre felébredtünk! - szólt a fejemben a fémes a fejemben majd folytatta - Most pedig ideje beszélgetnünk barátom, szóval aludj!

Én pedig mivel nem volt elég erőm, hogy ellenkezzek, követtem az utasítást és az álom homályába zuhantam.

Ez most nem olyan volt mint a legutóbbi, ehhez hasonló álmom még régen, mikor Alf műhelye előtt összeestem. Akkor mindent sötétség borított és csupán egyedül édesanyám ragyogott a távolban. Ám itt........

Minden ragyogott. Volt ami erősebben, volt ami gyengébben, de minden fénylett és csillogott. Először ki sem tudtam venni, hogy hol is vagyok, de utána elkezdtem tapogatózni és rájöttem, hogy egy ágyban fekszek, amit fehér dunna takart. Kikászálódtam az ágyból és miután a szemem hozzászokott a fényviszonyokhoz, elkezdetem körbenézni.

A szoba alapvetően kör alakú volt és az egyik fal mellett állt az ágy. Vele szemben egy hatalmas kétszárnyú ablak magasodott. Az ablak mellett közvetlenül jobb oldalt egy olyan asztal és polc rendszer volt található amit megtöltöttek a számomra ismeretlen füvek, termések és furcsa mód kövek. A polcokat után pedig egy nagyon bonyolultnak tűnő üveg és fém dolgok voltak.

Mint utóbb megtudtam lombikok, lepárlók, kristályok, gyógy- és varázsfüvek és mára már kipusztult fák terméseit szemléltem végig.

Az ablaktól balra egy számomra sokkal érdekesebb dolgok voltak találhatóak. Fegyverek és vértek töménytelen mennyiségben. Ragyogó szemmel rohanhattam oda és szinte azonnal kezembe kaptam egy gyönyörű megmunkálású fattyúkardot. Honnan tudtam hogy az? Mert hát igen, falusi kovács voltam így sok dolgot tudtam. Persze kardot sajnos sosem készíthettem, de azért hallottam róluk ezt-azt és ezekből a hallottakból és a szemem által látott pompából könnyen levontam a következtetést, hogy egy mesterművet tartok a kezemben. A penge hossza pont jó volt és csak úgy csillogtak az ezüstös vércsatornába vésett rúnák. A keresztvas egy sárkány ábrázolt akinek a szárnyai alkották magát a keresztvasat. A feje lángokat lövellt és ezek a lángok felfutottak a pengén is. A farka, a törzse és a lábai a markolatra tekeredtek és ezzel egy kényelmes barázdált fogást alakítva ki. A kard gombjában pedig egy vérvörös rubint foglaltak melyet kilenc fémszál ölelt körbe, hogy a tetején egyesülve egy fém felületet adjanak ki amibe egy szimbólumot véstek. Egy hasadékot ábrázolt amiből két karmos kéz nyúl ki, ezt a képet vette körül egy kör és a körre illeszkedve kilenc kard amik formára nagyon hasonlítottak a kezemben tartottra.  Mikor kicsit jobban megemeltem a pengét egy érzés fogott el és bizseregni kezdett a tarkóm. Valaki figyelt. A fegyverrel a kezemben fordultam arra ahol az engem figyelő egyént véltem gondolni. Nos őszintén szólva nem épp erre számítottam.