Sivatagi szél 2. : Szélvihar ( naruto/shikatema ff)

10. Sok szerencsét

Először is, bocsánat, ezerszer bocsánat, hogy mostanában semmi életjelet nem adtam.
Az egészségi állapotom nem éppen nevezhető jónak, azonban megprobáltam összeszedni magam, remélem tetszeni fog a rész!

Ui : Nagyon szépen köszönöm a sok biztatást, amit kaptam tőletek. ^^ <3

*Temari*

- A déli pusztára fogtok menni. - mondta Gaara felém fordulva.
- Értettem. - bólintottam.
- Kérlek nagyon vigyázzatok. - tette Gaara.
- Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni. - mosolyogtam rá, de magamban az ezer és ezer kétségbeejtő lehetőséget mértem fel.
Hátra fordulva végig néztem a csapat tagjain, mind maszkal a kezükben, indulásra készen álltak, és várták a parancsom.
Kankuro biztatóan rám mosolygott, most ő is a csapatom tagja, gondoltam, még több felelősség, nem hagyom, hogy az öcsémnek baja essen.
A "szigorúan titkos küldetés" jelzése ként arcomra tettem maszkom, mire mind ugyanígy cselekedtek. Megakadt a szemem, a szarvast formázó maszkon, és az ananász copfon.
Térjünk vissza épségben, nyertesen gondoltam magamban összeszorított ököllel, majd kiadtam a parancsot.
- Indulás!

                    *                   *                  *

- Temari-san! - ugrott mellém nevemet kiálltva Kurosutchi.
- Igen? - fordultam a szikla-rejteki lány felé.
- Jobbról erős csakrát érzek. - mondta. Mindig is tudtam, hogy nagyon jó érzékelő képességei vannak, de ez most meglepett, én még csak éppenhogy megéreztem az ellenség jelenlétét.
Kezemmel intettem a csapatnak, hogy megállunk, majd egy nagyobb szikla mögé húzódtam, jelezve, hogy jelenleg a rejtőzködés a fontos.
- Mi történt Nee-san? - kérdezte Kankuro.
- Jönnek. - mondtam halkan.
Át néztem egy közeli dűne mögé, a többiek, Kurosutchin, Kankuron és rajtam kívül, ott rejtőztek.
Mostmár határozottan éreztem az ellenség csakráját, közeledett felénk.
- Öten vannak minimum. - mondta Kurosutchi.
- Rendben. - bólintottam, majd Shikamaru felé néztem, és már sokszor használt jeleinkel tudattam vele az információt, ő pedig a többiek felé fordulva tovább adta.
Csakrám elrejtésére koncentrálva tovább figyeltem a történéseket.
Lassan, homályosan feltűntek. Hárman voltak.
- Ez nem lehet. - suttogta Kurostuchi. - Minimum öt ember csakráját éreztem.
- Ők nem csak emberek. - vontam vállat. - Nehéz lesz. - tettem hozzá figyelmeztetően.
A három tagú csapat megállt, körülbelül öt méterre tőlünk, ekkor már teljesen egyértelmű volt, hogy észrevettek minket.
A mellettem álló lányra néztem, majd Shikamarura, aztán előléptem a szikla takarásából.
- Sabakuu no Temari. - mondta az elöl álló.
- Nara. Nara Temari. - mondtam nyugodtan. Egy pillanatra úgy véltem felém lép, de az egyik hátsó megállította.
- Hát legyen, de a származásod nem feledheted el! - mondta határozottan.
- Nem áll szándékomban. - mondtam aztán a lényegre tértem. - Mit akartok? Ez Suna gakurei területe.
- Természetesen tisztában vagyunk ezzel. - mondta a jobb hátsó, aki ugyanúgy maszkot viselt, mint a másik kettő, de ő köpenye sötét vörös volt, a másik kettőétől eltérően, az övék halvány narancs volt.
- Akkor? - kérdeztem vissza.
- Érted jöttünk. - mondta.
- Temari nem megy sehova! - jelentette ki ekkor Kankuro.
- Sabakuu no Kankuro. - bólintott megint az első. - Te is jó lennél, de a férfi oldalt Konoha képviseli.
- Nem értem miről beszélsz, de se a nővérem, se én nem vagyok hajlandó sehova menni. - mondta Kankuro határozottan.
- Sajnálatos módom, ez minket nek érdekel. - szólalt meg a vörös. - Békés módon próbálunk elintézni mindent, de most erőszakhoz kell folyamodnunk.
- Békés módon?! - kérdeztem mostmár hangomban némi erőszakkal. - A sok száz, ezer halott az békés? - tettem hozzá.
- Ha a béke ünnepen lévő esetre gondolsz, annak így kellett lennie. - válaszolt egyszerűen, mire ökölbe szorult a kezem. Tenten.. Sakura.. Sai, és még mennyi ember halálát okozták ők. Felnéztem, Shikamaru és Kurostuchi mellém lépett.
- Ha harcolni akartok, mi készen állunk! - mondta a lány. Nagyon eltökélt volt, magamban elmosolyodtam, nem hiába esélyes a következő Tsukichage posztra. ( Az eredeti történet szerint itt már Tsukichage, de ezen most egy kicsit változtatok ^^)
Erre a három idegen egyszerre ugrott hátra, majd harci pózt vett fel.
Egy pillanat is elég volt azoh, hogy a két narancs köpenyes milyen stílusú.
A vékonyabb, aki eddig nem szólalt meg, és a saját véleményem szerint nő volt, most két hajlított pengéjű szabját vett elő, a másik pedig gyanúsan kidudorodó háta felé intett, mint egy jelzés képen, bábmester, gondoltam magamban.
A csapatomra néztem, mindenki készen állt, Kankuro a Sasori bábot vetette elő, Kurostchi kezeit felemelve várta a megfelelő pillanatot, Shikamaru mögöttem állt akkor, nem kellett hátra néznem, ez egyértelmű volt. Legyezőm már ott pihent mellettem, a földnek támasztva.
- Ez volt az utolsó esélyetek. - szólalt meg az eddig csendes, aki testalkata, és hangja alapján nő volt. - Most itt mindenki meg fog halni rajtad kívül, Sabakuu no Temari.
- Azt she sem hagynám! - kiáltottam, és már küldtem is felé legyezőmmel a szelet.
Shikamarura néztem, elmosolyodott, én is.
Elöntött az adrenalin, olyan nincs, hogy itt veszítünk.
A bábos támadt először rám, a többire egyenlőre nem figyeltem.
Egy kissebb bábot használt, gyors volt de nem erős.
- Kirikirimai! - kiáltottam teknikám nevét, és a szélkaszák már hasították is a levegőt.
Hátra néztem, a többiek a szabjás nővel foglalkoztak, egy pillanatra elgondolkodtam, hogy hol a harmadik, a vörös köpenyes, de a bábos nem hagyott sok időt merengeni.
Mérges pengék voltak a bábra szerelve, ami elég veszélyesnek tűnt, főleg mivel jelenlegi csapatunk nem tartalmazott medikus ninját.
A távolsági harc mindig is az erősségem volt, így nem okozott nagy gondot biztonságos távolban maradni tőle.
Minden jól ment, túl jól.
Kankuro és Kurotsuchi legyőzte a nőt, míg én és Shikamaru a bábost.
Ekkor tértem vissza annyira, hogy realizáljam, a vörös, eltűnt.
- Shikamaru! Hol a harma-dik akartam kérdezni, de a látvány belém folytatta a szót.
Shikamaru mögött állt, nem volt rajta a maszk, arcát furcsa tetoválás borította, és vigyorgott.
-Tem..ari. - hallottam a férjem hangját, mellkasából kard állt ki, minek a másik vége, a vörös kezében volt.
- Egy elintézve.- mondta egyszerűen a támadó, majd kihúzta a kardot, Shikamaru összeesett.
Oda akartam rohanni, de hirtelen eltűnt a támadó, megfordultam.
Szemeim könny függöny takarta el csak annyit láttam csak, hogy Kurostuchi a földön van, és közte és a támadó között Kankuro áll.
Kankurot és a támadót pedig egy hosszú penge kötötte össze.
Kellett egypár másodperc, hogy rájöjjek mit is látok, azonban akkor nem gondolkodtam rajta, hogy mit tegyek. Rohantam.
Kankuro hátra esett, a lány kapta el, de nem volt ereje megtartani, mind ketten a földre estek.
Az a szörnyeteg felemelte a kardot, és csapott.
- Kamikaze! - kiáltottam, éreztem, hogy kezemnek csapódik a kard, de nem sebzett meg nagyon, a bőröm fölött áramló szél megállította.
Hátra néztem, Kurostuchi a földön ült ölében az öcsémmel.
- Temari! - kiáltotta kétségbeesetten.
- Nem lesz semmi baj! - mondtam, mosolyt erőltetve arcomra. Shikamaru... Kankuro, kérlek ne...
- Ne haljatok meg! - kiáltottam hangosan az utolsó szavakat, majd mind két kezemet előre lendítettem.
Éreztem a levegő áramlását, a támadásom célba ért ugyan, de ez kevés volt a legyőzéséhez, alig sebeztem meg.
- Csatlakozz Sabakuu no Temari. - szólalt meg.
- Soha! - kiáltottam, és újra támadtam, ezt már megérezte, a vére vékony csíkban csordult ki oldalán.
- Újra dicső lesz Suna gakurei. - folytatta és közben csapott, nem tudtam teljesen kivédeni, a karom megsérült.
- Soha! - kiabáltam. Shikadai, Simari.. Hamarosan haza megyünk.
- Gyere velem. - mondta újra és újra. A következő ütését már nem tudtam kivédeni a földre rogytam.
- Gyere velem, ez a sorsod.. - mondta nyugodtan.
Lehajtottam a fejem. Gaara... Kankuro, Baki-san.. Apa, anya.. Valaki.
- Nem.. - suttogtam.
- De, Sabakuu no Temari, állj fel. - mondta parancsolóan.
- Nem. - mondtam mostmár hangosabban.
- Nem tehetsz mást. - mondta. - Talán ők túlélhetik, ha most velem jössz.
Összeszorítottam a kezem, ha elmegyek, lehet, hogy én magam írom alá Suna halálos ítéletet, de ha maradok akkor is mind meghalnak.
- Te.. Temari - hallottam meg hirtelen egy halk hangot.
- Shika?! - kérdeztem döbbenten, magához tért.
- Ne merj lelépni drágám, a gyerekeknek nagyon hiányoznál.. - mondta halkan.
- Csend! - kiabálta a köpenyes, és egy kunait dobott Shikamaru felé, eltalálta.
- Shikamaru! - kiáltottam, de nem bírtam megmozdulni.
- És Kankuronak, Matsurinak, és Bakinak... - újjabb kunai, Shikamaru felszisszent.
- És Gaarának, meg.. In.. Inonak is. - a következő kunai szakította félbe.
- Tema.. Tudod, nekem is.. Mind.. Mindennél jobban szeretlek, kérlek! Tem.. - nem tudta befejezni, elvesztette az eszméletét.
- Shikamaru.. - suttogtam magam elé.
- Most gyere.
- Fogd be! - kiáltottam, majd lassan felálltam, testemet újra körülvette a szél.
Hajamba tépett, ruhámat szaggatta.
- Fogd be, és tűnj a pokolba! - kiabáltam, és minden erőmmel előre lendítettem karjaim.
Nem láttam semmit, csak annyi tudatosult bennem, hogy minden csakrámat elhasználtam, körülvett a sötétség.

Ennyi lett volna ez a rész, hamarosan jön a folytatás ^^
<3
Remélem tetszett, érdekel a véleményetek ^^
Mégegyszer bocsánat!

Híja
T.Csenge