When you go (Camren) / Befejezett /

TIZENNÉGY!

"Annyira..." sóhajtottam.

"Annyira mi?" nézett rám aggodalmasan Dinah, mire a padra fektettem a fejem.

"Miért nem várod meg, hogy befejezzem a mondatom?" suttogtam.

Dinah mormogott valamit alig hallhatóan, mire megint sóhajtottam.

"Annyira.. hiányzik Lauren.." mondtam és felvettem a fejem.

"Ah, Camila! Attól, hogy nem vagytok már egy iskolában, attól még nem dől össze a világ." mosolygott együttérzően Ally, és a hátamat simogatta biztatás képpen.

"Csajok, tudom." nyújtottam el az ó-kat a szóban.

"Csak már eltelt ez a félév és még mindig kellemetlen."

"Ma úgyis találkoztok suli után, nem?" kérdezte Normani.

"De." válaszoltam és tekintetemet a padra vezettem. "Csak.. amióta ott van, olyan fura. Azt mondta, hogy suli közben nem sms-ezhetünk meg semmi, mert nem akar büntetést. Már nem azért, de Laurent ez eddig hidegen hagyta.

Mintha eltávolodtunk volna, vagy nem tudom.. Mindegy, majd suli után beszélek vele."

"Máshogy nem lesz jobb, attól meg pláne nem, ha ülsz azon a jó kubai seggeden és siránkozol." mondta Dinah nagy komolysággal.

"Kösz."

"Na! Jó, oké, bocsi, de úgyis igazam van." nézett rám egy magabiztos mosollyal.

"Tényleg igaza van." értett egyet Ally is.

"Uhu." motyogta Normani, miközben a telefonját nyomkodta.

"Ahj, " sóhajtottam "persze, hogy igazad van.

Ideje lenne összeszednem magam." egyenesedtem fel.

~~~~~~~~~~~~

Sietősen lépkedtem Lauren iskolája fele, remélve, hogy még időben elkapom és nem indult még haza.

Egész nap egy csomót gondolkoztam: a kapcsolatunkon, hogy mennyire boldog voltam, mikor barátok lettünk, aztán, hogy mennyire boldog lettem, hogy miatta új barátaim lettek, hogy megvédett és nem voltam az az ügyetlen lány többé, akinek nem voltak barátai. Mellette magabiztosabb lettem és sokkal jobb volt a közérzetem. Nyíltabb lettem ugyan, de attól az idiótaság nem hagyott el.

Soha nem fogom tudni visszaadni ezt a fajta segítséget neki, ezért reméltem mindig is, hogy a szeretetem elég lesz cserébe.

Mindig féltem, szorongtam, mikor veszekedtünk, vagy mikor valami hülyeség közénk állt.

Féltem, hogy elveszíthetem, és féltem attól, hogy újra át fogom élni azt a szörnyű estét, mikor szerelmet vallott és otthagyott. Akkor éreztem legelőször, hogy milyen elveszíteni valakit a saját hibád miatt. Többé nem akartam azt érezni, ezért akartam vele beszélni.

Ahogy az iskolája elé értem, lelassítottam. Szerencsém volt, mert pont akkor jöttek ki a diákok.

Hirtelen megpillantottam Laurent és széles mosoly ült az arcomra, de ő nem vett észre.

Ahogy egyre közeledett odakiáltottam.

"Helló Jauregui!" futottam oda hozzá mosolyogva, majd szájon akartam puszilni, mire ellökött.

Felvontam a szemöldököm és hátraléptem. "Ez most mire volt jó?" kérdeztem, picit sértetten.

"Szia Camz." mosolygott halványan. "Sajnálom, nagyon fájt?"