Visszatérés

17

Hallgasd közben a zenét!!

Tegnap korán lefeküdtem. Úgyhogy „korán" keltem 8-kor. Felöltöztem és lementem reggelizni, ami a kedvenc gabonapelyhemből állt.

- Léna! Ha befejezted Susan beszélni akar veled a nappaliban vár! – kiálltja a bátyám.

- Oké!

Ethannal nem beszéltem tegnap, de mind a ketten tudjuk, hogy én egy napnál tovább úgyse tudnék rá haragudni, és ezt ki is használja. Gyorsan belapátoltam az utolsó pár falatot és már mentem is a nappaliba. Susan a kanapén ült és mosolygott, mint mindig. Leültem mellé és kérdőn néztem rá.

- Gondoltam jogod van tudni, hogy mi fog történni. - lassan eltűnt az arcáról a mosoly. Ez biztosan nem jelent jót. Ő mindig mosolyog. Kezdek kétségbeesni.

- Kezdem az elején. Még mielőtt eljöttél volna kiderült, hogy leukémiás vagyok.

Istenem! Nm ő nem lehet. Ez... Ez nem lehet.

-H... Hányadik stádium – dadogtam.

- Blasztos. Azaz a végső előtt vagyok kicsivel. – mondta.

- Mennyi... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert elcsuklott a hangom és eleredtek a könnyeim.

- Talán 2 és fél hónap. Ne sírj! – ölelt át.

Hogy lehet, ő ennyire erős én itt bőgök, amikor nem is én vagyok beteg és engem még kell vigasztalni. Lassan alább hagyott a sírásom és Susan elengedett.

- Holnap kezdem el a kezelést. Az orvosok azt mondták, hogy ez talán segíthet. – mondta.

Tudom, hogy ha nem reagál a kezelésre meghal és lehet, hogy még előbb, mint 3 hónap. Látom rajta, hogy már ő is küszködik a sírással. Megpróbálok erős maradni, mert ha én elsírom magam ő se foglya tudni tovább tartani magát.

- Elkísérhetlek? – kérdeztem. Hátha legalább ennyivel segíthetek.

- Nem. Nem szeretném, ha úgy látnál. Azt szeretném, ha nem sírnál miattam és mindig boldog lennél itt. Járj ugyan úgy el a barátaiddal, mint eddig! – mondta.

- Hányra mész? – kérdeztem.

- 10-re. – mondta.

- Mit szeretnél enni ha, hazaérsz? – kérdeztem.

- Tengergyümölcse pizzát, ha nem fáradtság. – mondja mosolyogva.

Hogy tud még ilyenkor is mosolyogni. Kipréselek magamból egy gyatra mosolyt.

- Akkor megyek és megveszem a hozzávalókat. – mondtam majd könnyeimmel küszködve felszaladtam a szobámba.

Felvettem a bokarögzítőmet. Rá egy cipőt, egy farmer sortot és egy trikót vettem fel. Előkerestem a telefonom és a pénztárcámat meg egy vászon táskát és elindultam a boltba. Út közben megrohamoztak a rossz gondolatok. Mi lesz ha Susan meghal? Ő volt az, aki teljesen megértett és nem csak bólogatott nem sajnált le. És egyre csak jöttek az ilyen és ennél rosszabb gondolatok.

Mire észbe kaptam már megállás nélkül folytak a könnyeim. A könnyfátylon keresztül megláttam egy ismerős alakot. Asht. Amint meglátott elkezdett felém futni.

- Léna mi a baj? Ki bántott? – kérdezgetett.

De én nem válaszoltam csak megöleltem és sírtam. Ő próbált megnyugtatni, de abban a pillanatban semmire sem tudtam gondolni csak arra, hogy Susan lehet, meghal. LÉNA NEM! NEM FOG MEGHALNI! TÚL FOGJA ÉLNI! Ő A LEGERŐSEBB NŐ, AKIVEL VALAHA TALÁLKOZTÁL! LE FOGJA GYŐZNI A RÁKOT! – ordította egy hang a fejemben. Igaza van!

- Léna! – rázogatott Ash.

- Jól vagyok. – mondtam egyszerűen.

- Dehogy, egy cseppet sem vagy jól! Mike volt az. Megbántott téged. Megölöm! – mondta és egyre dühösebb lett.

- Nem, nem erről van szó. – próbáltam csitítani.

- Hanem? – kérdezte.

- Susan rá...rákos – Mondtam és újra könnyezni kezdtem.

- Hé, semmi baj nem lesz. Meg fog gyógyulni. – ölelt át újra. – Elég jól ismerem Susant ahhoz, hogy tudjam, nem szeretné, ha miatta sírnál, és fogadjunk mondta, hogy mosolyogj. – mondta.

A szavaitól lassan megnyugodtam.

- Igen mondta. – böktem ki.

- Bocsi a pólódért – mondtam és rámosolyogtam a hatalmas foltra a vállánál.

- Ezt már szeretem Hugi! – mondta és egy 1000 wattos mosolyt villantott rám. Amitől egyből nevetnem kellet.

- Hugi? Már két bátyám is van? – vontam fel játékosan a szemöldököm.

- Hát úgy látszik.

- Elkísérsz a boltba? – mutattam a szatyorra.

- Persze.

Úgy 20 perc alatt végeztünk a vásárlással.

- Akkor, szia! És légyszi ne mond el senkinek, hogy kiborultam meg Susant se. – kértem.

- Ez alap. – kacsintott rám.

- Köszi – mondtam majd elindultam haza.

Otthon a kajákat be akartam pakolni a szekrényekbe, de nem volt hely, mert mind tele volt babkonzervvel. Susan minek vesz ennyit? Vagy ezeket csak úgy hozzák az ufók és tele tömik a szekrényeket.

Végül a cuccokat ott hagytam az asztalon és felmentem a szobámba. Felvettem a fekete bikinim és megkértem Ethant, hogy jöjjön le velem úszni. A nap hátra levő részét a vízben töltöttük. 

Ha tetszett jelezd egy vote-al! ;)