A proud member of Scott's Pack

Chapter 9

Sziasztok!   

Tudom ezer éve volt már rész, ami részben az ihlet hiányomnak köszönhető részben pedig a napok összefolyásának XD Volt mikor azt éreztem, hogy nem kéne folytatnom, mert nincs nagyon érdeklődés a story iránt, de nem áll szándékomban félbe hagyni, mert vagytok egy páran akik olvassátok és még talán szeretitek is főleg így a vége felé. Úgyhogy itt a kövi rész, ami kicsit másra sikeredett mint a többi szóval remélem tetszeni fog nektek:)

Elég ijesztő volt nézni, ahogy állnak egymással szemben, de egyikőjük se szól a másikhoz. Ha nézéssel lehetne ölni, egyikőjük már rég halott lenne. Éreztem a feszültséget a levegőben és szó szerint fulladoztam. Én csak csendben álltam Mark mögött. Testünk szinte összeért, így éreztem a belőle áradó védelmet. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban képes lenne Klausnak esni mérgében.

Ezt a kínos jelenetet Elijah törte meg. Imádkoztam, hogy valaki csináljon már valamit velük és tegyük azt, amiért eljöttem ideáig.

-Ha megbocsátanátok, én folytatnám a beszélgetést Aliccel, tehát vagy bejöttök, vagy én magam öllek meg titeket.- mondta halál nyugodtan, sőt mintha még mosolygott is volna.

-Ugyan már bátyám, mi csak üdvözöltük egymást! Hisz olyan régen nem láttam már ennek a szerencsétlennek a fejét. Szinte már hiányzott!- húzta gúnyos mosolyra Klaus a száját.

-Tényleg rég volt, de nekem kevésbé hiányzott a te fejed! Szóval mi most haza mennénk Aliccel...-kezdett menekülni Mark, de én megálljt intettem neki.

-Egy pillanat és mi is megyünk- szóltam Elijah felé, aki egy bólintással besétált a régi templomba.

Mark kikerekedett szemekkel bámult rám, hogy mégis mit művelek. Miért akarok itt maradni és miért nem megyünk haza, de akkor ő még nem is sejtette, hogy mit tartalmaz a jóslat.

-Most nem mehetek vissza Beacon Hillsbe. Fogalmam sincs, hogy oldhatnám meg egyedül ezt az egészet semmi segítség nélkül. Klausék végül segítenek és nem szeretném ezt a lehetőséget csak így eldobni. Kérlek értsd meg, hogy ez mindannyiunk érdekében fontos!-kezdtem győzködni Markot -Ha te menni akarsz megértem, de én nem megyek veled.

Amint ezt kimondtam, hátat fordítottam neki és elkezdtem a kolostor felé sétálni. Egy röpke pillanatig bűntudatot éreztem, amiért így beszéltem vele, de csak megérti. Megráztam a fejem, hogy gondolataim békén hagyjanak azonban egy kéz ragadta meg csuklómat én pedig hirtelen a kéz irányába fordultam.

Mark szemszöge

Nem tudtam mihez kezdjek. Nem engedhetem el így és egyedül sem akarom hagyni ezekkel. Amit mondott teljesen jogos volt, én meg mint egy utolsó barom haza akartam menni. Bele se gondoltam, hogy neki ez mennyire lehet nehéz. Rábíztak egy dolgot, amit neki kell majd megoldania hiába is kap segítséget másoktól. Nem álltam mellette, de még változtathatok ezen. Sosem késő mindent elmondani. Nem haboztam gyorsan megfogtam csuklóját ezzel jelezve, hogy maradjon, ami lássuk be elég elcsépelt.

-Sajnálom, hogy magadra hagytalak és nem voltam melletted mikor megígértem. Ne haragudj, hogy önfejű voltam és nem éreztem át a te helyzeted csak egyszerűen nem akarlak elveszíteni. Pedig pontosan tudom, hogy ez lesz a vége.

Az utolsó szavakat szinte már suttogva mondtam, annyira féltem kimondani az érzéseimet előtte. Ő csak a földet szemlélte, de még mindig nem mozdult mellőlem.

-Nem megyek haza. Nélküled biztos nem. Soha többet nem mozdulok el mellőled Alice. Melletted leszek, történjen bármi... én itt leszek.- vettem egy mély levegőt, mivel hatalmas kő esett le a szívemről, ahogy kitálaltam neki.

Ő továbbra se nézett rám mivel látszott rajta, hogy zavarban van, de mégis láttam, hogy mosolyog. Óvatosan megsimogattam arcát, amitől váratlanul felnézett rám és összetalálkozott tekintetünk. Imádom, mikor a napsütéstől ragyog a szeme. Hiába vagyunk vámpírok, azért vannak olyan dolgok, amiktől mi is élőnek érezhetjük magunkat akár csak egy percre is. Belőlem Alice váltja ki ezt az érzést és semennyi vérért nem cserélnék senkivel se érte. Egy hirtelen mozdulattal közelebb húztam magamhoz, de még mindig a szemembe nézett, amitől bátrabbnak éreztem magam.

-Már biztos várnak ránk bent. Szerintem...- kezdett el dadogni.

Látszott rajta, hogy nem tudja mit kéne csinálnia ezért gondolta visszatér a valóvilágba csak hát mit tegyek ha én még nem akarom elengedni ezt a pillanatot? Kihasználtam figyelmetlenségét, így kaptam az alkalmon és számat szájára tapasztottam, mint a vadállat úgy vetődtem ajkaira. Meglepettségében egy lépést hátrált, de nem vált el tőlem. Melegséget árasztott csókja, ami engem még inkább arra késztetett, hogy eszem ágába se engedjem el. Szorosan magamhoz öleltem, ő pedig nyakam köré fonta kezeit. Tökéletes volt minden...

-Tubicáim én is beszállhatok?!- ordított le az ablakból Klaus, mire mi eltávolodtunk egymástól és mint két idióta csak vigyorogtunk.

-Már megyünk is- kezdett el futni Alice.

Elröhögtem magam viselkedésén és utána indultam.

Alice szemszöge

Jézusom! Mi a franc volt ez az előbb? Én most komolyan visszacsókoltam Mark csókját? Na jó, valaki adjon egy üveg piát! Ezt nem fogom túlélni józanul. És várjunk csak, Klaus mi az Istent mondtál? Melyikőtöket nyírjam ki először?

Minél gyorsabban véget akartam vetni ennek a tárgyalásnak, hogy aztán kiüthessem magam egy üveg vodkával. Kettesével vettem a lépcsőfokokat, hogy hamar felérjek a páholyba. De amilyen ügyetlen vagyok persze, hogy rosszul léptem és kibicsaklott a bokám. Egy halk fuvallatot éreztem magam alatt majd megláttam Mark fejét.

-Ne mosolyogj már úgy, mint akinek az arcára fagyott a vigyor!- löktem el magamtól nevetve.

-Szívesen, hogy megmentettelek- mondta nyafogva, én meg azt sem tudtam mit csinálok, megcsókoltam.

Belemosolyogtam csókunkba, tönkre téve a romantikus jelenetet.

-Tudod, nagyon fáj a lábam, te pedig azon állsz-csuklott el a hangom.

Ennyit kellett mondanom, ölébe kapott és felvitt az emeletre nem törődve a ránk szegeződő szempárokkal. Klaus a halántékát dörzsölve várt minket.

-Elkezdhetjük?-szegezte felém kérdését, majd határozottan bólintottam egyet.

Újra elmondtam a jóslatot, mivel Mark még nem hallotta a tartalmát. Tanácstalanul álltunk, de egyikőnk se tudta mi köt össze engem a jóslattal. Annyi biztos volt, hogy a vérhold itt van a nyakunkon. Kevesebb, mint egy hét van hátra, akár csak a szülinapomig.

-Öhm nekem van egy tippem miért is kötődik hozzám ez az egész -kezdtem hangosan gondolkodni, majd mind felém néztek.-az nap lesz a szülinapom is.