Lilith ☠

1.rész

A nevem Stella. 19 éves vagyok. Közelse vagyok átlagos lány. Sokan rettegnek tőlem,kerülnek,de akad olyan is aki úgy gondolja,hogy démon szállta meg a testemet. Nemtudom mire alapoznak,de mindenkinek szive joga mit hisz. Viszont van egy plusz dolog bennem. Egy olyan dolog,amelyre nem sok ember képes:látom a szellemeket és a démonokat születésem óta. Kislány koromban mindig szorongtam emiatt és rettegtem tőlük. Idővel sikerült hozzászoknom. 15 éves koromig békességben éltem a családommal. Azután valami gyökeresen megváltozott. Az éjszakáim olyanok voltak akárcsak a rémálmok. Alig bírtam aludni. Folyton magamon éreztem a tekinteteket,szünet nélküli halk duruzsolást hallottam és gyengéd érintéseket,melyek libabőrössé tették egész testemet. Egy ideig tűrtem. Aztán úgy gondoltam,jobb lesz,ha segítséget kérek valakitől.. Ez a valaki pedig anyukám volt. Minden paranormál(is) 'élményemet' megosztottam vele. Hiábavaló volt. Őrültnek nézett és elvitt egy elmegyógyintézetbe. Kitaszítottnak és értéktelennek éreztem magam. Az ottani 'betegekkel' és ápolókkal szemben barátságtalan voltam. Senkivel se beszéltem. Gusztustalannak találtam,azt ahogy a 'betegekkel' bántak. A folytonos ócsárlás,a bántalmazások,az embertelen viselkedés és a tömérdeknyi gyógyszer tette az i-re a pontot. Egy hónapot töltöttem abban az intézményben,azután megszöktem. Az elmegyógyintézet igazgatója értesítette a családomat az eltünésemről,ők pedig (a családom) értesítették a rendőrséget. Egy egész hónapig az utcán kóboroltam,koldus életmódot folytattam,míg rám nem találtak. Azonnal hazavittek. Apám elég durván kibukott rám. Jól megvert,majd a kipakolt szobámba zárt,melyben márcsak egy matrac volt a sarokban és egy ablak. A saját szobám szószerinti börtöncella lett. Ott töltöttem mindennapjaimat,mert apám úgy gondolta,hogy veszélyt jelentek másokra. A vécéhez is külön 'járatot' csinált nekem,hogy véletlenül se fussak velük össze. Teljesen eltaszított magától. Távolságtartóvá vált. Magányos voltam. Egésszen addig míg apám rejtélyes módon meg nem halt. Makk egészséges fickó volt. Nem ivott,nem cigizett és nem drogzott. Nem volt semmi előjele annak,hogy meg fog halni. Egyszerűen nem kelt fel reggel. A teste ki volt hűlve. 19. szülinapom reggelén történt ez. Beleégett az elmémbe anyám vérfagyasztó sikolya. Emlékszem,hogy anyám kinyitotta az ajtómat,mely elött türelmetlenül álltam,majd a kezemnél fogva magához rántott és kebleihez szorított. Emlékszem azokra a mély levegővételekre,melyek tüdejéből fürgén áramlottak ki. Emlékszem a remegő állkapcsára és a kék szemeire,melyek csillogtak a könnyektől és a sápadt arcára,melyen végigfolytak a kín és fájdalom könnycseppjei. Borzalmas volt így látni. Gyorsan hívta a mentőket,akik elég hamar kiértek. Megvizsgálták a testet,de semmit nem találtak. Anyám teljesen összeomlott. Elvitték a holttestet. Anyám bezárkózott. Sötét szobájából napokig nem jött ki. Nem evett és nem ivott. Szobájából csak hangos,rekedtes köhécselésének vérfagyasztó hangja szűrődött ki. Többször megpróbáltam bejutni hozzá,de egyszer se sikerült. A napok jó lassan teltek,de így legalább volt időm visszapakolni a szobámba a bútoraimat. Az éjszakáim kifejezettem nyugalmasak voltak.
Egésszen tegnap estig. Egyszerűen hátborzongató volt megélni. Későre járt. Úgy 00:30 lehetett. A kedvenc könyvemet olvastam,amit idén csak 5x olvastam ki,de egyszerűen nem tudom megunni. Szemeim már olyannyira megterheltek voltak,hogy akaratlanul is összecsukódtak. Falnak dölve,az ágyamon ülve,könyvvel a kezemben szundítottam el. A lámpám még bocsájtotta ki magából a fényt. A könyv,melyet még fogtam,kifordult gyengén tartó kezeimből és fedetlen lábaimra esett,melyre ijedten felriadtam. Körülnéztem szobámban,majd a könyvet az ágyam mellé helyeztem. A hőmérséklet hirtelen zuhanni kezdett. Rekord idő alatt lehült a szoba. Körülbelül 5 C° lehetett. A lámpám fénye érdekes zizegéssel karöltve pislákolni kezdett,majd teljes sötétség borult a szobára. A szekrényem polcán levő poros rádió magától elindult és egy hátborzongató dallamot játszott le,mely teljesen megrémített. Még ijesztőbbé tette a helyzetet,hogy a rádió nem volt konnektorhoz csatlakoztatva.
-Én voltam....-szólt egy hang az ablak irányából. Ezt ismételgette.
Nem mertem odanézni. Gyorsan fekvőhelyzetbe vágódtam,a fal irányába fordultam és gyapjútakarómat magamra rántottam,mely így már egész testemet fedte. Kezeimet szorosan a fülemre tapasztottam,s szemeimet a rémület hatására összeszorítottam.
Teljesen hiábavaló volt befogni a fülemet. Ugyanúgy hallottam a kísérteties dallamot és a lány lágy hangját,mely egyre hangosabb és közelibb volt. Mintha a hangok a fejemben szóltak volna. Egyszercsak elhallgatott minden. Csönd uralta a szobát. Vártam pár percet. Pár percet,mely alatt egekbe szökött pulzusom lelassul,testem leáll a remegéssel és levegővételem ujra a megszokottá válik. Miután úgy éreztem,hogy elmúlt a veszély,megfordultam. Koromfekete hajával,hófehér szemeivel és összevarrt szájával találtam magam szembe,melyet az arcomon levő félelem láttán,ijesztő vigyorra húzott. Ajkain levő varrat felszakadt és orcáján kisebb-nagyobb fekete repedések jelentek meg. Arca teljesen eltorzult. Az ágyam mellett ült és engem figyelt.
Farkas szemet néztünk.
-Én voltam....-indult mozgásnak szája.
Értetlenül és dermedten néztem,de nem mertem megszólalni.
Kezét komótosan felemelte,majd közelített vele arcom felé. Reflexszerűen hátrébbhúzódtam,mire arckifejezése megváltozott. Szomorúság ült arcára,majd eltünt a lány.
E pillanat után hihetetlen gyorsasággal felültem és vizsgáltam szemeimmel a szobám különböző pontjait. Nem tudtam hol fog legközelebb felbukkanni.
'Vártam' a szívrohamszerű érzést,melyet megjelenésével okozott..de nem jött vissza. Percekig ültem és néztem magam elé. Nem tudtam eldönteni,hogy álom volt-e vagy valóság. Visszadöltem az ágyamra.
Sokkos állapotban feküdtem,s eközben meredten bámultam a sötétségbe. Az egyetlen fényforrás,az égen tündöklő Hold volt,mely oly közelinek tűnt,mégis több 100 000 kilóméterre volt.
Úgy éreztem,hatalmas súly van szemeimen,ezért elég gyorsan sikerült elaludnom.
....
....
Látomásszerű képek villantak be. A lányt láttam,aki anyámék hálószobájában állt,a francia ágy elött. Apám érdekes módon még élt. Békésen aludt,s karjai közt anyámat szorongatta. A lány csak állt és bambán bámulta az alvó párt,majd fejét felém fordította és fehér szemeit rám szegezte.
....
Ujjak puha tapintását éreztem nyakamon,melyek gyengén szorítani kezdtek légcsövemet.
....
....
Őrülten kapkodni kezdtem a levegőbe,majd felriadtam.
-Csak álom..Csak álom..-egyre csak ismételtem halkan.
Lassan felültem,s megdörzsöltem fáradt szemeimet. Felálltam,majd az ablakhoz sétáltam,s kinéztem rajta. A nap fénye vakítóak tündökölt az égen,az elöttünk levő kivirágzott parkban vígan játszottak a gyerekek és a parkban bolond módon futkosó kutyák hangos ugatása zavarta meg a természet nyugalmát. Minden olyan békés és nyugodt volt. Leültem az ablak melletti puffra,s néztem az égen suhanó bárányfelhőket. Nagyon úgysem volt jobb dolgom,hisz nem járok iskolába. /Apám kivett onnan,elszakított a barátaimtól,mert úgy gondolta,hogy őrült vagyok és veszélyt jelentek a körülöttem levőkre. Minden napomat itthon töltöm azóta,amióta hazahoztak a rendőrök./
Mivel nagyon kimerült voltam,úgy gondoltam letusolok,hátha felfrissülök. A fürdőbe ballagtam,az ajtót becsuktam magam után,majd levetkőztem. Megengedtem a csapot,a zuhanyrózsaból pedig nagy mennyiségű forróvíz csapódott hűvös testemre.
A meleg víz által pára keletkezett a fürdőszobában,mely elhomályosította látásom. Kicsit engedtem magamra a vizet,aztán kiszálltam a kádból. A nagy,sima tükörfelületet ellepte a pára. Jókedvűen hozzáláttam a letörléséhez,de lélegzetem elállt és teljesen megdermedtem......