Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
- Jacob?
- Szia. - szinte meg sem ismerem.
Magasabbnak, izmosabbnak, és jóval idősebbnek néz ki, mint amikor utoljára láttam. Akit akkor ismertem egy fiú volt, és most egy férfi áll előttem. Legalábbis ami a külsőt illeti.
Az egész ember tiszta önbizalom, és arrogancia. A haja rövidebbre van nyírva, a fülbevaló eltűnt a füléből, és a ruhái is más stílusúak. A sportos vonal elhalványodott, és átvette az elegancia a helyét. Ha nem ismerném, akkor is tudnám, hogy jogot tanul.
A szívem kétszer annyit ver, ugyanannyi idő alatt, a kezeim remegni kezdenek. Vagy a szatyor súlyától, amit tartok, vagy valami teljesen mástól. Az árulás érzése, amit hónapokkal ezelőtt hátrahagytam, elzártam az agyam egy sötét szegletébe, most minden erejével végigsöpör rajtam. Elsodorja azt a kevéske szeretetteljes gondolatot, amit az előttem álló emberhez kötöttem.
Nem tudok megszólalni. Nem tudom mit is mondhatnék neki, ennyi idő után. Azt sem értem, ő mit akarna mondani nekem ezután.
- Mit keresel itt? - bunkó hangsúlyt ütök meg, és kicsit sem bánom meg. Az arc, amit vág, mindent megért. Megbántottan fürkészi az arcom.
- Anyukád mondta, hogy itt talállak majd.
- Persze, hogy tőle tudod. - ANYA! Urghhh.
Elviharzok mellette, belemászva az aurájába, miközben a bejárati ajtót próbálom kinyitni. Először csak be akarok rontani, aztán rájövök, hogy zárva van. Erőszakkal préselem a kulcslyukba a kulcsot, ami nem jó a zárba. A második sem jó.
Érzem a szemeit magamon. Azokat a gyönyörű szemeket, amikbe olyan könnyű volt beleszeretni, és isteníteni. Mindig is olyan volt, amire éppen szükségem volt. Egy hideg estén egy meleg kabát, egy forró nyári napon egy jégkockával teli hideg ital. Most pedig csak egy kínos emlék. Róla, a legjobb barátomról, és legfőképp magamról. Magamról, mert én voltam a legnagyobb hülye az egész történetben.
A harmadik kulcs végre megmozdul a zárban, és bejutok a lakásba.
- Figyelj Jacob, nem igazán van most erre időm, szóval... - mondom, de ahogy megfordulok, hogy a szemébe nézzek, már bent is van. Könnyedén illan el mellettem, és megáll a konyhával összenyitott nappali közepén. Nem csukom be az ajtót, had lássa, merre van a kijárat.
- Csak látni szerettelek volna. - halkan beszél, mélyebben, mint megszoktam. Kellemesen rezegnek a hangok, amik elhagyják a száját, behatolva a szívem legtitkosabb részeibe is.
- Most látsz. És most ha megbocsájtasz, dolgom van. - idegesen dobom le a zacskót a konyhapultra, amitől valami reccsen benne egyet. Csak ne a mogyoróvaj, csak azt ne.
