Váratlan találkozások |✔|

2.fejezet

Szeptember 1.

Mindössze négy óránk volt, az is mind osztályfőnöki. Justinnal jól elvoltunk az órákon, ő a padtársam. Annyit hülyéskedtünk, hogy majdnem megfulladtam a sok visszatartott nevetéstől. A nap közben tartott évnyitó ebben az iskolában majdhogynem unalmasabb volt, mint az előző suliban.
Zaynnel az utolsó óra után együtt mentünk ki a teremből, de én ebéd előtt még meglátogattam a mosdót.

Egyik lánnyal sem kerültem közelebbi kapcsolatba, de azért Zayntől, Justintól megtudtam egyet s mást, meg Luke is mesélt már régebben egy-két dolgot az osztálytól. Például Justin barátnője, a kis szőke csaj az utolsó padból, eredetileg a barátja mellett ült, de elültették az órai, nem oda illő magatartásuk miatt. Hogy az „órai, nem oda illő magatartás” mit takar, inkább nem kérdeztem meg... A két Jenner lány nem egy ikerpár, hanem az egyik megbukott, így most egy osztályba járnak, a fialatabb (talán Kylie) Zayn exe. A féltestvérük tizenkettedikes valami Kim, asszem róla beszélt Harry az első óra előtt miszerint megrövidült a szoknyája. Az első sorban ülő Gigi nevű lány képviseli az osztály stréber részét. Az egyetlen vöröshajú lány az osztályból (Bella, ha jól emlékszem) biszexuális.

A mosdóból kifordulva egyből a földszinti ebédlő felé vettem az irányt. Tudtam, hol találom meg, mert reggel láttam a bejáratot, mikor a büfénél álltunk sorba Zaynnel. Ahogy beléptem, egyből kiszúrtam a sok diák között Justinék asztala. A hatfős asztal körül jelenleg még csak öten ültek. Beálltam a sorba az ebédemért, amit viszonylag hamar meg is kaptam. Egy tálcával a kezemben körbenéztem az ebédlőn, és úgy döntöttem, a sarokban magányosan elhelyezett asztalnál fogalok helyet, nem akartam megzavarni az összeszokott asztaltársaságok ebédjét. Elszántan indultam el a helyiség sarka felé, de mikor Zaynék asztalához értem Justin megállított.
-Nem ülsz ide, padtárs? -kérdezte.
A szemem sarkából láttam, ahogy Ariana, Justin barátnője először nagy szemeket mereszt, majd sértődött arcot vág, aztán csak dühösen néz. Nem tudtam, milyen összeesküvéselméleteket szövögetett éppen a fejében, de sejtettem, hogy én csak rosszul jöhetek ki belőlük, szóval végük inkább megráztam a fejem.
-Nem akarok zavarni -feleltem.
-De nem zavarsz -bizonygatta Zayn, és még az egyetlen üres széket is kihúzta nekem, ami közte és Justin között árválkodott.
-Hát oké -vontam végül vállat, és leültem az asztalhoz.
A többiek egyfolytában beszéltek. Csak úgy röpködtek a történetek, pletykák, nyaralásos sztorik, de én gyakorlatilag egyikhez sem tudtam hozzászólni, így aztán egy idő után már nem is figyeltem rájuk. A velem szemben ülő Selena gyümölcslevére meredve automatikusan emeltem a számhoz előbb a kanalat, aztán a villát. Zayn is észrevehette, hogy elbambultam, mert egyszer csak az államhoz nyúlt, és maga felé fordította az arcom. Belenéztem sötét szemeibe, az arcom nagyon közel került az ő arcához.
-Baj van? -kérdezte halkan.
Már éppen nemleges választ készültem adni, mikor a hátam mögül meghallottam Shawn irritáló hangját.
-Egy nap alatt rámászol az új csajra, de azért én akarok korán reggel pompomlányokat megfektetni, ugye? -kérdezte gúnyosan. Úgy látszik még nem sikerült túltennie magát a reggeli sértésen.
-Nem csak akarsz, meg is fekteted őket -vigyorodott el Zayn.
-Csak nem irigy vagy, Malik? A mai napig azon gondolkozom, hogyan sikerült Kylie-t lefektetned. Egyáltalán hajlandó volt veled ágyba menni? -tetetett csodálkozást a srác.
-Nagyon unalmas napjaid lehetnek, ha az én múltbeli kapcsolataimon gondolkozol -vetette oda neki Zayn.
-Én legalább még tudok gondolkodni, mert nem szívok napi 30 szál cigit -vonta fel a szemöldökét Shawn.
Ekkor Zayn felállt, nagyon közel hajolt Shawn-hoz, de ennek ellenére tisztán lehetett hallani, mint mondott neki.
-Mégis miért fáj neked az, hogy segítek az új lánynak? Őt nem fogod tönkretenni, világos? Megtetted már sokmindenkivel, Mendes, de vele nem fogod, vetted?
-Miért véded ennyire, Malik? -tette fel a kérdést Shawn, ami egyébként engem is nagyon érdekelt. Vártam a választ, de az nem jött, Zayn egyszerűen beleivott a gyümölcslevébe, miközben vállat vont. Ezzel sokra nem mentem.
Ebben a pillanatban Luke is befutott Harryvel az oldalán.
-Egész eddig téged kerestünk, Alli -döbbent le a szomszédom. -De ezek szerint sikerült új barátokat találnod -köszörülte meg a torkát, aztán sértődötten továbbment.
Ezt nem hiszem el. 4 órát töltöttem el ebben az osztályban, de már kétszer majdnem verekedés történt gyakorlatilag miattam, egy rám dühös barátnővel eszek egy asztalnál, úgy, hogy még egy árva szót nem szóltunk egymáshoz, és most még a legjobb barátom is berágott.
Hirtelen felindulásból felpattantam az asztaltól, a tálcámat a mosogatós-pultra helyeztem, majd kirontottam az ebédlőből. Felkaptam a táskam, majd a buszmegálló felé indultam. Eléggé siettem, nem akartam, hogy bárki utánamjöjjön. Mázlimra csak egy-két percet kellett a buszra várnom. Negyed óra elteltével már otthon ültem. Az ablakomon bámultam kifelé, miközben a kedvenc számaim szóltak a fülesemből. Már vagy két órája ültem otthon, mikor valaki kopogott. Az öcsém nyitott be a szobámba.
-Mit akarsz, Brian? -kérdeztem nagyon sóhajtva.
-Valami tag van itt, téged keres -darálta unottan. Gondolom már nagyon vágyott vissza a gépe elé, a kis gamer.
-És te lettél a komornyik? -vontam fel a szemöldököm.
-Nagyon vicces vagy -forgatta a szemét az elviselhetőbb testvérem. -Mondd már, hogy bejöhet-e az a gyerek vagy nem, mert a karakterem nem vár órákig -sürgetett.
-Hogy hívják? -kérdeztem.
-Valami S betűs, asszem. Kosarasmez volt rajta -sorolta unottan.
-Kosarasmez? -kérdeztem vissza.
-Igen, kosarasmez, Allison. Tudod, rövidnadrág, trikó számmal és névvel... -próbált ironizálni.
-És milyen színű volt a meze? -vontam fel a szemöldököm.
-Piros, piros volt -felelte idegesen. -De lassan eldönthetnéd, hogy beengedhetem-e azt a tagot, mert... -kezdett volna érvelni, de közbeszóltam.
-És nem láttad véletlenül a nevet a mezén? -érdeklődtem.
-Na jó, akkor nyisd ki neki te az ajtót -sóhajtott egy nagyot, majd a középső ujját felmutatva kiment a szobámból, de az előtérből még visszaszólt:
-Mostmár tuti meghalt a karakterem.
-Teszek rá -kiáltottam neki.
Leballagtam a lépcsőn, majdnem biztos voltam benne, hogyha kinyitom az ajtót, Shawn fog előttem állni. Lassan nyitottam ajtót. És nem csalódtam a megérzéseimben: Shawn ott állt a verandánkon.
-Szia, Allison -mosolygott.
-Mit akarsz, Shawn? -kérdeztem fáradtan.
-Beszélgetni -vágta rá.
-Apa nincs itthon -sóhajtottam, pedig tisztában voltam vele, hogy nem apához jött, hanem velem akart társalogni.
-Nem őt keresem, hozzád jöttem -momdta.
-Hát akkor sajnálom, de én nem akarok veled beszélni -csuktam rá az ajtót. Pontosabban csuktam volna, hogyha a lábával nem támasztja ki.
-Légyszi -vette könyörgőre a figurát. Olyan aranyos kiskutyaszemekkel nézett rám, hogy nem tudtam ellenállni.
-Na jó -sóhajtottam. -, gyere be!
A konyhába mentünk, de eszem ágában sem volt illedelmesen megkérdezni tőle, hogy kér-e inni. Egymással szemben ültünk az étkezőasztalnál.
-Kérnem kell egy szivességet -csapott egyből a közepébe.
-Ugye tudod, hogy nem vagyunk éppen abban a viszonyban, hogy szivességetek teljesítsek neked? -fontam össze a karom magam előtt.
-De ez nagyon fontos lenne, nem csak nekem -meresztett újra kiskutyaszemeket.
-Először hallanom kell az ajánlatot -mondtam.
-Kellene még néhány pompomlány a szurkolócsapatba. Már tavaly is hiány volt, de most, hogy az előző osztály elballagott, még kevesebben vannak a lányok -vázolta fel a helyzetet.
-Oké, akkor keressetek valakiket. Én biztos nem fogok mini ruhában ugrálni a pálya szélén, miközben azt kiabálom, hogy hajrá, farkasok! -közöltem.
-Először is medvék vagyunk, nem farkasok. Másodszor pedig nem találunk mást. A tizenegyedikből és a tizenkettedikből már mindenki bent van a csapatban, akik hajlandóak voltak jelentkezni. A kilencedikeseket sosem állítjuk be a pompomlány-csapatba.
-És a tizesikesek? Biztos van közülük néhány olyan, aki szívesen résztvesz ebben.
-Nincsenek elegen. Nagyon kevés a tizedikes lány, és abból is csak kevesen akarnak pompomlányok lenni -felelte.
-De én nem akarok pompomlány lenni -szögeztem le.
-De neked csak szurkolnod kell, Allison. Akkor ne értem csináld, ne a kosárcsapatért, ne az iskoláért, hanem vállald el Zaynért, Luke-ért, Justinért, meg mit tudom én, kikkel vagy még jóba. Ők fociznak, a focicsapatnak is szurkolnak a pompomlányok -könyörgött újra ugyanúgy, mint korábban az ajtóban.
-És most hirtelen te lettél a medvék követe, vagy mi? Miért te jöttél ide könyörögni? -kérdeztem.
-Mert én tudom, hol laksz -vont vállat.
-Luke is tudja -vágtam rá.
-De én jöttem, mint kosárlabda-csapat kapitány.
-Értem.
-Ígért meg, hogy átgondolod az ajánlatomat -kérte.
-Rendben átgondolom -bólintottam. Nyilván nem Shawn miatt egyeztem bele a dologba, hanem a többiek miatt. Bár nem igazán értem, hogy én hogyan tudnék hozzájárulni a győzelemhez azzal, hogy egy társamat feldobom a levegőbe, és ő onnan kiabálja, hogy hajrá, medvék, de ha ezzel segítek, akkor megéri átgondolni.

Kikísértem Shawn-t az ajtóig. Látszott, hogy nagyon feldobta az ígéretem, miszerint átgondolom az ajánlatát, de azért jobban örültem volna, ha nem azzal az elégedett vigyorával távozik tőlünk. Már majdnem becsuktam utána az ajtót, mikor eszembe még valami:
-Egyébként ki a pompomlányok vezetője? -szóltam utána.
-Egy végzős lány, Kimnek hívják -válaszolta.
-Ő az, akinek a szoknyája nagyon megrövidült a nyáron? -idéztem Harry reggel elhagzott szavait.
-Igen, ő -bólogatott hevesen Shawn.
-Te jó ég -motyogtam, és köszönés nélkül becsaptam az ajtót.

Visszamentem a szobámba, bedobáltam azokat a könyveket és füzeteket a táskámba, amikre másnap szükségem volt. Egyszercsak halk, de egyre erősödő zenére lettem figyelmes, amik a kintről szűrődtek be. Lassú, majd egyre gyorsabb gitárszó, ütemet adó dob, majd ismerős énekhang. Automatikus mozogni kezdtem a jólismert ütemre. Dúdolni kezdtem a dallamot, miközben lefutottam a lépcsőnkön, majd feltéptem az ajtót, és gőzerővel rohantam Luke-ék garázsa felé. A garázs ajtaja tárva nyitva állt, bent pedig Luke énekelt, és hangszeres kíséretet is kapott a barátaitól, Ashton-tól, Calum-tól és Michael-től. A kedvenc számomat játszották. Annak ellenére, hogy sosem mondták, én nagyon jól tudom, hogy ők nem igazán rajonganak ezért a műért, sőt...
Mikor beléptem a garázsba Luke mosolyogva kacsintott rám, a többiek is vigyorogva játszottak, én pedig őrült táncba kezdtem. Mikor az utolsó hang is elnémult, Luke odalépett hozzám, és izmos karjaiba zárt. Már mikor meghallottam a dalt az ablakból, akkor is tudtam, hogy ez valamiféle bocsánatkérés akar lenni azért, mert reggel otthagyott egyedül egy csomó ismeretlennel, valamint amiért délután megsértődött, holott én csak ismerkedtem, mikor ő egyedül hagyott.

-Ne haragudj! -suttogta a fülembe.
Sose tudtam rá haragudni, sose ment: se régen, se most és a jövőben sem fog menni, ahhoz túlságosan szeretem.

-Dehogy haragszom -súgtam neki vissza, és még szorosabban öleltem magamhoz.