Olivia Turner egy tehetséges sminkmester, kinek műveitől több alkalommal hangosan zengett a sajtó. Folyamatos megbízásokkal van ellátva, így munkában és feladatokban nem szenved hiányt.
Épp a nagyon ritkán előforduló szabadnapját élvezi, mikor főnök...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Olive szemszöge:
- Nem... nem lehet. -suttogja ajkaimba, még közelebb vonva magához, én pedig a hirtelen ért sokktól fel sem fogom, mit mond vagy, hogy egyáltalán mi történik éppen. Telt, puha ajkai ismét rátalálnak enyéimre, de ez most más, mint az imént. Sokkalta gyengédebb, érzékibb, finomabb -olyan, akárcsak egy búcsúcsók vagy nem is tudom, hogyan kéne ezt másképp jellemeznem. Az egész nem tart tovább néhány másodpercnél, így még csak reagálni sincs időm, de úgy tűnik, nincs is rá szükség. Miután elválik tőlem, homlokát óvatosan enyémnek dönti, s noha szemei továbbra is csukva vannak, hosszú szempillái olykor mégis meg-megrebbennek.- Nekem ott van Krystal, és... Chanyeol kedvel téged.
- Ezt most nem mondhatod komolyan! -hüledezek olyan távol húzódva tőle, amennyire csak lehet. Már amilyen messze lehet húzódni attól, akinek szó szerint az ölében foglalsz helyet. - Épp most csókoltál meg! -fakadok ki, ezt követően pedig haladéktalanul távozom a járműből. Becsapva, elárulva érzem magam. Mintha a mellkasomban egy hatalmas űr keletkezett volna, mely szép lassan felemészti az egész testemet. Háttal állok neki, ahogy szinte kirobbanok a szűk térből, így nem láthatja, hogy mellkasomra szorítva a kezemet, levegőért kapkodok, s szemeim ide-oda cikáznak, céltalanul. Mihez kezdjek most?
- Sajnálom. Esküszöm, nem akartam! -azt hiszem ő is tudatában van annak a tények, miszerint ha nem tart vissza, szavai talán nem bizonyulnak majd elégnek ahhoz, hogy maradásra bírjanak. Ezért nem is bízza a véletlenre: csuklómat kétségbeesetten megragadva állít meg.
- Ha nem akartad, akkor mégis miért csókoltál meg újra, miután kijelentetted, hogy nem lehet? -értetlen, csalódott tekintetemet ráemelvén szembesülök azzal, mennyire tanácstalan jelen pillanatban.
- Ellökhettél volna! -vágja rá indulatosan, ami az égvilágon semmin sem segít, sőt; csak felbosszant vele, és mind tudjuk, hogy az semmiképp sem jelent jót. A legjobb védekezés a támadás, igaz? Ő is épp ezt az elvet vallhatja... Talán így a legegyszerűbb másra hárítani a felelősséget. Bár el kell ismernem, alapjában véve van némi igazság abban, amit mond, de jelenleg annak is örülök, hogy a nevemmel tisztában vagyok. A fiúk kitaláltak valami eszméletlenül bugyuta ivós játékot, amiben persze majdnem kivétel nélkül, minden körben nekem kellett a legtöbbet innom. Pont nekem, aki még csak egy icipicit sem bírja az alkoholt.
- Jongin, nagyjából négyet látok belőled! -mutatok az egyikükre a már említett négy közül, mire alkaromat megfogva irányítja kezemet maga felé, hogy azért legalább azzal tisztában legyek, hogy melyikük is ő valójában.- Szerinted olyan állapotban vagyok, hogy felfogjam a dolgokat magam körül? -nekiszegezve a kérdést várok válaszára, ami csak-csak nem akar megérkezni egyhamar.
- Túl sokat ittam. Képtelen vagyok tisztán gondolkozni...
- Nem értelek téged. Miért most? Miért így? -ha most nem mondom ki, ami a szívemet nyomja, kétségtelen, hogy meg fogok őrülni.- Tudod te egyáltalán, hány hónapon keresztül vártam arra, hogy eljöjjön egy ilyen pillanat? Azt hittem, hogy te is érzed azt, ami köztünk van.
