Fanfiction-fordítás: Feltámadás - A befejezés (Resurrection - The End)

14. fejezet

Az eredeti történetet itt találjátok: https://www.fanfiction.net/s/10454119/14/Resurrection-The-End

Tobias/Négyes

Felkapok egy maréknyi ruhát, bedobom az autóba, és csak elindulok.

Fogalmam sincs, hogy hova megyek, csak azt tudom, hogy el kell menekülnöm abból a házból.

El kell menekülnöm Evelyntől.

A szívem mintha a mellkasomon kívül dobogna.

Úgy érzem, mintha nem is valódi személy lennék, és egyre nehezebben lélegzem.

Lehúzódom az út szélére, és a kormánykerékre hajtom a fejem, és próbálok normálisan lélegezni.

Utálom, hogy a szüleim még mindig ilyen hatással vannak rám.

Utálom, hogy még mindig érdekel.

Pedig tényleg bíztam Evelynben.

Emlékek tolulnak fel bennem, arról, amikor velem lakott pár hónapig, azok után, ami a Hivatalban történt. Tényleg sokáig tartott, mire megszoktam, hogy körülöttem van, de ő volt az anyám, és szükségem volt rá.

Mindig szükségem volt rá, ezért is olyan fájdalmas, amikor ilyen dolgokat csinál.

Trisnek igaza van.

Ezt csinálta egész életemben.

Idegesen felhorkanok, és ököllel a kormánykerékre ütök.

Istenem, mit csinálok?

Elindítom az autót, és újra elindulok, mert nem tudom, hogy mi mást csináljak.

Mielőtt rájönnék, Caleb utcájában vagyok.

Leparkolok, és bámulom az épületet.

Tudom, hogy Tris ott van, és tudom, hogy az lenne a legegyszerűbb, ha kiszállnék az autóból, bemennék, és megmondanám neki, hogy sajnálom, és igaza van, de képtelen vagyok.

Mondtam neki néhány nagyon szörnyű dolgot, és nem tudom, hogyan vonhatnám vissza.

Nem tudom, hogyan nyerhetném vissza a bizalmát.

De Istenem, szükségem van rá.

Néhány pillanatig keményen szorítom a kormányt, aztán újra elindulok. A Carával közös régi lakásunk közelében találom magam, és az emlékezés keményen mellbe vág.

Az emlékek úgy folynak át rajtam, mint a hideg víz.

Cara.

Mindig jól értett hozzá, hogy ne érezzem magam összetörtnek, amikor az voltam.

Bárcsak most is odarohanhatnék hozzá, amikor így érzem magam, de tudom, hogy nem lenne tisztességes vele szemben.

Már csak néhány hely van a közelben.

Az egyik a könyvtár, a másik a kocsma.

A kocsmát választom.

Leparkolok, és bemegyek a félhomályos, rosszkinézetű kocsmába.

Zajos és tele van csajokkal, akik bizonyos szempontból akár Bátrak is lehetnének, mivel tele vannak tetoválással.

Leülök a pulthoz, és rendelek egy italt a pultostól, akin látszik, hogy legszívesebben máshol lenne.

Egy pohár whiskey-t csúsztat elém, én pedig néhány pénzérmét dobok a pultra.

- Miért tartasz whiskey-s estét? – kérdezi kíváncsian, amikor a telefonom rezegni kezd a pulton.