💢ÁTÍRÁS ALATT💢
- Nem. Visszajöttem, ha tetszik vagy sem. Nem zárhatsz ki az életedből, csak azért, mert félsz szeretni. - nézett jól a szemembe, és a tekintetét örökre a fejembe véstem.
Kezdhetném azzal, hogy bemutatom a családomat, tesómat, rokonaimat és a többit. Igazán kár, hogy ezt nem tehetem meg. A nevem AlexandraMaybel. 16 éve árvaházban élek. Lassan 17. Még az anyám nevét sem tudom, ahogy valószínűleg ő sem tud a létezésemről. Ha tudna, akkor sem érdekelné. Apám szintén egy nagy kérdőjel. Külön jegyzeteim vannak arról, hogy vajon ki lehet az anyám, de igazából egy prostituáltra tippelek, aki csak azért ballagott be a kórházba, hogy kidobja magából a gyermeket, és tovább élvezze a saját életét. Felelősség és gondok nélkül milyen mennyei. A nevemet is a nővérek adták. Igazából tényleg nekik köszönhetek mindent. --------------------------------------------------------
- Alexandra? Reggeli! - jött be Reggie, a kedvenc gondozóm. Anyám helyett anyám . - Rendben. Felöltözök és megyek.- takaróztam ki, és a mini szekrényemből vettem ki valami egyszerűséget. Csak annyi szerencsém van, hogy kicsit modernebb árvaházba kerültem, szóval ez egy szuper pont, hogy saját választásom van az öltözködést illetően. Persze, mindent csak a normális keretek között, de tetszik, hogy nem határozzák meg a teljes kinézeted valami hülye egyenruhával. Felvettem egy csíkos pólót , amit a tavalyi születésnapomkor viseltem. A nővérek egy pizzázóba vittek. Próbáltak mindent megtenni, hogy élvezetesen múljon el a 16. szülinapom, és anyait-apait beleadtak. Akkor ültem először kocsiban, mivel az épületből egyébként nincs kijárás. Életem első digitális önarcképére is sikerült alkalmat kerítenünk.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A felvett pólóhoz még kiválasztottam egy kék farmert, melyet a szobapapucsommal kombináltam össze. Lebotorkáltam a lépcsőn, benézve a kis szobákba. Itt mindenki olyan csendes, és zárkózott. Senki sem bízik a másikban, hiába vagyunk egy épületben, akár több éve is. Mindenkit megrémiszt a tény, hogy még a saját családunknak sem kellettünk, vagy bármilyen ok, ami folytán ide hozzon minket a sors. Ártatlan és rémisztő pillantások futottak végig rajtam, ahogy minden nap. Míg leérkeztem a nagy étkezőbe, teljesen megéheztem. Sorbaálltam a reggeliért, ami ha jól láttam, virsli volt teával meg egy kis ízesítéssel: kecsap, mustár, vagy majonéz. Ki mit szeret. Kezembe nyomta a kaját Meghan, a morcos konyhás. Már régebb óta utál, mert egyszer véletlenül a nyakába öntöttem a forró teát. Minden évben bocsánatot kérek tőle, de ez azt hiszem, hogy ez soha nem lesz elég neki és örökké ilyen csúnya pillantásokkal fog boldogítani. Vettem hozzá ketchupot, és leültem az egyik hosszú asztalhoz. Elkezdtem enni, minél gyorsabban, hogy hamarabb elmehessek az ebédlőből, és tovább élvezzem ezt a mai napot.
