A hibrid/Befejezett/

Hideg-1

Hideg van... A víztől áztatott hajam az arcomba lóg, eltűrném de a kezeim nem képesek megmozdulni, a hideg nem hagy lélegezni sem. Bármerre nézek mindenhol csak... Hó.A szél a szemembe sűvített ,így lehajtottam a fejem, hogy ezzel is könnyitsek magamon, de egy kellemetlen látvány tárúlt a szemem elé: A lábaim...anyaszült mezítelen volt, a hideg vörösre csípte, arra nem emlékszem, hogy milyen volt régen a lábam de, biztosan kisebb volt, most pedig, mint két zsemle olyan nagy volt a hidegtől talán meg se bírnám mozdítani őket.Ebben a pillanatban egy gondolat szökkent az agyamba: Igaz hogy nem emlékszem a lábamra, de...... Nem... Nem emlékszem másra sem. Tudok gondolkodni, talán, ha nem lenne ilyen hideg még beszélni is tudnék, eltudnám mondani azt hogy Jesabelle a nevem, de azt nem, hogy honnan jöttem és mi az én történetem...A kezemmel amit már nem is éreztem jobban magamhoz szoritottam a lepedőm ami a fejemtől a derekamig húzódott. Hirtelen hangos robbanások hallódszottak a hátam mögül, egy pár percig még hallottam majd csönd lett. Egy pillanaton belül újabb hangos zaj forrást észleltem, de ez már közelebbről érkezett, nagyon közelről, majd erős széllökést érzem a fejem fölött.... A zaj már majdnem hogy elviselhetetlen volt, de megismertem a hangot: egy helikopter volt az. A látószögembe került és csak egy szó volt rajta: STARK.... Az a szó: Stark. Ez jelenthet ellenséget illetve barátot is. Ha esetleg ellenség lenne se tudnék futni így csak reménykedni tudtam a jó szándékában.Az ajtók kinyíltak, azzal a lendülettel kiugrott belőle két érett férfi akik azonnal felém jöttek, óvatosan, de rendíthetetlenül ami félelemmel töltött el ,a ruhájuk meleg harci mintás volt.Rám kiabáltak ,tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy mit, én nem mozdultam így fegyvert rántott elő a két ember már nem készültem semmi jóra mikor: a helikopter belsejéböl egy harmadik fél is kimászott, rajta nem katonai viselet volt, csak egyszerű kabát, gyönyörű, elegáns viselettel és a legnyugadtabb hangal csak ennyit szólt:
-Nyugi, nyugi fiúk még beszélni sem hagytuk a hölgyet!-Ez mintha parancs szóként hatott volna a két óriásra, akik le engedték a fegyverük. Az alig fiatalabb fess férfi közelebb jött hozzám, a legszebb, legmelegebb mosollyal az arcán amit valaha is láttam. A kezét nyújtotta, invitálva engem arra, hogy én is felé nyútsam a kezem, minden energiámat összeszedve elengedtem a jobb kezzemmel a pokrócomat, majd nagy nehézségek árán felé nyújtottam kezem.Ő a két tenyerébe temette az én kezem melynek a mérete az övé mellett csekélynek tűnt.A karom fejjel lefelé fordította, hogy jól ráláthasson a csuklómra amin egy szám volt "1268" Alatta pedig talán egy polip lehetett, még én se vettem szemügyre és meglepődés rajzolodhatott ki az arcomon, de ami az ő arcán volt az meglepett, az elegáns bajsza alatt egy megelégedett mosoly rajzolodott ki, és csak annyit mondott:
-Hát meg vagy Jesabelle.-