Az én hősöm |BNHA FF|

6. Rész

Az este folyamán semmi sem történt, sőt mintha túlságosan is nagy lett volna a csend. Hajnalban felkeltem, hogy igyak valamit, ezért le kellett mennem a földszintre. Mindnyájan a nappaliban aludtak egy kivételével, a fura kölyök hiányzott. Kómásan betotyogtam a konyhába, ahol égett a villany és ott ült ő is az asztalnál, már majdnem aludt.

-Ők a kanapén és a fotelokban alszanak, te miért nem? -néztem rá fáradtan, de az én fáradtságom eltörpült az övéhez képest.

Nem válaszolt, némán ült a székben, de látszott rajta, hogy már kezd kényelmetlen lenni az ülőkéje. Nem foglalkozva vele kivettem a hűtőből egy üveg vizet és töltöttem magamnak. Ezután feltettem főni a kávét, ami percek múltán kész is lett, így ki tudtam tölteni két bögrébe. Az egyikbe két cukrot raktam és egy kis tejet míg a másikba csak egyet, tej nélkül. A kevésbé édeset letettem elé a sajátomat pedig inni kezdtem.

-Ne ölj meg érte -utaltam a bögre kinézetére, amin apró fekete macskák voltak.

Először még gyanúsan méregette és azon gondolkozott, hogy vajon okos dolog-e bármit is elfogadnia tőlem, de utána hümmögött egyet, majd kezébe vette a bögrét és a szájához emelte. Két hatalmas korttyal eltüntette a bögre teljes tartalmát.

-Ha ők zavarnak, akkor menj fel és aludj ott, a szobám a legelső ajtó -biccentettem az említett hely felé, azután pedig a fürdőbe vettem az irányt.

Igaz hogy tegnap már lezuhanyoztam, de még mindig éreztem magamon a vért és ez nagyon zavart, szóval vettem még egy fürdőt. Csak utána jöttem rá, hogy nem hoztam le a ruháimat. Visszavettem a pizsamámat majd felbattyogtam az emeletre. Az ajtót hirtelen nyitottam ki és suhantam be rajta a szekrényemig, ahol előkerestem néhány ruhámat. A kimenetelnél vettem csak észre, hogy más is van idebent, Dabi feküdt az ágyon lehunyt szemekkel és kócos hajjal.

Mint egy kisgyerek -gondoltam magamban, majd halkan távoztam a szobából.

Lesétáltam az emeletről és megkerestem a telefonomat, hogy elfoglaljam magamat valamennyire, aztán az egyik kanapén foglaltam helyet. Nem jött üzenet vagy értesítés, nem is vártam, mert nincsenek barátaim, ismerőseim. Ha akarnék, se tudnék időt szánni emberekre a munkám mellett. Amikor szólnak nekem mennem kell, én pedig megyek is.

Egy lassú és halk zenét kapcsoltam be, majd bedugtam a fülhallgatómat, hogy egy kicsit pihenhessek. Jelenleg csak erre volt most szükségem semmi másra. Mondjuk, ha megkínáltak volna egy vacsorával, azt is értékeltem volna, főleg azóta, hogy csak én főzök, Giran-san egy cseppet sem akar benne segíteni. Nem akarok panaszkodni, de a főztöm egy kicsit sem ehető legnagyobb sajnálatomra és az övére. Talán ha jobban próbálkoznék, akkor sikerülne egyszer, de addig nem látok rá esélyt. Marad a szörnyű főztöm, meg a helyette vásárolt ramen, amit az öreg vigasztalásul kifizet. Ha már így belegondolok, nélküle lehet belehalnék az unalomba. A munkámat is neki köszönhetem, lehet most egy kifőzdében dolgoznék.

El sem hiszem, hogy még ilyenkor is rá gondolok. Idióta vénember!

Bosszúsan téptem ki a fülemből és dobtam el a fülhallgatót a telefonnal együtt a kanapé végébe. A telefon fénye megvilágította a szobát kissé, így észrevehettem a háttérben mocorgó alakot, kinek szemei engem fürkésztek. Mereven bámult rám egy perce sem akarta levenni rólam a tekintetét, így én viszonoztam ezt. A szemezést ő törte meg, mikor lenézett a telefonomra, majd elnyúlt érte és a kezébe vette. Elgondolkodó arccal szemlélte, aztán elkezdte nyomkodni, s ahogy végzett felém nyújtotta. Lassan emeltem fel a kezemet és mozdítottam az ő irányába. Megragadtam a telefont és vettem volna el, mikor keze az enyémhez ért. Jéghideg volt, annak ellenére is, hogy a házban nagyon is meleg volt, legalább 25 fok. Azonnal kikaptam a tulajdonomat az ujjai közül, majd kissé sietősen álltam fel és robogtam el a konyhába.

Mi az isten van ezzel, bolond lenne?

Olyan szemekkel bámult rám, mintha le akarna szúrni vagy minimum kibelezni. Azokból a sárga szemekből az őrületen kívül semmi más nem áradt. Ezzel a lánnyal valami nagyon nagy baj van, az is biztos, de azért én természetesen beengedtem őt és a kedves társait is a lakásomba, hátha legyilkolnak hajnalok hajnalán. Szerintem én vagyok itt a legnagyobb bolond, amiért megengedtem, hogy itt maradjanak. Giran-sannal ezért még számolni fogok, mert az ő fejéből pattant ez ki legelőször. Lepillantottam a telefonomra, ami az előbb még az ő kezei között pihent, majd a megnyitott alkalmazást kezdtem bámulni. Egy névjegy volt a képernyőn az ő nevével és telefonszámával. Megadta nekem a számát..

Ez tényleg bolond.

Azonnal ki akartam törölni, de mielőtt még rámentem volna a felugró ablakra, ami megkérdezte, hogy biztosan szeretném-e törölni, előtte kicsit gondolkodtam. Lehet lesz olyan eset, mikor szétválunk és akkor így tudnánk majd kommunikálni egymással. Ez nem is rossz ötlet, talán mégis meg kéne tartanom. Hosszas rágódás után rámentem a mégse gombra, majd lezártam a telefonomat.

-Bocsánat -szólalt meg valaki a hátam mögül, mire ösztönösen húztam ki az evőeszközös fiókot és markoltam meg a legnagyobb kést, majd azzal együtt fordultam meg és nyomtam a mögöttem lévő torkához -Várj! -szólalt meg, mielőtt vágást ejthettem volna rajta.

A mögém osonó alak nem más volt, mint Kurogiri, aki cseppet sem próbált védekezni. Óvatosan elemeltem a lila alaktól a kést, majd visszadobtam a fiókba. Ha jól átgondolom, akkor talán ő az egyetlen ember ebben a házban, akitől nem kell rettegnem, hogy megöl álmomban. Ha úgy nézzük talán a legokosabb köztük. Leginkább a vitáknál hallottam a hangját, meg mikor közvetítenie kellett Giran-san szavait, azonkívül nem hallottam egyszer sem. Nem az az ellenségeskedős típus, ami általában jól jön egy csapatban, ami tele van pszichopatákkal.

-Szeretnél tőlem valamit? -kérdezem tőle, mire aprót bólint.

-Nem szeretném, ha úgy vennéd, hogy mi betörtünk hozzád, ez csak egy kis dolog, amit Girannal megbeszéltünk. Ha ez zavar természetesen nem jövünk többet, azonban remélem ezután is számíthatunk rád a csapatban, mivel a képességed sok mindenben megkönnyítené a dolgunkat -magyarázott nekem.

-Ha felidegesítetek így is úgy is mennetek kell, bár szerintem nektek nem mindegy, hogy egyben vagy darabokban. A csapatot illetően, ha már csatlakoztam valahová onnan nem igazán szokásom kilépni vagy egyszerűen otthagyni, tehát maradok -mondtam el neki, majd még gyorsan hozzátettem -És most ha megbocsátasz, nekem is aludnom kéne egy pár órát.

Kikerülve őt elsétáltam a lépcsőig, amin halkan felosontam, majd a szobámba lestem, hogy ott alszik-e még a kölyök. A hátán feküdt, csupán az egyik párnát tette a feje alá, takarót nem használt, valószínűleg csak rövid időre akart lepihenni, de nem tudott felkelni. Tekintetem az alvó fiúról az asztalomra röppent, ami előtt egy szék pihent.

Ha nincs más, akkor ez is megteszi..

Pár lépéssel átszeltem a szék és köztem lévő távolságot, majd leheveredtem rá. Karjaimat letettem az asztalra, majd fejemet is ráhajtottam. Párat pislogtam és már azon kaptam magam, hogy rögvest elnyom az álom.