Könnyek, veled átáztatva I. Hozzád fúj a szél

3

- Hmm? – pillantottam a hang irányába. – Mi az Lee?
- Segítesz?
- Persze. Miben? – néztem a füzetre. – Ez meg milyen tantárgy?
Kérdeztem, mert nem tudtam elolvasni.
- Angol, csak fejjel lefele nézed. – kezdett el nevetni a fiú, akihez csatlakozott Tenten is, így én is nevettem velük.
- Na, gyere. Mondd, ez mit jelent? Nem tudjuk. – nézett értetlenül. – Valami ravan?
- Hehe, az raven és azt jelenti, hogy holló.
- Mi?
- Lee, neked nem megy az angol! – tört ki hangos nevetésben a lány.
- Hé, következő szünetben nem ebédelünk együtt? – vetettem fel az ötletet.
- Ez egy jó ötlet Gaara-kun! – mutatta fel a hüvelykujját a fiú.
- Nekem is tetszik. – mosolyodott el Tenten. – De hol?
- Hm? A tetőm? – mutattam felfele.
- Ez az! – kiabáltak fel mindketten.
Minek nekem a szerelem, ha ők itt vannak velem? Ding-Dong!
Becsöngettek, így a helyemre mentem. Shizune-sensei is bejött, majd elkezdte az órát. Végig untam magam.
Mikor végre kicsöngettek, mi hárman távoztunk először a teremből. Felszaladtunk a tetőre. Kinyitottam az ajtót. Hirtelen szél támadt, de kimentünk és leültünk a hideg betonra.
- Áh! Ez hideg! – pattant fel Tenten.
- Tessék. – adtam oda a pulcsim. – Ülj rá.
- Biztos? Nem fogsz fázni? – nézett rám aggódóan.
- Dehogy. – legyintettem.
- Ez estben köszönöm. – rakta le a pulcsit, majd ráült.
Az egész szünetet végig nevettük. Nagyon jól éreztem magam. Sajnos meghallottuk a csengőt.
- Siessünk! – kiabált Lee.
- Oh, ne már! Elfogunk késni!
Épp időben értünk be a terembe, a tanár még sehol sem volt. Leültünk a helyünkre és tovább hülyéskedtünk. Senki sem figyelt ránk. Így a legjobb. Az ajtó kinyílt és belépett rajta Kabuto-san. Mit keres itt?
- Sziasztok! Tsunadenek közbejött valami, így én helyettesítem a kémia órát. Szóval, elő a füzeteket és írjátok amit mondok. – igazította meg a szemüvegét.
Egész órán körmöltünk, fáj a kezem.
- Jól vagy, Gaara? – kérdezte a barna hajú lány.
- Persze, csak fáj a kezem. – mosolyogtam.
Már csak egy óra és mehetek haza. Egy rajz Kurenai-senseijel.
Gyorsan letelt, így indulhatunk. Végre!
Összepakoltam és felkaptam a táskám.
- Sziasztok! Holnap találkozunk! – intettem a két barátomnak.
Visszaintettek. Gyorsan leszaladtam a földszintre és inkább a hátsó kijáratot választottam. Ott gyorsabb. Kinyitottam az ajtót, majd szembetaláltam magam két felettem járóval. Temari osztálytársai.
- Hé, mi az kis kölyök? Mit keresel itt?
- Én csak haza szerettem volna menni. – dadogtam.
- Hmm, Deidara mi lenne, ha megvernénk?
- Mi? – dermedtem le.